Az oratoriánusok vagy oratoristák (latinul: Congregatio Oratorii, röv. COr.) Néri Szent Fülöp által 1565-ben Rómában alapított világi papok kongregációja. Franciaországban hasonló társulatot alapított 1616-ban Bérulle Péter későbbi bíboros.
Története 1574-ben XIII. Gergely pápától nyertek megerősítést, majd 1631-ben V. Páltól is.
Szabályzatukat 1583–1612 között dolgozták ki, majd 1942-ben módosították. Kezdetben minden rendház teljesen önálló volt, azóta laza szövetséget alkotnak.
Célja, tagjai Céljaik, feladataik az egyházi tudományokban való önképzés mellett a betegápolás és a szenvedők segítése.
Bár tagjai szerzetesi fogadalmat nem tesznek, mégis fogadalmak szerint élnek; javaik fölött szabadon rendelkeznek, ellátásukért bizonyos összeget a közösbe adnak, az esti imánál, étkezéskor vannak együtt. A papok mellett laikus tagjai is vannak.
Az évszázadok során a rend kilenc tagját avatták szentté, vagy boldoggá. Jelenleg a rendnek 500 tagja van. Magyarországon nincsenek jelen.
A közösség ismertebb tagjai Teodoro de Almeida Pedro José Bravo de Lagunas y Castilla Altamirano Caesar Baronius Dalos Patrik César Chesneau Dumarsais Joseph Fouché Auguste Joseph Alphonse Gratry Achille Harlay de Sancy Salvio Huix Miralpéix Luis Felipe Neri de Alfaro Nicolas Malebranche Jean-Baptiste Massillon Pierfrancesco Scarampi Richard Simon Ambrose St. John Tomás Luis de Victoria John Henry Newman
Szentté, illetve boldoggá avatott rendtagok Néri Szent Fülöp (1515–1595) Szentté avatva: 1622. május 12. Ünnepe: május 26. Szalézi Szent Ferenc (1567–1622) Szentté avatva: 1665. április 8. Ünnepe: január 24. Szent Luigi Scrosoppi (1804–1884) A Gondviselés Teatinus Nővérei kongregáció alapítója. Szentté avatva: 2001. június 10. Ünnepe: október 5. Vaz Szent József (1651–1711) Boldoggá avatva: 1995. január 21., szentté avatva: 2015. január 14. Ünnepe: január 16. Szent John Henry Newman (1801–1890) Boldoggá avatva: 2010. szeptember 19., szentté avatva 2019. október 13. Ünnepe: október 22. Boldog Ancina János Juvenál püspök (1545–1604) Boldoggá avatva: 1890. február 9. Ünnepe: augusztus 31. Boldog Antony Grassi (1592–1671) Boldoggá avatva: 1990. szeptember 30. Ünnepe: december 15. Boldog Sebastian Valfrè (1629–1710) Boldoggá avatva: 1834. augusztus 31. Ünnepe: január 30. Boldog Salvio Huix Miralpeix (1887–1936) Boldoggá avatva: 2013. október 13. Ünnepe: november 6.
Oratóriumaik honlapjai Oratory of St John Vianney Oratory of Saint Philip Neri – General Procura (Rome) Oratory of St. Philip Neri – Mexican Federation Oratory of St. Philip Neri – German Federation London (Brompton) Oratory Birmingham Oratory The Cause for the Canonisation of John Henry Cardinal Newman New Brunswick (NJ) Oratory Oxford Oratory Pittsburgh Oratory Community-in-Formation of the Oratory of St. Philip Neri in Fort Wayne, IN Community-in-Formation of the Oratory of St. Philip Neri in Lewiston, ME Community-in-Formation of the Oratory of St. Philip Neri in Washington, DC Philadelphia Oratory Brooklyn Oratory The Poznań Oratorian Community – Poland Port Elizabeth Oratory – South Africa Port Antonio Oratory in Formation – Jamaica
Jegyzetek
Források
További információk A Néri Szent Fülöp alapította rend hivatalos honlapja
Kapcsolódó szócikkek Keresztény szerzetesség Római katolikus egyház Néri Szent Fülöp
Kategória:Katolikus szerzetesrendek Kategória:Az 1560-as években alapított szervezetek