A 2008. évi nyári olimpiai játékokon a sportlövészet férfi skeet versenyszámának selejtezőjét és döntőjét augusztus 15. és 16. között tartották a Pekingi Lövészpályán.

A mozgó célpontra tüzelő trap- és skeet lövészek többlövetű puskákkal (vadászpuskákkal) igyekeztek leszedni a korongokat, különböző lőállásokból. Meghatározott sorrendben kellett egy félkörív mentén haladniuk, és a korongok is különböző röppályán érkeztek jobbról, balról, majd egyszerre kettő egymással ellentétes irányból. Ezeket a lövő kommandírozására indították – azaz nem a bíró vezényelt –, a találatot akkor kellett megítélni, ha szemmel láthatóan legalább egy darab leesett a korongból. A közvetítések izgalmasabbá tétele végett a skeeteseknél az eltalált korongokból lilás por szállt fel, így mindenki láthatta, ha sikerült eltalálni a célpontot. Férfi skeet lövészek a puskával 5×25 lövést adtak le a selejtezőben, és a selejtező első 6 helyezettje magával vitte a selejtezőben elért összpontszámát a döntőbe. A döntőben a versenyzők még 25 lövést adtak le, ehhez adódott a selejtezőből hozott összpontszám, és ebből alakult ki a végeredmény.

Rekordok A versenyt megelőzően a következő rekordok voltak érvényben:

Selejtező Világrekord 125 pontLonato, Olaszország2007. június 14. Nicosia, Ciprus2008. július 13.

Döntő Világrekord 150 pont (125+25) Lonato, Olaszország2007. június 14. Nicosia, Ciprus2008. július 13.

A versenyen új olimpiai rekord született:

Selejtező 121 pontPeking, Kína2008. augusztus 16.

Döntő 145 pont (121+24)Peking, Kína2008. augusztus 16. 93 pont (120+25)

Megjegyzés Olimpiai rekord a verseny előtt nem volt érvényben az ISSF 2005. január 1-i szabálymódosítása miatt.

Eredmények

Q: továbbjutás helyezés alapján OR: olimpiai rekord

Selejtező A selejtező első hat helyezettje jutott a döntőbe.

NévNemzet1 Nap2 Nap12345 1. Vincent Hancock 25 24 24 24 24 121 Q, OR 2. Tore Brovold 25 23 23 25 24 120 Q 3. Anthony Terras 24 24 24 25 23 120 Q 4. Andónisz Nikolaídisz 24 24 24 25 23 120 Q 5. Jórgosz Ahilléosz 23 24 23 25 24 119 Q 6. Csü Zsi-tung 24 23 23 23 25 +4 118 Q 7. Csin Ti 24 22 24 24 24 +3 118 8. Juan Aramburu 22 25 23 24 24 +3 118 9. Abdalláh er-Rasídi 25 23 24 22 24 +3 118 10. Zajd el-Mutajri 23 25 22 24 24 +1 118 11. Sean Mclelland 24 23 23 25 23 +1 118 12. Harald Jensen 24 25 23 24 22 +1 118 13. Tino Wenzel 23 22 23 25 24 117 14. Ennio Falco 23 23 24 24 23 117 15. Nászer el-Attija 24 23 23 25 22 117 16. Jan Sychra 25 24 21 25 22 117 17. George Barton 23 24 24 21 24 116 18. Andrei Inešin 22 24 20 24 25 115 19. Valerij Somin 22 23 23 22 25 115 20. Axel Wegner 22 22 25 23 23 115 21. Mario Núñez 23 24 24 22 22 115 22. Sejh Szaíd el-Maktúm 23 24 24 21 22 114 23. Konsztantyin Curanov 21 22 23 24 23 113 24. Andrea Benelli 22 24 22 23 22 113 25. Anders Golding 20 24 24 23 21 112 26. Juan Romero 24 21 23 21 22 111 27. Ariel Flores 23 22 23 22 21 111 28. Jorge Atalah 22 22 24 23 20 111 29. Zijád Rísa 24 22 23 23 19 111 30. Paul Rahman 22 23 19 25 21 110 31. Julio Dujarric 23 24 21 21 21 110 32. Mikola Milcsev 20 23 21 22 23 109 33. Jórgosz Szalavantákisz 21 20 23 23 22 109 34. Andrej Herascsanka 21 22 25 23 18 109 35. Ioan Toman 21 19 23 22 23 108 36. Franco Donato 19 21 22 21 23 106 37. Rásid Hamad 22 22 18 22 22 106 38. Diego Duarte 21 23 21 22 19 106 39. Szaíd el-Mutajri 21 20 22 22 19 104 40. Marco Matellini 17 19 15 22 22 95 41. Rozsé Dáhi 19 21 19 11 21 91

Döntő NévNemzet1EredményVégeredmény Vincent Hancock 24 121+24 +4 - 145 OR Tore Brovold 25 120+25 +3 - 145 OR Anthony Terras 24 120+24 - +3 144 4. Andónisz Nikolaídisz 24 120+24 - +2 144 5. Jórgosz Ahilléosz 24 119+24 - - 143 6. Csü Zsi-tung 24 118+24 - - 142

Források

Kategória:Sportlövészet a 2008. évi nyári olimpiai játékokon