A Japánban vívott polgárháború a 19. század második felében, 1868 és 1869 között, a Tokugava-sógunátus és a császári hatalom visszaállításáért küzdő erők között.

A háború oka a nemesség és a fiatal szamurájok körében terjedő elégedetlenség, Japán kényszerű megnyitása és a bakumacu elleni tiltakozás volt, amely fegyveres konfliktusba torkollott. Egyes nyugati szamurájok szövetsége, melyben a Csósú, a Szacuma és a Tosza birtok tömörült és udvari tisztségviselők irányításuk alá vonták a császári udvart, és jelentős befolyást értek el a császárnál is. Tokugava Josinobu, a regnáló sógun – felismerve a tarthatatlan helyzetet – lemondott politikai hatalmáról a császár javára. Josinobu azt remélte, hogy ezzel megőrzi a Tokugava-ház helyzetét és lehetőséget teremt a későbbi kormányzati szerepvállalásra.

Azonban a császári erők mozgósítása, az edóbeli fanatikusok erőszakoskodásai, valamint egy császári rendelet, amely felhatalmazta a Szacumákat és a Csósúkat a Tokugavák hatalmának eltörlésére, arra késztette Josinobut, hogy hadjáratot indítson a kiotói császári negyed ellen. A hadi helyzet azonban hamarosan számára kedvezőtlen irányt vett, egy kisebb létszámú, de modern tűzfegyverekkel felszerelt császári haderő több ütközetben Edo feladására kényszerítette, magát pedig megadta a császári csapatoknak. Azok, akik lojálisak maradtak a Tokugavákhoz, visszavonultak észak felé Honsúba majd később Hokkaidóra, ahol megalakították az Ezói Köztársaságot. A hakodatei vereséget követően azonban ez a kis erődítmény is elesett, majd a császári hatalom kiterjedt a teljes országra, befejezve ezzel a Meidzsi-restauráció katonai fejezetét.

Körülbelül embert mozgósítottak a háború alatt, akik közül mintegy 3500 esett el. A háború végeztével a győztes császárhű erők elvetették kezdeti célkitűzésüket, az európaiak és amerikaiak kiűzését, helyette a modernizálási politika egy változatát folytatták, a korábban a nyugati hatalmakkal megkötött egyenlőtlen szerződések újratárgyalását szem előtt tartva. Mivel Szaigó Takamori, a császári politika vezető személyisége továbbra is jelentős befolyást gyakorolt, a Tokugava-lojalisták kegyelmet kaptak, így több korábbi sógunpárti vezető is befolyásos pozícióhoz jutott az új kormányzatban.

A háború azt bizonyította, hogy a tizennégy éve elkezdett modernizáció még mindig nem haladt a kellő mederben, az egyébként is nagy nyomást gyakorló nyugati hatalmak – főként Nagy-Britannia és Franciaország – komoly zavart keltettek az ország belpolitikájában, amellyel szemben jelentős belső ellenállás keletkezett. Az idő múlásával a háborút romantikusabb köntösbe öltöztették, a Meidzsi-restaurációt „vér nélküli forradalomként” emlegették, amely azonban számos áldozatot követelt.

A háború végével nem múlt el nyomtalanul a nemesi elégedetlenkedés. A következő évtizedben, az 1870-es években öt jelentősebb felkelés tört ki – 1874-ben a szagai felkelés, 1876-ban a Sinpúren-, az azuki és a hagi felkelés, 1877-ben pedig a szacumai felkelés –, de végül mindet leverték a modernebb császári csapatok.

Történelmi előzmények Elégedetlenség a sógunátussal bélyegkép|balra|250px|Az 1855-ben épített Kanrin Maru volt Japán első gőzmeghajtású hadihajója. A sógunátus a reformok pártján állt, de a nyugatiakkal kötött egyenlőtlen szerződések egyre nagyobb elégedetlenséget keltettek

bélyegkép|300px|A Bosin-háború térképe (1868–1869). A nyugati (déli) hűbérbirtokok (Szacuma, Csósú és Tosza) összefogtak, hogy megdöntsék a sógunátus erőit a Toba-fusimi csatában és ezután az ország egyre nagyobb részét vonták irányításuk alá, utolsónak Hokkaidót elfoglalva bélyegkép|jobbra|250px|James Buchanan amerikai elnök a Fehér Házban fogadja az első japán küldöttséget, 1860

