A zalai erdeifenyves (mészkedvelő erdeifenyves) a mészkedvelő fenyvesek növénytársulástani csoportjának (Erico–Pinion), tágabb értelemben a xeroterm fenyvesek (Erico–Pinetalia rendjének) egyik növénytársulása. Az edafikus hatásra kialakult, xeroterm erdőtársulás különlegessége, hogy sok benne a kontinentális erdőssztyeppekből áttelepült flóraelem.
Kialakulása
A társulás reliktum jellegű. A posztglaciális vegetációváltozás eredményeként a Kárpát-medencében tért hódítottak a lomberdők, de termőhelyének szélsőséges viszonyai miatt erről a néhány foltról a mészkedvelő erdeifenyvest nem tudták kiszorítani: körös-körül bükkösök, illetve gyertyános–kocsánytalan tölgyesek nőnek.
Elterjedése
Elterjedési területének két központja az Alpokban, illetve a Dinaridákban van. Magyarországon három, illetve négy szórványos és erősen zavart (jórészt másodlagos) folton nő a Zalai-dombság északi részén.
Öt ismert termőhelyét az alábbi falvak határában találjuk: Alibánfa, Nemesapáti, Zalaszentiván, Pakod, Petőhenye.
Termőhelye
A Zalai-dombság északi részének észak-déli irányú, szőlőkkel, félszáraz gyepekkel, kisebb telepített erdőfoltokkal körülvett gerincein nő pannon kori, meszes homokkőn kialakult, sekély termőrétegű, karbonátmaradványos barna erdőtalajon, illetve váztalajon. A karbonáttartalom miatt a talajok kémhatása lúgos. E talajok vízgazdálkodása rossz; könnyen kiszáradnak.
Egy-egy foltjának társulásként elfogadható minimális kiterjedése 500 m².
Szerkezete
A koronaszint domináns faja az erdeifenyő (Pinus sylvestris). A koronaszint magassága 10–15 m, záródása hézagos, 50–70%-os. Cserjeszintje feltűnően gazdag, jól fejlett. Gyepszintjében a többi fenyves társulástól eltérően tavasszal, nyárutón és ősszel nyíló fajok is megfigyelhetőek. A gyepszint borítása közepes, 60–80%-os Mohaszintje jól fejlett, akár a többi erdeifenyves társulásé.
Jellemző fajok
A koronaszint gyakorlatilag egyetlen faja az erdeifenyő (Pinus sylvestris). A kedvezőtlen termőhelyi adottságok miatt növekedése rossz; a csenevész törzsek girbegurbák, gyengén feltisztulók.
Cserjeszintjében az erdeifenyő újulata mellett xerofil és bazofil cserjefajok nőnek: ostorménfa (Viburnum lantana) gyakori, csepleszmeggy (Cerasus (Prunus) fruticosa) egykor tömeges, mára igen megritkult, fürtös zanót (Cytisus nigricans), kutyabenge (Frangula alnus) — érdekesség.
A lombszintben a fehér fagyöngy erdeifenyőn fellépő alfaja (Viscum album ssp. austriacum) jelenik meg.
Gyepszintjében a melegkedvelő tölgyesek (Quercetalia pubescentis-petraeae) és a cseres–tölgyesek (Quercion petraeae) fajai dominálnak: tollas szálkaperje (Brachypodium pinnatum), ágas homokliliom (Anthericum ramosum), piros gólyaorr (Geranium sanguineum), sudár rozsnok (merev rozsnok, Bromus erectus), fenyérfű (Bothriochloa ischaemum).
Karakterfajok: sárga len (Linum flavum), szürkés ördögszem (Scabiosa canescens var. virens), mezei varfű (Knautia arvensis ssp. rosea), fűzlevelű ökörszem (Buphthalmum salicifolium).
Jellemző még: leánykökörcsin (Pulsatilla grandis), árlevelű len (Linum tenuifolium), tarka nőszirom (Iris variegata), nagy szegfű (Dianthus giganteiformis), csillagőszirózsa (Aster amellus), tarka kosbor (Orchis tridentata), vitéz kosbor (Orchis militaris).
Az egyébként erősen melegkedvelő társulásnak csupán a mohaszintje fenyves jellegű, olyan fajokkal, mint: pirosszárú moha (Pleurozium schreberi), zöldszárú moha (Pseudoscleropodium purum), nagy borzasmoha (Rhytidiadelphus triquetrus), emeletes moha (Hylocomium proliferum); de ezek között is feltűnik a melegkedvelő: pusztai tujamoha (Abietinella abietina) és fodros göndörmoha (Tortella tortuosa).
Források
Borhidi, 2007: Borhidi Attila, 2007: Magyarország növénytársulásai Élőhelyismereti 2.0: Élőhelyismereti útmutató 2.0
Kategória:Magyarország növényvilága