A mészkedvelő fenyvesek növénytársulástani csoportja (Erico–Pinion, illetve Erico–Pinetalia rendjeErdészeti ökológia) a dombságokon és alacsonyhegységekben növő, xeroterm erdei- és feketefenyvesek társulásait öleli fel; Magyarországon két-három társulásukat találhatjuk meg néhány, kis kiterjedésű, reliktum jellegű folton a nyugati-délnyugati határvidéken.
Termőhelyük, alapkőzetük
Mindig extrém termőhelyeken, karbonátos kőzeteken, száraz talajon alakulnak ki. A csoport elterjedésének súlypontja az Alpokban és a Dinári-hegység északi részén van, társulásaik Kelet-Közép-Európában mindig reliktumként és csak kis területen jelennek meg. A sekély termőrétegű, meleg, száraz termőhelyeket többnyire délnek néző vagy főnjárta oldalakon találjuk. A mészkő-, illetve dolomitsziklákon, esetleg alluviális mésztörmeléken kifejlődött talajok tápanyagszegények.
A meszes alapkőzet, az erdeifenyő laza lombkoronája miatt jól megvilágított, egyúttal törmelékes talaj és a rossz vízellátás együttes hatása miatt aljnövényzetükre a mészkedvelő és szárazságtűrő fajok jellemzőek. A helyenként erős kilúgzás, a fenyőtűk savanyító hatása és a szubatlanti jallegű éghajlat miatt hazánkban mészkerülő, illetve mezofil karakterű fajok előfordulnak társulásaikban. Valamennyi termőhelyük a Nyugat-, illetve Délnyugat-Dunántúlon van: Kőszegi-hegység, Észak-Zala.
Jellemző fajaik
ágas homokliliom (Anthericum ramosum), tarka nádtippan (Calamagrostis varia), gombos zanót (Cytisus supinus) fürtös zanót (Cytisus nigricans), sárga len (Linum flavum), havasalji aggófű (Senecio ovirensis), hegyi zsellérke (Thesium bavarum),
Rendszertani felosztásuk
A rendnek Borhidi (2007) szerint Magyarországon két társulását ismerjük:
mészkedvelő erdeifenyves (Lino flavi – Pinetum sylvestris) Pócs ex Soó 1964, sziklai erdeifenyves (Calamagrostio variae – Pinetum) Wendelberger 1962.
Az Élőhelyismereti útmutató (2.0) szerint a rendnek Magyarországon három társulása nő: zalai erdeifenyves — ez az, ami Borhidinál a „mészkedvelő erdeifenyves”, sziklai erdeifenyves — mint Borhidinál, homoki erdeifenyves (Festuco vaginatae-Pinetum sylvestris) — a fenyőfői Ősfenyves#A fenyőfői homoki ősfenyves homoki ősfenyves növénytársulása. Ezt a társulást Borhidi (2007) a kontinentális xeroterm fenyvesek (Pulsatillo-Pinetea Oberd. in Oberd. et al. 1967) társulástani osztályának kontinentális mészkedvelő erdeifenyvesek (Pulsatillo-Pinetalia Oberd. in Oberd. et al. 1967) rendjében említi (a mi felosztásunkban is ott szerepel).
Más szerzők (Tímár et al., 2002) ugyanezen élőhelyek növényzetét az alábbi társulásneveken említik: elegyetlen erdeifenyvesek (Dicrano–Pinetum, illetve Myrtillo–Pinetum), elegyes erdők (Pino–Quercetum), Genisto nervatae – Pinetum
A sziklai erdeifenyves társulás egyes szerzőknél (TERRA, Élőhelyismereti 2.0) pontosított néven (Calamagrostio variae – Pinetum sylvestris) szerepel.
Nem tekinthetők természetközelinek, így nem sorolhatók ebbe a társulástani csoportba a különféle sasharasztos, csalános, magaskórós, cserjeszintes és egyéb, nyilvánvalóan másodlagos erdeifenyvesek.
Jegyzetek
Források
Borhidi, 2007: Borhidi Attila, 2007: Magyarország növénytársulásai Tímár et al., 2002: Tímár G., Ódor P., Bodonczi L., 2002: AZ ŐRSÉG ÉS A VENDVIDÉK ERDEINEK JELLEMZÉSE TERRA: TERRA Alapítvány: Sziklai erdeifenyves Élőhelyismereti 2.0: Élőhelyismereti útmutató 2.0
Kategória:Magyarország növényvilága