Robert King Merton (eredeti neve Robert Meyer Schkolnick) (Philadelphia, Pennsylvania, 1910. július 5. – New York, 2003. február 23.) amerikai szociológus. Életpályájának jelentős részében a Columbia Egyetemen tanított, ahol egyetemi tanár címet ért el. A tudományszociológia megalapításáért és a területen elért eredményeiért 1994-ben National Medal of Science kitüntetésben részesült.

Számos fontos fogalom fűződik a nevéhez, mint például az „nem tervezett következmények”, a „referencia csoport”, a „szerep deformáció”, de a legfontosabb fogalmai a „példakép” és az „önbeteljesítő jóslat”. A modern szociológiai, politikai és gazdasági elmélet központi eleme az „önbeteljesítő jóslat”, amely során egy helyes vagy egy helytelen hit vagy elvárás befolyásolja a helyzet kimenetelét, esetleg egy személy vagy egy csoport viselkedését. A „példakép” fogalmát egy kolumbiai orvostanhallgatókkal végzett tanulmányában fejtette ki. A fogalom a referencia csoporthoz, vagy egy olyan csoporthoz hasonlítás mentén alakult ki, melynek a személy nem tagja. A társadalmi szerep központi eleme Merton szociális csoport elméletének. Merton hangsúlyozta, hogy ahelyett, hogy az ember rendelkezik egy szereppel és egy állapottal, inkább a társadalmi struktúrába ágyazott állapot készlettel rendelkezik, ami rögzíti a várható viselkedéseket.

Életútja

Robert K. Merton 1910. július 4-én született Philadelphiában Meyer Robert Schkolnick néven, egy jiddis nyelven beszélő orosz zsidó családba. A család 1904-ben emigrált az USA-ba. Édesanyja Ida Rasovskaya, aki radikális érzelmű, szabadgondolkodó „unzsinagóg” szocialista volt. Édesapja Aaron Schkolnickoff, akit az USA-ba érkezéskor hivatalosan Harry Skolnick néven, orosz zsidó szabóként azonosítottak. A gyerekkori emlékei alakították ki a szociális struktúra és a referencia csoport elméletének alapjait. A South Philadelphia High School tanulójaként a közeli kulturális és oktatási intézmények, mint például az Andrew Carnegie Könyvtár, a Zene Akadémia, a Központi Könyvtár és a Művészetek Múzeuma gyakori látogatója lett. A Robert K. Merton nevet a bűvész fellépéseihez vette fel művésznévnek. 1994-ben kijelentette, hogy a Dél-Philadelphiában felnövő fiatalok el vannak látva „mindenféle tőkével - szociális tőkével, kulturális tőkével, emberi tőkével, és mindezek fölött, valami olyannal, amit állami tőkének nevezünk - vagyis mindenfajta tőkével, kivéve a személyes anyagival”.

Szociológiai karrierjét George E. Simpson irányítása alatt, a philadelphiai Temple University tanulójaként (1927-1931), kezdte. Simpson kutatási asszisztenseként dolgozott egy projekten, mely a versenyzéssel és a médiával foglalkozott. Simpson vezetése alatt, Merton részt vett az évente megrendezésre kerülő ASA találkozóra, ahol megismerkedett Pitrim A. Sorokinnal, a Harvard Egyetem Szociológia Tanszékének alapító elnökével. Ezután Merton a Harvard Egyetemre ment, ahol Sorokin kutatási asszisztense lett (1931-1936).

1938-ig tanult a Harvardon, utána a Tulane Egyetem Szociológia Tanszékének elnöke és professzora lett. 1941-ben a csatlakozott a Columbia Egyetem tanári karához, és 1963-ban Giddings szociológia professzora lett. Az egyetem legmagasabb rangját, az egyetemi tanár kinevezést, 1974-ben kapta meg, és 1979-es nyugdíjba vonulása után speciális szakszolgálati professzor lett, a Kuratórium a címet olyan nyugalmazott oktatók számára tartja fent, akik „speciális szolgálatot tettek az egyetemnek”. 1942 és 1971 között társigazgatója volt az egyetem Alkalmazott Szociális Kutatási Hivatalának. A Rockefeller Egyetem adjunktusa volt, és a Russel Sage Alapítvány első ösztöndíjasa. A tanítástól 1984-ben vonult vissza. Az egyetem a hosszú és tudományos munkájának elismeréseként 1990-ben létrehozta a Robert K. Merton Professorship in the Social Sciences-t.

