Németh-Csóka Mihály (Kőszeg, 1927. június 29. – Budapest, 2020. augusztus 16.) Kiváló Orvos-díjas magyar orvos, biokémikus, laboratóriumi szakorvos, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. A kötőszövetek, porcok neves kutatója. A magyar klinikai laborszakasszisztens-képzés egyik megteremtője.
Életpályája
1945-ben Kőszegen érettségizett, és beiratkozott a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem orvosi karára, ahol 1951-ben „summa cum laude” minősítéssel orvossá avatták. Végzés után a szombathelyi kórház klinikai laboratórium-kórbonctani osztályára irányították, ahol 1954-ig a kórbonctani munka mellett elsajátította a legújabb laboratóriumi módszereket. Ezután Romhányi György professzor meghívására a Pécsi Tudományegyetem Kórbonctani Intézetébe került és bekapcsolódott az ott folyó intenzív tudományos vizsgálatokba. Később 1958 és 1963 között a pécsi Megyei Kórházban, azután a Honvéd Kórházban majd pedig 1963 és 1965 között az I. sz. Sebészeti Klinikán mint laborvezető dolgozott. Az akkor újjáalakuló Megyei Kórházban 1965-ben nevezték ki a labororatórium főorvosának. 1970-től a budapesti Tétényi úti Kórház Laboratóriumát vezette 1992-ig. A nyugdíjkorhatárt elérve 1998-ig a Korányi TBC és Pulmonológiai Intézetben mint laborfőorvos tevékenykedett, majd nyugdíjasként még részállásban 83 éves koráig ott dolgozott.
1965-ben védte meg az orvostudományok kandidátusi, 1977-ben akadémiai doktori értekezését.
Külföldi munkái: 1966–67: St. Andrews (Skócia), Biokémiai Intézet 1981: Max Planck Intézet, München, Humboldt Ösztöndíj 1985: Max Planck Intézet, München, Humboldt Ösztöndíj
Klinikai munkássága
Több mint száz publikációja, dolgozata jelent meg, többnyire magyar, német és angol nyelven.
Kutatási területe Preanalitika: a szérum paramétereket befolyásoló endogen és exogén anyagokon (gyógyszer) Haematológiai elváltozások citosztatikus kezelés korai szakában A multidrogrezisztens protein blokkolása Minőségbiztosítás
Díjai, elismerései
Kiváló Orvos-díj (1992) Jendrassik Loránd emlékérem (1992) Bálint Péter MOLSzE emlékérem (2009)
Főbb publikációi
Acta Biologica Hungarica, 1984 Labordiagnosztika, 1987 Clinical Biochemie, 1988 Gerontologia, 1969 Experimental Gerontology, 1970
Források Önéletrajz az Orvoskari Hírmondóban (POTE) MTA Köztestületi tagok adatbázisa Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet honlapja Elhunyt Dr. Németh-Csóka Mihály
Kategória:1927-ben született személyek Kategória:2020-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar orvosok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Kőszegiek