Mrzljaki Draganićki falu Horvátországban, a Károlyváros megyében. Draganić község része.
Fekvése Károlyvárostól 15 km-re északra, a Zágrábot és Károlyvárost összekötő régi főút mentén fekszik. Északról Darići, nyugatról Bencetići, délről Goljak Draganićki, keletről az A1-es autópálya határolja.
Története A település ahhoz a draganići nemesi községhez tartozott, melynek jobbágyai 1249-ben IV. Béla királytól szolgálataikért nemesi rangot kaptak. A draganići nemesi közösséget a Gutkeled nembeli István egész Szlavónia bánja, a podgorjei nemesi birtokok felől rendelkező oklevelében említik először. A közösség Šipak-hegyen álló Szent György temploma és plébániája 1334-ben már megvolt. A község lakóinak ez a helyi közössége a túrmezei nemesi kerülethez hasonlóan mintegy önkormányzatként államilag is elismerten fennmaradt egészen a 20. századig. A közösség vezető testületét minden évben Szent Fülöp és Szent György napja között választották újjá. Minden általuk kiadott okmányt a közösség nagypecsétjével hitelesítettek. A község lakói mezőgazdaságból és a kiterjedt, a közösség elöljárósága által igazgatott erdőkből éltek. A török elleni háborúk idején a király hívására draganići közösség 200 kopjást tartozott adni a turopoljei nemesi bandériumba. A településnek 1857-ben 172, 1910-ben 268 lakosa volt. A trianoni békeszerződésig Zágráb vármegye Károlyvárosi járásához tartozott. Lakosságát 2001-óta nem számlálják önállóan. Legutolsó számlálásakor 1991-ben 426-an lakták. A található a község vasútállomása.
Lakosság Lakosság változása- Republika Hrvatska - Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857.-2001. 1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011 172 197 212 212 190 268 363 621 416 468 493 460 456 426 0 0
Nevezetességei A Szent Kereszt kápolnát a honvédő háborúban elesett hősök emlékére emelték.
További információk Draganić község hivatalos oldala A draganići turisztikai iroda honlapja A Szent György kulturális és művészeti egyesület honlapja
Jegyzetek
Kategória:Károlyváros megye települései