György Gábor (Budapest, 1950. május 26. –) újságíró, kommunikációs szakember, fordító.

Pályafutása Az ELTE magyar-német szakán végzett 1973-ban, majd a Magyar Rádiónál állt munkába. 1974 és 1980 között a német nyelvű adásokban riporterként, műsorvezetőként és fordítóként dolgozott. 1980-tól szekcióvezető lett a Külföldi Adások Főszerkesztőségén. 1985-től a Danubius Rádió főszerkesztője lett. Ebben a minőségében részt vett az első magyar kereskedelmi jellegű, könnyűzenei adó indításában, fejlesztésében. 1993-tól egy éven át az ügyvezető igazgatói funkciót is betöltötte. 1995-től másfél éven át a T-Mobile kommunikációs igazgató-helyettese lett. 1996 márciusában a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának első elnökévé választották. Másfél évvel később lemondott. 1997 őszétől az akkor induló országos kereskedelmi adó, a Sláger Rádió alapító vezérigazgatója volt közel 7 éven át. 2005. szeptemberétől 5 évig az Európai Bizottság budapesti képviseletének vezetője volt. Ezután nyugdíjba vonult, majd 2014-ben Svédországba költözött, ahol nyelvtanárként dolgozik.

Jegyzetek

Források Bemutatkozott a Bizottság budapesti képviseletének új vezetője BruxInfo, Budapest, 2005. szeptember 5. Petőfi Irodalmi Múzeum További információk Ki kicsoda 2000. Magyar és nemzetközi életrajzi lexikon, csaknem 20000 kortársunk életrajza. Főszerk. Hermann Péter, vál., szerk. A. Gergely András et al. Bp., Biográf Kiadó–Greger Média Kft., 1999.

Kategória:Magyar újságírók Kategória:1950-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Budapesten született személyek