Aigner Sándor (Temesvár, 1854. július 21. – Budapest, 1912. január 30.) magyar építész.
Életútja
A Bécsi Képzőművészeti Akadémián tanult, majd külföldön járt tanulmányúton, melyet követően Budapestre költözött. Ő irányította a budai Mátyás-templom restaurálását. 1898-ban a Műemlékek Országos Bizottsága, később pedig az Országos Képzőművészeti és az Országos Középítési Tanács tagjává választották. Eklektikus stílusú épületei hangsúlyozzák a középkori formaelemeket. Ilyenek pl. az Örökimádás templom, az egykori Szent Imre-kollégium, a zágrábi és besztercebányai erdőigazgatósági épületek, illetve a nagybecskereki törvényszék háza.
Felesége Steiner Jozefin volt. Gyermekei Vilmos és Ottó.
Fiumei úti sírkertben található védett sírját 2007-ben újíttatta fel a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság.2007 folyamán felújított védett sírok. Magyar Temetkezés, 2007. októberi szám, 14. o. Sírjának képe.Fiumei úti sírkert nemzeti emlékhely online adatbázisa.
Ismert épületeinek listájahttp://nevpont.hu/view/141Lyka Károly szerk.: Művészet 11. évfolyam (Budapest, 1912) II. számhttps://pestbuda.hu/cikk/20220130_kozepkor_a_szazadelon_aigner_sandor_epiteszeti_munkassaga
1886: Erdészeti pavilon, Budapest, Városliget (az Országos kiállításra készült) 1880-as évek: Dr. Lippich Elek villája, Budapest, Thököly út 1894: bérház, 1093 Budapest, Mátyás u. 7. 1896: Erdészeti pavilon, Budapest, Városliget (a milleniumi ünnepségekre készült) 1898–1899: Római katolikus templom, 5200 Törökszentmiklós, Ipolyi Arnold tér 1. 1898–1900: Erdőigazgatósági székház, Zágráb 1899–1901: Erdőigazgatósági székház, Besztercebánya 1903: Ermel-Vojnits Erzsébet sírkápolnája, Bonyhádhttp://www.muemlekem.hu/muemlek/show/11167 1903–1908: Örökimádás templom, -apácazárda és oltáregyesületi bérház, 1091 Budapest, Üllői út 77. 1904–1905: Járásbíróság, Szászrégen 1904–1905: Járásbíróság, Galánta 1904–1905: Járásbíróság, Facsád 1904–1905: Járásbíróság, Mócs 1905: Törvényszéki palota, Nagybecskerek 1905–1909: Szent Rókus-templom, 6724 Szeged, Szent Rókus tér 1906–1908: Szent Imre-kollégium, 1117 Budapest, Fehérvári út 17. 1908–1910: Papnevelő intézet, Győr (Czigler Győző terveinek átdolgozásával) 1909–1910: Magyarok Nagyasszonya-templom, Pécs, Szabolcsfaluhttps://www.pecsszabolcsplebania.hu/templomunktortenete.html 1908: Plébániatemplom, Kisláng 1909–1910: Járásbíróság, Sárvár 1910–1912: Plébániatemplom, Mecseknádasd 1911–1912: Járásbíróság, Tasnád
Meg nem valósult tervei 1883. Aradi színház, Arad 1885. Ívócsarnok, Budapest, Andrássy út városligeti torkolatánál 1895 k.: Erzsébetvárosi plébániatemplom, Budapest, Rózsák tere – végül Steindl Imre tervei szerint épült meg, ez a mai Árpád-házi Szent Erzsébet-plébániatemplom (1074 Budapest, Rózsák tere 8.) 1904:https://adt.arcanum.com/hu/view/MagyarPalyazatokEpitomuveszet_1904_12/?query=aigner%20s%C3%A1ndor&pg=14&layout=s Gyulafehérvári Törvényszéki Palota 1905:https://adt.arcanum.com/hu/view/MagyarPalyazatokEpitomuveszet_1905_07/?query=aigner%20s%C3%A1ndor&pg=36&layout=s a Kultuszminisztérium Palotája 1905:https://adt.arcanum.com/hu/view/MagyarPalyazatokEpitomuveszet_1905_09/?query=aigner%20s%C3%A1ndor&pg=10&layout=s Zólyomi evangélikus templom és nagybecskereki törvényszéki palota 1906:https://adt.arcanum.com/hu/view/MagyarPalyazatokEpitomuveszet_1906_10/?query=aigner%20s%C3%A1ndor&pg=32&layout=s első díjat nyert a Szegedi Fogadalmi templom tervpályázatán Rainer Károllyal – az épület végül Schulek Frigyes és Foerk Ernő tervei szerint épült fel (6720 Szeged, Dóm tér 15.) 1907:https://adt.arcanum.com/hu/view/MagyarPalyazatokEpitomuveszet_1907_03/?query=aigner%20s%C3%A1ndor&pg=45&layout=shttps://adt.arcanum.com/hu/view/BME_EpitoIpar_1907/?query=%22Kriegler%20S%C3%A1ndor%22&pg=121&layout=s a földművelésügyi minisztérium palotája átalakítása 1909: első díjat nyert a pestvidéki törvényszék épületi terve is – az épület végül Aigner halála miatt Jablonszky Ferenc és Hübner Jenő tervei szerint épült fel, ez a mai Gyorskocsi utcai büntetés-végrehajtási intézet (1027 Budapest, Gyorskocsi u. 25.)
Restaurátori munkálatai veszprémi székesegyház szabadkai Szent Ferenc templom győri székesegyház
Képtár
Jegyzetek
Források
További információk
(szerk.) Rozsnyai József: Építőművészek Ybl és Lechner korában, Terc Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Budapest, 2015,
Kategória:Magyar építészek Kategória:Temesváriak Kategória:1854-ben született személyek Kategória:1912-ben elhunyt személyek Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek