Philippe Pinel (Jonquières, Tarn megye, 1745. április 20. – Párizs, 1826. október 25.) francia orvos, pszichiáter, pszichológus. Hozzájárult ahhoz, hogy a pszichiátriai gondozottak ellátása és felügyelete egy humánusabb pszichológiai megközelítés alá kerüljön, ma ezt morális terápiának hívjuk. Ezen kívül említésre méltó munkássága a mentális betegségek osztályozásában is. Egyesek a modern pszichiátria és pszichológia „atyjának” tartják.

Korai évek

Pinel Saint-André hegyeiben született, Tarn megyében, orvosok fia és unokaöccseként. Miután megszerezte orvosi diplomáját Toulouse-ban, további 4 éven keresztül a Montpellier-i Orvostudományi Karon tanult. Párizsban (1778-tól) 15 éven át úgy kereste kenyerét, mint író, fordító és szerkesztő, mert a régi rezsim korlátozó rendelkezései megakadályozták abban, hogy praktizálhasson a fővárosban, ugyanis a párizsi kar nem ismert el egy olyan diplomát, mely egy olyan provinciális egyetemről származott, mint Toulouse. Kétszer is elbukott egy versenyen, mely pénzjutalommal járt volna, amiből folytatni tudta volna tanulmányait. A második verseny alkalmával a zsűri kiemelte „fájdalmas” középszerűségét az orvostudományok területén. Ez az értékelés látszólag teljes mértékben összeférhetetlen a későbbi intellektuális teljesítményével, aminek politikai vonatkozásai is voltak.

Csüggedésében Pinel az Amerikába való emigráláson gondolkozott. 1784-ben a szerkesztője lett a nem túl tekintélyes orvosi folyóiratnak, a Gazette de santé-nak, ami egy négyoldalas hetilap volt. Pinel ismert volt a természettudósok között is, mint a Journal de physique rendszeres publikálója. Matematikát tanult és franciára fordított orvosi műveket, és részt vett botanikai expedíciókban is.

Ekkortájt kezdett el kialakulni intenzív érdeklődése a mentális betegségek tanulmányozása iránt. Az ösztönzés személyes indíttatású volt. Egy barátja „idegi melankóliában” szenvedett, mely „mániává fajult” és végül öngyilkosságba torkollott. A rossz kezelésből adódó értelmetlen tragédia sokáig kísértette Pinelt. Ez oda vezetett, hogy munkát keresett az egyik legismertebb elmebetegek kezelésére specializálódott magánszanatóriumban, Párizsban. Öt évig maradt itt a forradalmat megelőzően, elmebetegekről való megfigyeléseket gyűjtve és elkezdve kifejteni véleményét az elmebetegség természetét és kezelését illetően.

Pinel ideológus volt, de Condillac apát tanítványa. Emellett klinikus is volt, aki hitt abban, hogy az orvosi igazság a klinikai tapasztalatból származik. Hippokratészt tartotta a követendő példának. Az 1780-as években Pinel meghívást kapott, hogy csatlakozzon Madame Helvétius (Anne-Catherine de Ligniville Helvétius /1720-1800/) szalonjába. Pinel szimpatizált a francia forradalommal. A forradalom után, barátai, akikkel Madame Helvétius szalonjában találkozott jutottak hatalomra. 1793 augusztusában Pinelt kinevezték „physician of the infirmeries”-nek a Bicêtre Kórházban. Abban az időben mintegy 4000 fogvatartott férfinak- bűnözőknek, kisstílű rablóknak, szifiliszeseknek, nyugdíjasoknak és kb. 200 mentális problémában szenvedő betegnek adott otthont a kórház. Pinel pártfogói azt remélték, hogy kinevezése terápiás kezdeményezésekhez fog vezetni. Pinelt a magánszanatóriumban szerzett tapasztalatai tették megfelelő jelöltté erre a feladatra.

A Bicêtre és a Salpêtrière

Nem sokkal a Bicêtre-beli kinevezése után Pinel érdeklődni kezdett a hetedik kórterem iránt, amelyben 200 mentális betegségben szenvedő férfit tartottak. Megkérték, hogy készítsen jelentést ezekről a bentlakókról. Néhány nappal később egy megjegyzéseket tartalmazó táblázatot kapott Jean-Baptiste Pussin (1745-1811) „kormányzótól.” Az 1770-es években Pussint sikeresen kezelték görvélykórral a Bicêtre-ben, majd a bevett szokást követve végül feleségével Marguerite Jubline-nel együtt ő is a hospice részleg személyzetének tagja lett.

