A sziklai erdeifenyves (Calamagrosti variae–Pinetum sylvesris) a mészkedvelő fenyvesek növénytársulástani csoportjának (Erico–Pinion), tágabb értelemben a xeroterm fenyvesek (Erico–Pinetalia rendjének) egyik növénytársulása.
Elterjedése
A Kőszegi-hegységben, a Velem melletti Péterics-hegy gerincének egyes szakaszaihoz közel figyelhető meg.
Élőhelye
A tengerszint felett 520–540 m-rel, igen meredek (40–60°-os), észak–északkeletnek néző lejtőkön nő. A köves-sziklás váztalajon a reliktum jellegű társulás fennmaradása a mészfillit alapkőzetnek köszönhető.
Délen gyertyános–kocsánytalan tölgyessel, északon bükkössel, illetve mészkerülő bükkössel határos. Az 1970 táján leírt 5 állományból ma már csak 2 ismerhető fel egyértelműen, a többi a lombos fafajok erős inváziója miatt átalakult. Ahogy az erdeifenyő visszaszorul, a lombszint záródik, a ligetes jelleg elvész. A jellegzetes fajok többsége ma is megtalálható, de példányszámuk és térfoglalásuk jelentősen csökkent.
Szerkezete
Általában négyszintes. A koronaszint gyéren (30–50%) záródik; jellemző magassága 12–22 m. A cserjeszint hiányzik; a cserjefajok csak elszórtan jelennek meg. A gyepszintben több a faj, mint a környező társulásokban; ezt a termőhely mozaikos jellegével és a kőzet mésztartalmával magyarázzák. A gyepszint borítása 40–60%. A mohaszint gyengén fejlett, de fajgazdag.
Jellemző fajok
Fajösszetétele a kelet-alpesi sziklai erdeifenyveséhez (Chamaebuxo-Pinetum orienti-alpinum) hasonló, de kevésbé gazdag.
A koronaszint állományalkotó faja az erdeifenyő (Pinus sylvestris); mellette elegyfaként jelenik meg: közönséges bükk (Fagus sylvatica), kocsánytalan tölgy (Quercus petraea).
Jellemző még: lisztes berkenye (Sorbus aria)
Ritka, néhány egyeddel képviselt fafajok: csertölgy (Quercus cerris), molyhos tölgy (Quercus pubescens), szelídgesztenye (Castanea sativa), madárberkenye (Sorbus aucuparia).
Szokásos cserjéi: közönséges boróka (Juniperus communis), mogyoró (Corylus avellana)
A cserjék közt és gyepszintjében sok a dealpin faj: havasalji rózsa (Rosa pendulina), tarka nádtippan (Calamagrostis varia). havasalji aggófű (Senecio ovirensis (Tephroseris longifolia) ssp. gaudinii), ágas homokliliom (Anthericum ramosum), piros gólyaorr (Geranium sanguineum), fenyérfű (Bothriochloa ischaemum).
A kelet-alpesi sziklai erdeifenyvesekre jellemző fajok közül hazai társulásból hiányzik többek között: tarka nyúlfarkfű (Sesleria varia), alpesi hanga (Erica herbacea), törpe puszpáng (Polygala chamaebuxus; az Alpokban karakterfaj).
Az aljnövényzet számos faja a környéken nagyobb területen növő társulásokból szivárgott be:
1. A szubkontinentális sztyepprétekről (Festucetalia valesiacae)
borzas ikravirág (Arabis hirsuta), lappangó sás (Carex humilis), ujjas sás (Carex digitata) szürke galaj (Galium glaucum).
2. A tölgyesekből (Quercetea): sarlós gamandor (Teucrium chamaedrys), ágas homokliliom (Anthericum ramosum), bérci here (Trifolium alpestre).
3. A mészkerülő elegyes erdőkből (Pino–Quercetalia), a humuszosabb foltokon:
macskatalp (Antennaria dioica), erdei nádtippan (Calamagrostis arundinacea), kereklevelű harangvirág (Campanula rotundifolia). selymes rekettye (Genista pilosa), erdei hölgymál (Hieracium sylvaticum).
A múlt században még bizonyítottan élt itt: fekete kökörcsin (Pulsatilla pratensis subsp. nigricans), hármaslevelű macskagyökér (Valeriana tripteris subsp. austriaca).
A társulás mohaszintje gyengén fejlett, csak néhány a mészkedvelő erdeifenyvesekre (Vaccinio-Piceetalia) is jellemző faj említendő: faj (Pseudoscleropodium purum, Rhytidiadelphus triquerter): emeletes moha (Hylocomium splendens), zöldszárú moha (Pseudoscleropodium purum), nagy borzasmoha (Rhytidiadelphus triquetrus), Homalothecium philippeanum, Distichum capillatum, Fissidens dubius.
Források
Borhidi, 2007: Borhidi Attila, 2007: Magyarország növénytársulásai Élőhelyismereti 2.0: Élőhelyismereti útmutató 2.0
Kategória:Magyarország növényvilága