Carly Rae Jepsen (Mission, Brit Columbia, 1985. november 21. –) kanadai énekesnő és dalszerző.

Első albuma a Tug Of War 2008. szeptember 30-án jelent meg. 3 év múlva napvilágot látott a Call Me Maybe című szám, ami nagy slágerré vált. A Billboard zenei toplistán elérte az első helyet, ugyanúgy, ahogy a Canadian Hot 100-on is. Ezután Carly egy EP-t adott ki, amely 2012. február 14-én jelent meg.

Gyermekkora

Carly a Heritage Park Secondary Schoolban végezte tanulmányait. Az érettségit a társainál korábban tette le. Ezt követően a Canadian Collegebe jelentkezett előadóművészet szakra. Ez idő tájban indult az ötödik Canadian Idol is, amelyre beadta a jelentkezését.

Zenei pályafutása

2008-2011: Tug of War

2008. június 16-án megjelent a debütáló album borítóképe, majd 2008. július 21-én Carly két dalt mutatott be a lemezéről a MySpace oldalán: a Bucket-et és a Heavy Lifting-et. 2008 augusztusában már azt is elárulta, hogy mi lesz az album címe. Majd szeptember végén meg is jelent. A Tug Of War című számhoz 2009. januárban napvilágot látott a videóklip is, amit Ben Knechtel rendezett, ugyanúgy, ahogy a többi klipet is.

2012: KISS

A második stúdióalbum 2012. február 14-én debütált. Az első kislemez, a Call Me Maybe még 2011. szeptember 20-án jelent meg, amely hatalmas sikereket ért el világszerte. Az angol listákon az első helyen volt, és júniusban a Billboard Hot 100 listáján is a csúcsra került, ráadásul a Billboard Pop toplistáját is vezeti a szám. A Call Me Maybe, amely az Egyesült Államokban és Kanadában is elérte a platina minősítést, már több, mint 3 millióan megvásárolták világszerte; feljutott a brit, ír, ausztrál és még számos ország iTunes kislemezeladási listájának élére.

2015: E-MO-TION Jepsen 3. stúdióalbuma 2015. június 23-án jelent meg E-MO-TION címen. Az első kislemez, az I Really Like You világszerte szépen teljesített, az amerikai Billboard listán a legjobb 40-ben debütált, míg Angliában a 3. helyig jutott. A dalhoz forgatott klip túllépte a 100 milliós megtekintést. Az album második kislemeze, a Run Away With Me.

Videóklipjei

Év Cím2009Tug of War2009Bucket2009Sour Candy (Josh Ramsay közreműködésével)2011Call Me Maybe2012Good Time (Owl City közreműködésével)2012This Kiss2013Tonight I'm Getting Over You2015I Really Like You2015Run Away With Me

Diszkográfia

Albumok Tug of War (2008) Kiss (2012) E-MO-TION (2015) Dedicated (2019) Dedicated Side B (2020)

EP-k Dear You (2004) Curiosity (2012) Emotion: Side B (2016)

Egyéb számok

Mittens (2010) Take a Picture (2013) Last Christmas (2015) Super Natural (feat. Danny L Harle) (2016) Everywhere You Look (2016) It Takes Two (feat. Mike Will Made It & Lil Yachty) (2017) Cut to the Feeling (2017) Runaways (2017)

Kategória:1985-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Kanadai énekesnők Kategória:American Music Awards-győztesek