A Prospero Színkör egy állandó jelleggel működő színházi műhely Székesfehérvárott.
Céljuk, hogy évadonként legalább egy, színvonalas és művészileg értékes előadást állítsanak színpadra. Hosszútávú célkitűzésük, hogy egy kisebb repertoárt kialakítva a város színházszerető közönsége által kedvelt, állandó játszóhelyként működjenek.Elsősorban a székesfehérvári A Szabadművelődés Háza -ban játszanak és működnek.
A csoport története A színkör 2000 októberében alakult Székesfehérváron, A Szabadművelődés Házában tizenhét, 15 és 30 év közötti fiatal részvételével. A társulat tagjai az első néhány hónapban a színpadi munkába való bevezetésként rövid képzésen vettek részt.
A 2003/04-es évad elején költöztek át a székesfehérvári Helyőrségi Klubba (Tiszti Klub), ahol kedvezőbb körülmények között, fejlettebb színpadtechnikával dolgozhattak.
A Helyőrségi klub 2005 őszétől nem tudta vállalni a csoport fenntartását, ezért a társulat visszaköltözött A Szabadművelődés házába.
Az évek során állandó társulattá nőtte ki magát a csapat és ma már elmondható róluk, hogy a profi színház mellett a Prospero Színkör az egyik legmeghatározóbb társulat Székesfehérváron. Munkájukat a különböző színházi fesztiválokon folyamatosan díjakkal ismerik el.
A 2007. május 4-6. között, Ajkán megrendezett IV. ARANY DESZKA Országos Minősítő Színjátszó fesztiválon Szép Ernő: Május című előadásukkal szerepeltek eredményesen, melyet a szakmai zsűri ezüst minősítéssel értékelt.
Egy év alatt ez volt a harmadik komoly elismerés a csoport részére, 2006-ban a Nyárköszöntő Országos Színjátszó Fesztiválon a William Gibson: Libikóka c. előadásuk kapott bronz minősítést és ugyanebben az évben a III. ARANY DESZKA Színjátszó Fesztiválon a Müller Péter: A vihar kapujában c. előadásukat értékelte bronz minősítéssel a szakmai zsűri.
Az Agatha Christie Tíz kicsi néger c. könyvéből készült …és már senki sem! c. színdarabot 2007. szeptember 27-én mutatták be, mely a 2008-as veszprémi Arany Deszka Színjátszó Fesztiválon bronz minősítést kapott.
Következő előadásuk 2008 tavaszán látott napvilágot. Garaczi László: Imoga c. darabját állították színpadra. Ez a produkció 2009-ben, az Ajkán megrendezett Arany Deszka Fesztiválon ezüst minősítést kapott a szakmai zsűritől.
2009 szeptemberben került bemutatásra következő előadásuk, a Helver éjszakája, amely egy kortárs lengyel szerző, Ingmar Vilquist drámája. A kétszereplős kamaradarab első fesztiválján, a XXXII. Madách Imre Irodalmi És Színjátszó Napokon, Balassagyarmaton ezüst minősítést érdemelt ki a zsűritől, a két szereplő játékát pedig különdíjjal jutalmazta a szakmai grémium.
2010 áprilisában a Helver éjszakája előadásnak a VII. Arany Deszka Fesztiválon a zsűri Arany minősítést ítélt meg, ezzel felülminősítve a 2009-es balassagyarmati Ezüst minősítést. A két szereplő, Nagy Éva és Szabó Zoltán alakításukért a zsűri értékelése alapján külön színészi díjat kapott. Ezen kívül a közönségszavazás alapján a darab mindkét szereplője, Nagy Éva és Szabó Zoltán a legjobb női ill. férfi alakítás kategóriában a II. helyezést nyerte el.
A 2010 májusában mutatták be az akkor még veszprémi Teleszterion Színházi Műhellyel közös, Faust – Unborn Visions c. előadásukat, mely még az ez év őszén megrendezett Belgák Fesztiválján Arany minősítést kapott a Magyar Szín-Játékos Szövetség minősítő zsűrijétől.
2010 júniusában mutatták be Szophoklész: Oidipusz király című drámáját, mely a 2011 májusában megrendezett VIII. Arany Deszka Országos Minősítő Színjátszó Fesztiválon a következő eredményeket érte el: - A Magyar Szín-Játékos Szövetség által felkért szakmai zsűri ezüst minősítést adott az előadásnak. - Közönségszavazás alapján a legjobb női alakítás kategóriában Péter Kinga Fruzsina (Iokaszté szerepében) a II. helyezést nyerte el. - Közönségszavazás alapján a legjobb férfi alakítás kategóriában Horváth Gergely (Oidipusz szerepében) szintén II. helyezést kapott. - Horváth Gergelyt alakításáért a zsűri színészi különdíjjal jutalmazta.
2011 májusában, E mozgó zűrzavarban címmel mutatta be a versek, zenék, saját ötletek és rögtönzések alapján készült új produkcióját.