Az 1854-et megelőző két évszázadban Japán teljesen elzárt volt a külföldiek számára, néhány kivétel mellett nem tartott fenn más országokkal nemzetközi kereskedelmi kapcsolatot sem. Ilyen kivétel volt a Koreával Cusimán, a kínaiakkal a Rjúkjú-szigeteken és a hollandokkal a dedzsimai kereskedelmi telepen keresztül folytatott kereskedelem. Ekként Japánban elterjedhettek a nyugati eredetű tűzfegyverek (muskéták és ágyúk).A hollandok révén az ország továbbra is nyitva maradt a nyugati hatásoknak és tudományoknak, amelyeket rangaku néven ismertek a korban. Lásd: "The technology of Edo" (), 2006, és "The intellectual world of Edo" () Timon Screech, 1998, . Míg Japán a bezárkózási politika kezdetén az európai országokkal azonos fejlettségi szinten állt, a 19. századra az ipari forradalom hatására utóbbiak jelentős előnybe kerültek.Reischauer, p. 97. Korántsem volt ez olyan nagy különbség, hiszen Szagában, a holland tudományok (rangaku) révén már ismerték a távírót, a gőzmeghajtású hajókat, és 1850-ben létrehozták az első nagyolvasztót.Conlan, p. 201-205. Az Ázsiában egyre aktívabb európaiak Japán felé is egyre nagyobb érdeklődést mutattak, különösen a hollandokat kiszorító angolok, akik nagy kereskedelmi lehetőséget sejtettek. Legjobban az amerikaiak érdekében állt az ország megnyitása, akiknek bálnavadász és Kantonba tartó kereskedelmi hajóik számára kívántak kikötőket biztosítani.

Többszöri sikertelen próbálkozás után az amerikai kormány végül az erő alkalmazása mellett döntött. Matthew C. Perry amerikai sorhajókapitány és gőzösökből álló fekete flottájának érkezése belpolitikai válságot idézett elő az országban, ahol egyre többen felismerték az állam gyengeségét és technikai elavultságát.Reischauer, pp. 98. 1854-ben a fenyegetés hatására aláírt kanagavai egyezménnyel Japán megnyílt a világkereskedelem előtt, a gyors fejlődés és nyugatosodás korát elindítva az országban. Perry és az oroszok, angolok, franciák és hollandok által a japánokra kényszerített egyenlőtlen szerződések megalázó feltételeket tartalmaztak, így területenkívüliséget garantáltak a nyugati állampolgároknak, több japán kikötőt megnyitottak, ahol katonákat állomásoztattak és 5%-ban korlátozták a nyugati termékekre kivethető vámot.Reischauer, p. 101. Ezek miatt hamarosan jelentős belső elégedetlenség jelent meg az országban a sógunátussal szemben, ami a xenofób és radikális szonnó dzsói („tiszteld a császárt és űzd ki a barbárokat”) mozgalomban csúcsosodott ki.Hagiwara, p. 34.

Kómei császár egyetértett ezzel, és az évszázados szokással szakítva aktívan beleavatkozott az államügyekbe: a lehetőségeknek megfelelően kikelt a szerződések ellen és igyekezett beleavatkozni a sóguni cím öröklésébe. Erőfeszítése az általa kiadott 1863-as Parancs a barbárok kiűzésére című császári ediktumban tetőzött. Bár a sógunátusnak nem állt szándékában betartani ezt, mégis többeket a Japánban lévő nyugatiak és a sógunátus megtámadására indított. A leghíresebb támadást Charles Lennox Richardson angol kereskedő ellen hajtották végre, akinek halála miatt százezer font sterling jóvátételt volt kénytelen fizetni a kormányzat.Jansen, pp. 314–5. További támadások között volt például a nyugati hajók ágyúzása Simonoszekiben.Hagiwara, p. 35.

1864-ben ezeket sikeresen ellensúlyozták a külföldiek fegyveres megtorlásai, mint Kagosima brit ágyúzása és a több nemzet által végrehajtott ágyúzás Simonoszekiben. 1863-ban Csósú han katonái és xenofób róninok kirobbantották a Hamaguri lázadást, hogy elfoglalják a császári udvarnak helyt adó Kiotót, de a leendő sógun, Tokugava Josinobu vezette erő visszaverte őket. A sógunátus ezen túlmenően büntetőhadjáratot rendelt el a rebellis han ellen, amely harc nélkül meghódolt.Reischauer, p. 103. Ennek hatására a Csósú vezetés és a sógunátus közötti belső ellentétek egyelőre lecsillapodtak. A következő évben azonban a Tokugavák elvesztették a tényleges irányítást az ország jelentős része felett, ahogy a helyi daimjók elkezdték figyelmen kívül hagyni az Edóból érkező utasításokat és kérdéseket.Jansen, pp. 303–5.

