Kína lett a harmadik ország (a Szovjetunió/Oroszország és az Amerikai Egyesült Államok után), amely önerőből juttatott embert a világűrbe, valamint sikerült épségben űrszondát a Hold felszínére juttatnia.

Története A rakétatechnika alapjait Kínában rakták le, itt találták fel a puskaport és az első rakétának nevezhető szerkezeteket. Mégis hosszú időnek kellett eltelnie, hogy Kína az űrkutatás útjára lépjen.

A kínai űrrepülés egyik legnagyobb alakja kétségkívül . egyike volt a legnagyobb amerikai tudósoknak. Öt évig tartó amerikai meghurcolása után sikerült elérni, hogy hazatérjen. Szakmai tudása csak Wernher von Braun felkészültségével mérhető össze.

Az szovjet Szputnyik–1 fellövését követően indult meg Kínában a saját űrkutatási program. A program irányításával t és ot bízták meg. A szűkösen meghatározott határidőt visszavetette a hiányzó speciális tudományos háttér, a képzett szakembergárda és a felkészületlen ipari bázis.

A műholdprogram részeként 1960-ban emelkedett fel az első teljesen kínai tervezésű és építésű rakéta. Az elkészítésére jellemző volt a kézi erő alkalmazása. Ebben az időben a szovjet rakétatechnikai segítség volt jellemző. Az R–2 ballisztikus rakéta szovjet licence alapján gyártott változata lett a , ami 550 kilométer hatótávolsággal bírt.

1964-ben került sor a ( „Keleti Szél 2") ballisztikus rakéta első sikeres tesztjére.

A rakétatechnikai polgári fejlesztése 1968-ban került katonai felügyelet alá, ami azonnal biztosította a katonai célú rakéták, a hozzájuk kapcsolódó emberi és fizikai infrastruktúra igénybevételét. Így vált lehetővé, hogy az 1958-ban Góbi-sivatagban kiépített – 200 kilométerre a névadó városától – rakétakísérleti bázis alapjait felhasználva kiépítsék a ot.

1979-től Amerika segítséget nyújtott LANDSAT típusú (földi erőforrás-kutató) és távközlési műholdak vételére alkalmas vevőállomások vásárlására.

1980 áprilisára befejeződött a közelében kialakított Űrhajós Kiképző Központ. A kínai űrprogram az 1980-as évek második felétől fogva folyamatosan fejlődik. Mindennek az alapja Kína folyamatos gazdasági fejlődése, mely stabil hátteret biztosít a kutatásokhoz, a programhoz.

1982-1983 között kínai megrendelésre amerikai hordozórakétákkal távközlési mesterséges holdakat helyeztek Föld körüli pályára.

A Szovjetunióval és Amerikával kialakult ingatag politikai- és gazdasági kapcsolat miatt a saját lábon állás mellett döntöttek. 1983 végére kifejlesztettek egy új rakétát, kiépültek a kilövőállások, az irányítóközpont és a űreszközöket követő bázisállomások hálózata.

1993-ban létrehozták a Kínai Nemzeti Űrügynökséget (CNSA) amely irányítja, összefogja a Kínai űrprogramot.

A gazdasági és politikai nézetek miatt – a Szovjetuniótól kapott illetve átvett, továbbfejlesztett – önállóan kellett kifejlesztenie, megépítenie űrkutatási programját.

2001-ben együttműködési szerződés, Double Star jött létre a kínai űrhivatal és az Európai Űrügynökség (ESA) közös tudományos programok végzésére.

Műholdak 1970. április 4-én került felbocsátásra a Kína–1 elnevezésű első mesterséges hold, amelyet további hasonló műszaki felépítésű műholdak követtek. A programban 1980-ig háromfajta űrszonda, két hordozórakéta típus szerepelt.

A Kína–1 és Kína–2 könnyű fizikai mérőműholdak magas elliptikus pályán mintegy hat hónapig keringtek, ezek indításához egy könnyű kétfokozatú hordozórakétát használtak. A műholdak tömege 150-250 kilogramm volt. Műszereik, berendezéseik a későbbi programok alaptípusai voltak.

A Kína–6 egy közepes fizikai műhold volt 760 kilogrammos tömeggel, a kínai meteorológiai szputnyikok előfutára.

A Kína–3, –4, –5, –7, –8, –9 műholdak nehéz, mintegy - kilogramm tömeggel rendelkeztek. A Kína–4, –7, –9 műholdak esetében a műszertartályt visszahozták a Földre. Feladatuk a későbbi programok technikai eszközeinek próbája és a fotófelderítés volt. A sorozat hordozó rakétája már háromfokozatú volt, hogy a nagyobb tömeget tudjon biztonságos pályára állítani. Lehetővé vált emberes űrhajó felbocsátása. A pályaelemek kialakítása következtében az indítási pályaszakasz Kína területe felett húzódott, leszállásnál biztosított volt a folyamatos ellenőrzés.