Pussin kiemelkedő tehetségét megbecsülve, Pinel gyakorlatilag az iskolázatlan, de tapasztalt férfi tanítványának tartotta magát. Célja az volt, hogy gazdagítsa a mentális betegségekkel kapcsolatos orvosi elméleteket az összes lehetséges betekintéssel, melyet az empirikus megközelítés biztosít. Amit Pinel megfigyelt, az egy szigorú, erőszakmentes, nem orvosi kezelése volt a mentális betegeknek, amit morálterápiának vagy morális gondozásnak neveztek el, bár lehet, hogy a pszichológiai pontosabb kifejezés. bélyegkép|jobbra|250px|Pinel megszabadítja az őrülteket láncaiktól Bár Pinel mindig megadta a megérdemelt bizalmat Pussin-nek, egy legenda született arról, hogy Pinel egyedül szabadította fel az elmebetegeket a Bicêtre-ben. Erről a legendáról számos festmény, lenyomat emlékezett meg, és még a tankönyvekben is említésre került, 200 éves fennállása alatt. Valójában Pussin volt az, aki a bilincseket (vagy a néha használt kényszerzubbonyokat) levetette a Bicêtre-ben ápoltakról 1797-ben, miután Pinel elhagyta azt és a Salpêtrière-be tért. Pinel 3 évvel később eltávolította a Salpêtrière-ben ápoltak láncait, azt követően, hogy Pussin csatlakozott hozzá. Egyesek szerint a Bicêtre mítoszt valójában szándékosan alkotta meg saját fia, Scipion Pinel; apjának leghíresebb tanítványával Esquirollal közösen. Az érvelés szerint, ők „szolidisták” voltak, ami valami olyasmit jelentett, ami hasonló a biológiai pszichiátriához, de az agyi betegségekre koncentrál, és mentes Pinel pszichológiai folyamatokra való összpontosításától. Ráadásul, Philippe-pel ellentétben mindketten rojalisták voltak.

Amíg Pinel Bicêtre-ben dolgozott, vérzéseket szüntetett meg, tisztítással és hólyagokkal foglalkozott, egy olyan terápia javára, mely a pácienssel való szoros kapcsolatot és a betegek óvatos megfigyelését is magába foglalja. Pinel gyakran naponta többször is meglátogatta minden egyes páciensét, és két éven keresztül gondos feljegyzéseket készített. Hosszú beszélgetéseket folytatott velük. Célja az volt, hogy összeállítson egy részletes esettanulmányt és leírja biológiai eredetét és lefolyását a páciensek betegségeinek.

1795-ben Pinel lett a Hospice de la Salpêtrière főorvosa, és ezt a posztját élete végéig megtartotta. A Salpêtrière abban az időben, olyan volt, mint egy hatalmas falu: 700 idős, rászoruló és betegeskedő nővel, megcsontosodott bürokráciával, egy nyüzsgő piaccal és hatalmas ápolókkal. Pinel-nek hiányzott Pussin, ezért 1802-ben biztosította áthelyezését a Salpêtrière-be. Feljegyezték, hogy a Pinel elvállata a mindennapi ellátás nagy részét és a Salpêtrière-beli betegek megértését, és emiatt gyakorivá váltak a hatalmi harcok Pinel és az ápolók között. Pinel létrehozott egy oltási klinikát 1799-ben, a Salpêtrière-ben töltött szolgálati ideje alatt, és az első oltásokra Párizsban került sor 1800 áprilisában. bélyegkép|jobbra|Emlékműve Párizsban 1795-ben Pinelt kinevezték az orvosi patológia professzorának, és 20 éven keresztül ezt a kinevezést is birtokolta. Rövid időre azonban elbocsátották ebből a pozícióból 1822-ben, 10 másik professzorral együtt, politikai liberalizmus gyanújával, de hamarosan ismét visszakapta professzori címét. Pinel tiszteletére ma egy szobor áll a Salpêtrière előtt.

Publikációk

Az 1794-ben publikált esszéjét (’Memoir on Madness’=Jegyzetek az őrültségről) a modern pszichiátria alapszövegének tartják. Esszéjében Pinel rámutat arra, hogy az őrültség nem minden esetben tart örökké, és humanitáriusabb elmegyógyintézeti gyakorlatot, kezelésmódokat javasol.