Merton számos hazai és nemzetközi elismerést kapott a kutatásaiért. Ő volt az első szociológus, akit beválasztottak a Nemzeti Tudományos Akadémia tagjai közé. Ő volt az első amerikai szociológus, akit beválasztottak a Svéd Királyi Tudományos Akadémia külföldi tagjai közé, és a Brit Akadémián is hasonló címmel rendelkezik. Tagja az Amerikai Filozófiai Társaságnak, a Nemzeti Oktatási Akadémiának, az Academia Europeanak, és az Amerikai Művészeti és Tudományos Akadémiának is, ami a Parzon-díjat is neki ítélte. Mertont a fókuszcsoportos kísérlet atyjának is tartják.

Megkapta a Guggenheim Tagságot 1962-ben, és ő volt az első szociológus, akit McArthur Társaság tagja lett (1983-1988). Több mint 20 egyetem adományozott neki tiszteletbeli fokozatot, mint például a Harvard, Yale, Columbia, Chicagó, a külföldiek közül a leideni egyetem, a Walesi Egyetem, a Krakkói Egyetem, Oslói Egyetem, a Jeruzsálemi Héber Egyetem és Oxford.

1934-ben feleségül vette Suzanne Carhartot, akitől született egy fia, Robert C. Merton, aki 1997-ben gazdasági Nobel-díjat kapott, és két lánya, Stephanie Merton Tombrello és Vanessa Merton, aki jogot tanított a Pace Egyetem Jogi Iskolában. Merton és Carhart elvált 1968-ban, és Suzanne 1992-ben meghalt. 1993-ban Merton újranősült, elvette Harriet Zuckermant, aki szintén szociológus.

Merton egyike volt Talcott Parsons legodaadóbb diákjainak. Nemcsak Parsons szemináriumain vett részt, hanem évekig Parsons informális szociológiai csoportjának tagja volt, és az Adams House-ban találkoztak. Merton nyilvánosan kijelentette, hogy azért ment a Harvardra, hogy Sorokintól tanulhasson, de az a gondolkodó, aki a legnagyobb hatással volt rá és leginkább inspirálta, az Parsons volt. Parsons volt a legfiatalabb tagja a disszertációját elbíráló bizottságnak, a többi tag pedig Pitirim Sorokin, Carle C. Zimmermann és a tudomány történész George Sarton. A disszertáció témája a XVII. századi Anglia tudomány fejlődése a kvantitatív társadalmi történet szempontjából volt. A téma bizottság interdiszciplináris beállítódását tükrözte.

Munkássága A középérték elméletei Merton munkásságát gyakran hasonlítják Talcott Parsons munkásságához. Parsons a társadalomtudományok fontosságát hangsúlyozta az egyetemes alap létrehozásában, míg Merton a korlátozottabb középérték elméleteket tartotta fontosnak. Merton szerint a középérték elmélet indítja az elméletalkotást egyértelműen meghatározott társadalmi jelenség szempontokkal, ahelyett, hogy széles, absztrakt entitásokat, mint például társadalom egészét, használná. A középmezőny elméleteket határozottan alátámasztják az empirikus adatok. Az elméleteket a megfigyelt adatokkal úgy kell kialakítani, hogy az elméleti problémákat és a javaslatokat lehessen empirikus módon vizsgálni. Azok a középérték elméletek, amiket korlátozott mértékű adathalmazon lehet vizsgálni, túlmutatnak a puszta társadalmi jelenségeken, vagy a nyers empirizmus és a nagy elméletek üres helyeit is kitöltik. Az efféle elméletek Max Weber és Émile Durkheim hagyatékára támaszkodnak.