A Kína–9 leszállóegysége egy kutyával tért vissza a Földre.

Űrszondák Holdkutató szondák A program 2003-ban indult, és jelenlegi célja, hogy elsajátítsa a Holdig való eljutás, az oda történő puha leszállás és a visszatérés műveleteit.

2007-ben a keretében indult és , melyek eljutottak a Holdig, pályára álltak, tesztelték a Holdra szállás műveleteit. A sima leszállást hajtott végre. Kína a világ harmadik országa, amelynek sikerült épségben űrszondát a Hold felszínére juttatni, valamint egy kicsi névre hallgató holdjárót.

2017-re tervezték az emberes holdmisszió megkezdését.

Marskutató szondák 2011-ben indították Bajkonurból, az orosz Fobosz-Grunt szondával együtt a első kínai marskutató űrszondát.

Emberes űrrepülés Sencsou-program 1992. szeptember 22-én fogadták el a (isteni hajó) az első kínai emberes űrprogramot.

1999. november 20-án egy Hosszú Menetelés 2F rakéta hegyén emelkedett az űrbe a , személyzet nélkül, automatikusan működő űrhajó. Ezzel megkezdődött Kína emberes űrrepülési programja. A szállított első alkalommal űrhajóst. Ezzel Kína lett a harmadik nemzet – Szovjetunió és Amerika – után, aki képes volt önerőből embert juttatni a világűrbe. A az első, több embert szállító űrhajó. A legénysége végrehajtotta az első kínai űrsétát. A automatikusan dokkolt a kísérleti űrállomással. A három űrhajóssal a fedélzetén végrehajtotta az első kézi dokkolást a űrállomással. Az első legénység, aki az űrállomáson végzett szolgálatot. A három űrhajóssal a fedélzetén teljesítette az előírt programot a .

Űrhajósok a űrhajósaként az első kínai emberes űrrepülést végezhette, a űrhajó parancsnoka, a fedélzeti mérnöke, a űrprogram parancsnoka, a űrhajó pilótája, a és űrprogramok parancsnoka, a űrhajó fedélzeti mérnök, a űrhajó parancsnoka, a , az első háromszemélyes űrhajó kutatója, a , az első háromszemélyes űrhajó fedélzeti mérnöke, az első kínai űrhajósnő, a űrprogram fedélzeti mérnöke, a második kínai űrhajósnő, a űrprogram pilótája, a űrprogram pilótája,

Hordozórakéták A egyike a Kína által fejlesztett és üzemeltetett hordozórakétáknak. CZ–1 hordozórakéta , háromlépcsős hordozórakéta. A -hoz fejlesztették ki a Hosszú Menetelés–2F (CZ–2F, LM–2F) hordozórakétákat, melyet az 1990-es évek végére hozták létre a CZ–2E rakéta továbbfejlesztésével.

Űrállomások Az Egyesült Államok korábban elutasította Kína kérelmét, mely szerint közre kívánt működni a Nemzetközi Űrállomáson, mert nem kívánta megosztani technológiáját a gazdasági és politikai ellenfél Kínával. Ezért Kína önállóan fogott neki űrállomást építeni.

A -et az első kínai kísérleti űrállomást, 2011. szeptember 29-én állították pályára egy Hosszú Menetelés–2F hordozórakétával. A viszonylag kis méretű űrállomás nem volt alkalmas tartós űrbeli tartózkodásra, csak az időnként hozzá kapcsolódott űrhajók személyzetei szolgáltak az űrállomáson, majd munkájuk végeztével az űrállomást üresen hagyták. Három űrhajó (–8, 9 és 10) kapcsolódott az állomáshoz, melyből kettő szállított személyzetet is. A űrhajóval a fedélzetre lépett Kína első női űrhajósa. 2016 márciusában beszüntették a működését, majd pár nappal később a földi irányítóközpont elvesztette vele a kapcsolatot. Végül 2018. április 2-án irányítás nélkül tért vissza a Föld légkörébe és részben elégett. A az eredetileg tervezett két év helyett közel négy és fél évig üzemelt.

Kína második kísérleti űrállomása a 2016. szeptember 15-én állt pályára. Külsőleg a megegyező állomást szintén csak egy modulosra tervezték. Személyzet csak egyszer járt az űrlaboratóriumban, a személyzete 30 napot töltött a fedélzeten. 2017. április 22-én sikeresen kapcsolódott hozzá a , az első kínai teherűrhajó. Öt évre tervezték az üzemeltetését, de végül korábban 2019 július 19-én, a korábbi űrállomással ellentétben irányítottan, belépett a Föld légkörébe és megsemmisült a Csendes-óceán felett.

A harmadik kísérleti űrállomást a végül törölték, és a feladatait összevonták a programjával. Helyette a tervek szerint 2020-ra felépül a Föld körül keringő első kínai moduláris űrállomás.

Források

Külső hivatkozások