Következő bemutatójuk 2012 májusában volt Tükörkép címmel, mely versekre, bibliai történetekre épülő fizikai színházi előadás. E produkció a 2012 őszén, Ajkán megrendezett IX. Arany Deszka Fesztiválon a Magyar Szín-Játékos Szövetség által felkért szakmai zsűritől Bronz minősítést nyert. A produkció rendezője, Szabó-Lukoczki Ágnes pedig az előadás létrehozásában végzett szerkesztői-dramaturgi munkájáért különdíjat kapott.
Ugyancsak 2012 májusában mutatták be Eugene Ionesco: A kopasz énekesnő abszurd komédiájukat, mely a 2012 októberében megrendezett I. Paál István Fesztiválon a következő elismeréseket kapta: - A legjobb rendezés: Micskó Zoltán (Prospero Színkör) – A kopasz énekesnő - Matolcsi Miklós-díj a legtehetségesebb előadónak: Szabó Zoltán (Prospero Színkör)
2013-ban Garaczi László Jederman című darabjával jelentkezett a társulat.
2014-ben Kiss Márton: Pilonon című drámáját mutatták be, mely a 2014 telén megrendezett XI. Arany Deszka Fesztiválon Arany Deszka díjat, a szakmai zsűritől Bronz minősítést, és az előadás férfi főszereplője, Kós Mátyás a legjobb férfi alakítás közönségdíját kapta.
Ugyancsak 2014-ben mutatták be Guy Foissy: Két páros (Két szerető szív; Házassági hirdetés) című előadásukat, mely a 2015-ben megrendezett I. Komlói Amatőr Színházi Találkozón Arany minősítést kapott, és a Legjobb mellékszereplő díját az előadásban szereplő Solymossy Zoltán nyerte el.
A 2015. november 6-8. között, Ajkán megrendezett XII. Arany Deszka Fesztiválon a Két páros előadás a második díjat, az Ezüst Deszkát szerezte meg. Tóth Tímeának, a Két páros – Házassági hirdetés című előadásban nyújtott teljesítményéért a szakmai zsűri a legjobb női alakítás megosztott különdíját adta; valamint ő kapta a legjobb női alakítás közönségdíját is. Az előadás másik szereplője, Solymossy Zoltán pedig a legjobb férfi alakításért járó közönségdíj 3. helyezését nyerte el.
A 2015/2016-os évad új produkciójaként, Diana Son: Halak című drámájából készült előadásukat 2016. január 30-án mutatták be.
A 2016/2017-es évad friss tagokkal és egy sikeres színésztáborral (Horváth Gergely, Barbély Gábor, Pap Gábor és Komáromi Sándor külsős tréningjeivel) indult, majd októberben a Paál István keretein belül bemutatásra került a Nóti-Kabaré, mely 7 kabaréjelenetet kombinál ötösével előadásonként és a Cselédek című mélylélektani kamaradráma.
A 2017/2018-as évad William Shakespeare A vihar sajátos feldolgozásával telt, melynek hat színésze alakítja a dráma 11 szerepét hol egyik, hol másik bőrébe bújva. Ugyanebben az évadban készült el az érzetekre, mozgásra, versekre épülő Idegenek című rendhagyó előadás Tóth Tímea első rendezésével Utóbbi előadás bronz minősítést érdemelt ki a 2018-as Vasvári Nemzetközi Színjátszó Fesztiválon.http://www.prosperoszinkor.hu/
2019-ben ismét két új előadással jelentkezett a társulat. A Körtevirágok című főként mozgásra épülő darab a rendező és a színészek közös alkotása, melyben kísérletet tesznek keleti és nyugati típusú haiku versek színrevitelére. A kortárs Székely Csaba Öröm és boldogság című keserédes humorú drámájának középpontjában pedig erdélyi melegek állnak. Az előadást a Balassagyarmaton megrendezett XXXVII. Madách Imre Irodalmi és Színjátszó Napokon a szakmai zsűri bronz minősítéssel jutalmazta.
2020-ban a járvány idején nem volt lehetőség új előadással előrukkolni, de 2021-re elkészült Harald Pinter Az étellift című darabja, amely mindjárt a premieren, a Vasvári Nemzetközi Színjátszó Fesztiválon ezüst minősítést, valamint Marton Dávid és Czeller Péter párosa színészi díjat kapott. Ugyanebben az évben Czeller Péter rendezőként is bemutatkozott: saját drámáját, az abszurd Tabbouleh-t vitte színpadra.
2022 szintén két új előadást hozott magával: a társulat Törsök Márta vendégszereplésével Ingmar Bergman Őszi szonáta című művét dolgozta fel, amelyért a Paál István Fesztiválon ugyanebben az évben Márta a Börcsök Enikő nevét viselő színészi díjjal térhetett haza. A másik előadás Kiss Csaba: A dög című darabja volt, amely bronz minősítést kapott a Vasvári Nemzetközi Színjátszó Fesztiválon 2022-ben és Czeller Péter a legjobb mellékszereplőnek járó díjnak örülhetett.
