Bruno Eduardo Regufe Alves vagy egyszerűen Bruno Alves (Póvoa de Varzim, 1981. november 27. –) portugál labdarúgó, jelenleg a görög AÉK Athén sportigazgatója. Posztját tekintve belső védő.
Klub karrierje 1999 és 2002 között a Porto B csapatában szerepelt javarészt. A 2002–03-as idényben a Farense csapatához, majd a 2003–04-es szezonban a Vitória Guimarães-hez került kölcsönbe. 2005-ben szintén kölcsönjátékosként 27 mérkőzésen erősítette a görög AÉK Athént. A 2005–06-os bajnokságot már a Porto játékosaként kezdte. Egészen 2010-ig a Porto játékosa volt, ahol 119 mérkőzésen 14 gólt szerzett.
2010. augusztus 3-án az orosz Zenyit Szankt-Petyerburghoz írt alá 22 millió € ellenében.
2010. október 30-án megszerezte első gólját új csapata színeiben egy AÉK elleni Európa-liga mérkőzésen.
Válogatott Luis Felipe Scolari kapitánysága idején 2007 júniusában egy Kuvait elleni barátságos mérkőzésen debütált a portugál válogatottban. Részt vett a 2008-as Európa-bajnokságon.
A 2010-es vb selejtezőiben 2009. június 6-án a hosszabbításban fontos gólt szerzett Albánia ellen, amivel 2–1-re megnyerték a mérkőzést. A világbajnokságon –ahol a portugálok a legjobb 16 közé jutottak– minden mérkőzést végig játszott.
A 2012-es Európa-bajnokságon a portugálok összes mérkőzésen pályára lépett. Pepével együtt játszották végig az összes mérkőzést a védelem tengelyében. A spanyolok elleni elődöntőben tizenegyesrúgásokkal dőlt el a továbbjutás. Alvesnek nem sikerült értékesítenie a büntetőjét, így összesítésben 4–2-re el bukták a büntetőpárbajt.
Sikerei, díjai Porto Portugál bajnok: 2005-06, 2006-07, 2007-08, 2008-09 Portugál kupa: 2005–06, 2008–09, 2009–10 Portugál szuperkupa: 2006, 2009
Zenyit Premjer liga: 2010, 2011–12
Portugália Európa-bajnok (1): 2016
Klubstatisztika
KlubSzezonPrimeira LigaTaça de PortugalLigakupaUEFAÖsszesenMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokPorto B1999/002000--00202000/0136600--003662001/0217200--00172Farense2001/0215000--001502002/0331320--00333Guimarães2003/0425110--00261AÉK2004/0527000--50320Porto2005/067010--301102006/0728200--803622007/082722000803722008/0930540101014462009/10275200061355Total 260 24 11 0 1 0 40 2 312 26
További információk Statisztikák a ForaDeJogo honlapján PortuGOAL profil Soccerway profil
Jegyzetek
Kategória:1981-ben született személyek Kategória:Portugál labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:A Porto labdarúgói Kategória:Az AEK Athén labdarúgói Kategória:A Zenyit Szankt-Petyerburg labdarúgói Kategória:A 2008-as Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2010-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2012-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2014-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2016-os Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2018-as világbajnokság labdarúgói Kategória:A Fenerbahçe labdarúgói Kategória:A Vitória Guimarães labdarúgói Kategória:Élő személyek Kategória:Európa-bajnok labdarúgók Kategória:A Cagliari labdarúgói Kategória:A Primeira Liga labdarúgói Kategória:A Süper Lig labdarúgói Kategória:A Premjer Liga labdarúgói