Tisztázó funkcionális elemzés Merton amellett érvelt, hogy a funkcionalizmus központi irányában az adatok értelmezése és azok nagyobb struktúrákat érintő következményei vannak. Durkheimhez és Parsonshoz hasonlóan ő is elemzi a társadalmat abból a szempontból, hogy a kulturális és társadalmi struktúrák jól vagy rosszul integrálódtak. Merton érdeklődött a társadalmak fennmaradásának okaiért és a meghatározott funkciókat, amik segítik az alkalmazkodást egy adott társadalmi rendszerhez. Végül, úgy hitte, hogy a közös értékek központi fontosságúak a társadalmak és intézmények működésének magyarázásához, ám néhány kérdésben nem értett egyet Parsonssal. Merton „funkcionalizmus” felfogása szerint az összes szabványos, társadalmi és kulturális hiedelem funkcionális a társadalom egésze és a magánszemélyek szempontjából is. Ez az elképzelés azt állítja, hogy a különböző társadalmi rendszerek részeinek magas szintű integrációt kell mutatnia, de Merton amellett érvel, hogy az ilyen általánosítást nem lehet kiterjeszteni nagyobb, összetettebb társadalmakra. A második állítás az univerzális funkcionalizmussal függ össze. Ez az állítás azzal érvel, hogy minden standard társadalmi és kulturális struktúra és forma rendelkezik pozitív funkcióval. Merton amellett érvel, hogy ez ellentmondás. Nem minden struktúra, hit, ötlet stb. rendelkezik pozitív funkcióval. A funkcionális elemzés harmadik állításáról Merton azt állítja, hogy nélkülözhetetlen. Ez az állítás kimondja, hogy a társadalom standardizált részei rendelkeznek pozitív funkciókkal, és a nélkülözhetetlen részei képviselik a munka teljes egészét, ami arra utal, hogy a funkciók és struktúrák funkcionálisan szükségesek a társadalom számára. Ezen a ponton Merton azt állítja, hogy az embereknek be kell ismerniük, hogy a társadalomban léteznek különböző strukturális és funkcionális alternatívák.

Az empirikus vizsgálatba vetett hite a funkcionális elemzés paradigmájának fejlődéséhez vezetett. Merton szerint a paradigma az alábbi: „a kodifikált példányában alapvető és gyakran hallgatólagos feltevések, probléma készletek, a legfontosabb fogalmak, logikai eljárás, a szelektíven összegyűjtött tudás útmutató [elméleti és empirikus] lehet valamennyi tudományos területen végzett vizsgálat számára”. A strukturális funkcionalizmus szempontjából Merton úgy gondolta, hogy a hangsúly az egyéni motiváción van és nem a szociális funkciókon. A funkcionalista perspektívák központjában 3 pont van: A társadalom funkciója A funkció a társadalomban Funkció a társadalom felé

Diszfunkciók

Merton hangsúlyozza a diszfunkciók létezését. Úgy gondolja, hogy bizonyos események következménye általában diszfunkcionális, vagy diszfunkcionális egyeseknek míg másoknak funkcionális. Ezen a ponton Merton bevezeti a konfliktus elméletet, habár úgy gondolja, hogy az intézmények és az értékek lehetnek funkcionálisak a társadalom egészének. Merton kijelentette, hogy csak az intézmények diszfunkcionális vonatkozásainak elismerésével lehet magyarázni az alternatívák fejlődését és kitartását. A diszfunkciók fogalmának központi szerepe van abban a vitában, melyben Merton kifejti, hogy a funkcionalizmus alapvetően nem konzervatív. Merton diszfunkciókról írt könyvében kiemelte, hogy a problémák során előfordulhat, hogy a társadalmi rendszerek megfelelnek a funkcionális követelményeknek. Ennek köszönhetően képes volt kiemelni részleteket és ellentmondásokat az egész elméletből. Ami az egyik csoportnak funkcionális, az a másik csoportnak diszfunkcionális, és egy általános incidens alakulhat ki abból, ha egy csoportnak funkcionális és diszfunkcionális is az esemény. Merton tisztázta a fogalmat úgy, hogy egy bizonyos fokú társadalmi kohézió megkönnyíti a csoport produktivitását, ami funkcionálisnak tekinthető, ugyanakkor működésképtelenné is válhat ha túllép egy bizonyos küszöböt, mert akkor a csoport tagok lehetnek egyformán engedékenyek és nem tudják egymásból kihozni a magas teljesítmény követelményeket. Annak érdekében, hogy segítsen az embereknek annak megállapítására, hogy mikor válik a funkcionális diszfunkcionálissá és fordítva, létrehozta a hálózatos egyensúly fogalmát. Mivel a problémák összetettek és szubjektív ítéleteken alapulnak, nem lehet könnyen mérlegelni és megítélni őket. Emiatt a pozitív funkciókat és diszfunkciókat nem lehet összeadni, és meghatározni, hogy melyik múlja felül a másikat. Annak érdekében, hogy dűlőre tudjon jutni a kérdésben, hitte, hogy vannak a funkcionális elemzésnek különböző szintjei. Merton szerint ahelyett, hogy a társadalom egészére fókuszáló elemzést kell végezni, jobb lenne, ha egy szervezeten, intézményen vagy csoporton alapuló elemzést kellene és lehetne végezni.

Nem várt következmények, a manifeszt és látens funkciók.