1798-ban megjelent Nosographie philosophique ou méthode de l'analyse appliquée à la médecine című könyve, melyben az elmebetegségek hiteles osztályozását foglalta össze. Annak ellenére, hogy Pinelt a pszichiátria egyik alapító atyjának tartják, ez a könyve a 18. század utolsó nagy nozológusává is emelte őt. NozológiájaNozológia - a betegségek tudományos osztályozása, a betegségek szisztematikus leírása. még most is naprakész és alkalmazható rendszerezést tartalmaz, mely annyira népszerű volt abban az időben, hogy 1798 és 1818 között hat kiadást ért meg. Pinel nozológiáját William Cullen elképzeléseire alapozta, ugyanazokat a biológiai-ihletésű terminológiákat használva (például „faj”). A Pinel által készített mentális betegségek osztályozása leegyszerűsítette Cullen „neurózisát” négy alapvető mentális betegségtípusra: *melankólia; mánia (őrület); demencia; idiotizmus.

Későbbi kiadásokban megtalálható még egy típus a „részleges őrület”, amikor úgy tűnik, hogy inkább csak az érzelmek érintettek, mint a gondolkodási képesség.

Traité médico-philosophique sur l'aliénation mentale; ou la manie című könyve 1801-ben jelent meg, melyben Pinel megvitatja pszichológiai irányultságú megközelítését. Ezt a könyvet David Daniel Davis fordította angolra Treatise on Insanity (=Értekezés az elmebajról) címmel 1806-ban, azonban D. D. Davis Pinel bevezetője helyett a sajátját jelentette meg, kihagyva így többek között Pinel Alexander Crichtonnak szánt dicséretét is. Pinel könyve óriási befolyással bírt mind a francia, mind az anglo-amerikai pszichiáterekre a 19. században. Az elidegenülés fogalma alatt azt értette, amikor a páciens idegennek (’alienus’) érzi magát a ’normális’ világban. Egy együtt-érző terapeuta, aki ebben a világban él, talán képes lehet arra, hogy a páciens élményei között utazzon és megértse az ’elidegenülteket’, a nyelvüket és vissza tudja vezetni őket a társadalomba.

1802-ben megjelent Pinel La Médecine Clinique című műve, mely a Salpêtrière-ben szerzett tapasztalataian alapult és e művében kibővítette előző könyvét, mely a betegségek osztályozásáról szólt.

Pinelt 1804-ben megválasztották az Académie des Sciences tagjának, illetve az Académie de Médecine-nek is tagja volt az alapításától kezdve egészen 1820-ig. Pinel végül Párizsban halt meg 1826-ban.

Kötetei magyarországi könyvtárakban

Kötetei eredeti francia nyelvű kiadásokban, de leginkább német nyelvű fordításban lelhetők fel közkönyvtárainkban. La Médecine Clinique című munkájának 1815-ös kiadása hozzáférhető a Semmelweis Egyetem könyvtárában. (La médecine clinique : Rendue plus précise et plus exacte par l'application de l'analyse, ou recueil et résultat d'observations sur les Maladies aiguës faites a la Salpétriere / Philippe Pinel. Paris : Brosson, 1815. XXIV, 553 p.). Műveinek magyar nyelvű fordításáról nincs tudomásunk.

Klinikai megközelítés Pszichológiai felfogása

A központi és mindenütt jelen lévő téma Pinel megközelítésében az etiológiához és a kezeléshez a moralitás volt, ami azt jelenti, hogy emocionális vagy pszichológiai, nem etikai. Megfigyelte és dokumentálta az emberi tapasztalat, viselkedés finomságait és árnyalatait, melyek alapján az embert olyan szociális állatokként írta le, akiknek képzeletük is van.

Beszélt fösvénységről, büszkeségről, barátságról, bigottságról, elismerés utáni vágyról és hiúságról. Megfigyelte, hogy a szeretet haraggá és kétségbeeséssé alakulhat, és, hogy a hirtelen jelentkező súlyos élettörténeti fordulatok mániát vagy elidegenedést okozhatnak. Emellett azonosított számos hajlamosító pszichoszociális faktort, mint például a boldogtalan párkapcsolat, mely fanatizmushoz, vallási félelmekhez, erőszakos cselekedetekhez vezethet.

Kezelési módszerek

Pinel inkább a kifejlődőben lévő specifikus terápiás technikákban hitt, mint az általános koncepciókban és fogalmakban. Részt vett a terápiás beszélgetésekben, azért, hogy megszüntesse a páciensek téveszméit. Felajánlotta jóindulatú támogatását és bátorítását a pácienseknek; bár azokat, akik tartósan ellenálltak vagy bajt okoztak börtön és büntetés fenyegette, ha nem tudták kontrollálni magukat.