Külföldi katonai segítség

bélyegkép|A Bakumacu korának sóguni katonái a Fudzsi közelében, 1867-ben. Jules Brunet francia tiszt rajza a japán és nyugati felszerelés eklektikus egyvelegét mutatja bélyegkép|jobbra|250px|Franciák kiképzik a sógunátus katonáit

A nyugati hátultöltős puskák, huzagolt csövű ágyúk, modern hadihajók tűzerejét látva a japánok felismerték, hogy a modernizálás elengedhetetlen, és hozzáláttak a haderő újjászervezéséhez. A szamurájokat kötelezték a harcművészetek gyakorlásának befejezésére és a modern fegyverek használatának megtanulására, egyúttal közkatonákat kezdtek sorozni, ennek nyomán fegyverkezési verseny vette kezdetét.Totman, p. 393. A kagosimai események ellenére Csósú igyekezett közelebb kerülni a britekhez és segítségükkel modernizálni kezdte haderejét és flottáját.Hagiwara, pp. 34–5 Thomas Blake Glover skót kereskedő hadihajókat és lőfegyvereket adott el a déli hűbérbirtokoknak.1865 elején Glover 7500 Minié-puskát adott el Csósúnak, teljes modernizációjukat lehetővé téve. Nakaoka Sintaro néhány hónap múlva megjegyezte, hogy „minden szempontból megújult a han hadereje; csak puskás és ágyús századok léteznek és a puskák Miniék, az ágyútöltők gránátokat használnak.” (Brown)

Amerikai és brit katonai szakértők, főleg leszerelt tisztek is részt vettek ezen erőfeszítésben.Ez Jules Brunet francia tanácsadó III. Napóleon francia császárnak írt leveléből tudható meg. Polak, p. 81. Harry Smith Parkes brit nagykövet a sógunátusellenes erőket támogatta, hogy egy legitim, egységes császári uralom jöjjön létre az országban, és hogy ellensúlyozza a francia befolyást a sógunátusban. Ez időszakban a déli japán vezetők, mint a szacumai Szaigó Takamori, a csósúi Itó Hirobumi és Inoue Kaoru személyes kapcsolatot tartottak fenn brit diplomatákkal, leginkább Ernest Mason Satow-val.Ezek a találkozások Satow 1869-es A Diplomat in Japan című művében olvashatók.

A sógunátus is igyekezett modernizálni erőit a későbbi konfliktusokra felkészülve. A britek, akik addig a sógunátus fő kereskedelmi partnerei voltak, Parkes szándékainak megfelelően vonakodtak segíteni.Például amikor 1864-ben Sir Rutherford Alcockot megkérték, hogy szerezzen brit katonai szakértőket a számukra a jokohamai 1500 fős egységből, azt meg sem válaszolták; és mikor Takenaka Sibata 1865 szeptemberében ellátogatott az Egyesült Királyságba és Franciaországba, hogy segítséget kérjen, csak utóbbi mutatkozott erre hajlandónak. A Tokugavák így kizárólag csak a francia szaktudásra hagyatkozhattak.Polak, p. 53–5 A sógunátus jelentős lépéseket tett, hogy egy erős modern haderőt hozzon létre: egy hadiflotta magvát, nyolc gőzhajtású hadihajót építettek meg az évek alatt, amely már ekkor a legerősebb volt az ázsiai országoké közül. Japán első modern haditengerészeti fegyvergyárát Léonce Verny francia mérnök vezetésével hozták létre 1865-ben Jokoszukában. 1867 januárjában megérkezett egy francia katonai misszió, hogy újjászervezzék a sógunátus haderejét és létrehozzák a Densútai elit haderőt, és az Amerikai Egyesült Államoktól meg kívántak vásárolni egy francia építésű páncélos hadihajót, a CSS Stonewallt, az amerikai polgárháború egyik relikviáját. Az amerikaiak visszatartották a hajót a külföldi hatalmak deklarált semlegessége miatt, de amikor ezt feloldották, a császári erőkhöz került, akik a Hokkaidónál folyó harcokban vetették be Kótecu névre keresztelve.Keene, p. 165–6.

Hatalmi változások bélyegkép|balra|240px|A bakufu katonái 1864-ben bélyegkép|jobbra|240px|Szamurájok nyugati ruhákban bélyegkép|jobbra|240px|Szacumai üteg az 1860-as években bélyegkép|jobbra|240px|Japán katonák nyugati egyenruhákban