2023-ban Czeller Péter saját darabjából a meghökkentő és fekete humorral operáló szkeccselőadást rendezett Hivatali mesék címmel, amely során a rendezésben aktívan közreműködött Bognár Beatrix és Tóth Tímea is. Ugyanebben az évben klasszikusabb, nagyszínpadibb hatású előadás született Bognár Beatrix tollából Dr. Jekyll és Mr. Hyde címmel, ami R.L. Stevenson Dr.Jekyllés Mr. Hyde különös esete című regényének átdramatizált és színpadra szerkesztett változata.
Előadások
2001: Carlo Goldoni A régiséggyűjtő családja – rendezte: Micskó Zoltán 2002: Molnár Ferenc Liliom – rendezte: Micskó Zoltán 2003: Witold Gombrowicz Yvonne, burgundi hercegnő – rendezte: Micskó Zoltán 2004: Sławomir Mrożek Mulatság – rendezte: Micskó Zoltán 2004: Tadeusz Slobodzianek Ilja próféta – rendezte: Micskó Zoltán 2005: Stílus- és helyzetgyakorlatok (improvizációs est) 2006: William Gibson Libikóka – rendezte: Micskó Zoltán 2006: Müller Péter A vihar kapujában – rendezte: Lukoczki Ágnes 2007: Szép Ernő Május – rendezte: Horváth Gergely 2007: Agatha Christie ...és már senki sem! – rendezte: Váczy Sándor 2008: Garaczi László Imoga – rendezte: Micskó Zoltán 2009: Ingmar Villqist Helver éjszakája – rendezte: Micskó Zoltán 2010: Goethe-Marlowe Faust – Unborn Visions – rendezte: Komáromi Sándor 2010: Szophoklész Oidipusz király – rendezte: Micskó Zoltán 2011: E mozgó zűrzavarban – Versek, zenék, saját ötletek és rögtönzések alapján készítette a társulat. 2012: Tükörkép – rendezte: Lukoczki Ágnes 2012: Eugène Ionesco A kopasz énekesnő – rendezte: Micskó Zoltán 2013: Hat szék – Az E mozgó zűrzavarban című előadás újragondolva. Versek, zenék, saját ötletek és rögtönzések alapján készítette a társulat. 2013: Garaczi László Jederman – rendezte: Micskó Zoltán 2014: Kiss Márton Pilonon – rendezte: Micskó Zoltán 2014: Guy Foissy Két páros (Két szerető szív; Házassági hirdetés) – rendezte: Micskó Zoltán 2016: Diana Son Halak – rendezte: Micskó Zoltán 2016: Jean Genet Cselédek – rendezte: Micskó Zoltán 2016: Nóti Károly Nóti-Kabaré jelenetek (A csillár, A buta asszony, A tigris, Gőzliba, Az óvatos ember, A lélekidomár, Madame Sabin elrablása) – rendezte: Micskó Zoltán 2018: William Shakespeare A vihar – rendezte: Micskó Zoltán 2018: Idegenek – rendezte: Tóth Tímea 2019: Körtevirágok – rendezte: Micskó Zoltán 2019: Székely Csaba Öröm és boldogság – rendezte: Micskó Zoltán 2021: Harald Pinter Az étellift – rendezte: Micskó Zoltán 2021: Czeller Péter Tabbouleh – rendezte: Czeller Péter és Tóth Tímea 2022: Ingmar Bergman Őszi szonáta – rendezte: Micskó Zoltán 2022: Kiss Csaba A dög – rendezte: Micskó Zoltán 2023: Czeller Péter Hivatali mesék – rendezte: Czeller Péter, Bognár Beatrix és Tóth Tímea 2023: Bognár Beatrix Dr. Jekyll és Mr. Hyde – rendezte: Bognár Beatrix 2024: Narcy Calamatta WTF Is Love? - rendezte: Micskó Zoltán
További információk
A Prospero Színkör hivatalos web-oldala A társulat hivatalos Facebook-oldala Micskó Zoltán, alapító tag Cserkó Zsolt, alapító tag
Kritikák 2002-es cikk a Liliom előadásról 2006-os cikk A Vihar kapujában előadásról 2006-os cikk a Libikóka előadásról 2007-es cikk a Május előadásról 2007-es cikk az ... és már senki sem! azaz Tíz kicsi néger c. darabról 2008-as cikk az Imoga előadásról 2009-es cikk a Helver éjszakája előadásról 2010-es cikk a Faust – Unborn Visions előadásról A Prospero Színkör nyerte el a 2014-es Arany Deszka Fesztivál fődíját Fehérvári sikerek – Arany minősítést kapott a Prospero Színkör A Prospero Színköré a legjobb női alakítás díja Gőzliba, a félreértés garantált Egy társulat, ahol mindenki Prospero lett Színpadi kísérletek haikukra – Prospero-előadás a Szabművházban