A MicroVAX 78032 (más jelöléssel DC333) egy a Digital Equipment Corporation (DEC) által fejlesztett és gyártott, a VAX ISA-t, utasításkészlet-architektúrát megvalósító mikroprocesszor. A 78032-es processzort kizárólag a DEC VAX-alapú rendszereiben használták, kezdve az 1985-ben megjelent MicroVAX II-vel. A 78032 processzor fixpontos (integer) teljesítménye 5 MHz-es órajelfrekvencia mellett megközelítette az 1977-ben megjelent VAX-11/780 szuperminiszámítógép teljesítményét. A processzort ki lehetett egészíteni a MicroVAX 78132 (DC337 jelölés alatt is ismert) lebegőpontos koprocesszorral, ami nemcsak a lebegőpontos számítási teljesítményt javította, hanem az általános teljesítményt is, mivel egész (integer) műveleteket is végzett.

A 78032-es egyszerre több első helyet szerzett a DEC-nél: ez volt a VAX ISA első egychipes megvalósítása, és egyben a DEC első saját gyártású mikroprocesszora is. A MicroVAX 78032 chip volt az első félvezetős eszköz, amelyet az USA 1984-es Semiconductor Chip Protection Act törvényének védelme alá helyeztek.

A MicroVAX 78032 tranzisztort tartalmaz, () felületen és a DEC speciális ZMOS eljárásával készült, amely egy -es NMOS processz, két alumínium fémréteggel. A magot 68-kivezetésű, felületre szerelhető tokkal látták el.

MicroVAX 78132

A MicroVAX 78132 (más jelöléssel DC337) a MicroVAX 78032 mikroprocesszorhoz kapcsolható lebegőpontos koprocesszor. A fő processzorhoz a DAL buszon és néhány irányító-ellenőrző vonalon keresztül csatlakozik. A koprocesszor átveszi a VAX ISA MicroVAX utasításainak részhalmazában definiált 70 lebegőpontos utasítás 61 utasításának végrehajtását és felgyorsítja kilenc integer utasítás működését.

A MicroVAX 78132 mikrociklusa 100 ns ami négy 25 ns-os részciklusra oszlik, amelyet a 40 MHz-es bemenő órajel biztosít (25 ns 40 MHz-es órajelnek felel meg). A koprocesszor öt fő részből áll: 67 bites törtrész-, 13 bites exponens-, 1 bites előjel feldolgozóegységek, mikroszekvenszer és síninterfész egység.

A MicroVAX 78132 tranzisztort tartalmaz () lapkafelületen. Szintén a DEC ZMOS processzével készült, és a fő processzoréval megegyező 68-lábú, felületre szerelhető tokozást kapott.

Jegyzetek

Fordítás

Források http://www.dtjcd.vmsresource.org.uk/pdfs/dtj_v01-02_mar1986.pdf - DEC, Digital Technical Journal, Number 2, March 1986 http://williambader.com/museum/vax/vaxhistory.html - DEC VAX History

További információk Wolrich, G. et al. (October 1984). "A high performance floating point coprocessor". IEEE Journal of Solid-State Circuits 19 (5): pp. 690–696. "MicroVAX II" at A Computer History Simulation Project

Kapcsolódó szócikkek Digital Equipment Corporation U80701 - a 78032 1989/90-ben megjelent keletnémet változata

Kategória:DEC mikroprocesszorok