Rák József (Vámosmikola, 1941. október 24. – 2022. szeptember 15.) Balázs Béla-díjas (1986) magyar operatőr, rendező, egyetemi tanár.
Életpályája 1955-1959 között a váci Madách Imre Gimnáziumban tanult. 1959-1964 között az ELTE Természettudományi Kar (ELTE-TTK) matematika-fizika szakos diákja volt. 1964-1968 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőr szakos hallgatója.
1968–1995 között a Movi operatőre. 1971 óta operatőr-rendező. 1982 óta a Színház- és Filmművészeti Főiskola oktatója. 1995-2001 között a Duna Televízió osztályvezetője, 2001-2005 között tanácsadója. 1999 óta a FotoVideo című lap alapító főszerkesztője. 2000-2002 között az Iparművészeti Egyetem vizuális kommunikáció tanszékén a videó szakirány vezetője.
2005-ben nyugdíjba vonult. Ezt követően a Magyar Operatőrök Társaságának Stáb Iskolájában tanított mozgóképgyártás-technológiát.
Magánélete 1967-ben házasságot kötött Dr. Tóth Judittal, aki (1970-1990 között) az MTV szerkesztő-riporter munkatársa volt.
Egy lányuk született: Eszter (1974)
Dr Tóth Judit A HÉT szerkesztőségében kezdett dolgozni 1970-ben, szerkesztőként, 1980-tól a műsor szerkesztő-riportere. 1985-1997 között A HÉT műsor mellett a Budapesti Regionális Híradó és Magazinokban szerkesztő-riporter. 1989-1990 között a Híradó szárára is rendszeresen készít riportokat. A rendszerváltás után 1990-1992 között A reggel című műsorban dolgozik, ö készíti a Természetgyógyász és Házi patika sorozatokat, melyeket később az MTV videón is kiad. 1990-1993 között dolgozik az Esti Egyenleg, 1994-1996 a Sorsok, 1994-1997 a Civil kurázsi 1995-1997 az Átfogó című műsorokban. 1998-2000 között a VOLT és a JelenVolt című műsorsorok szerkesztő-riportere. Nyugállományba vonulása óta az Archívum feltáró, dokumentáló munkájában vesz részt. A korábbi évtizedek politikai és magazin műsorait dolgozza fel.
Filmjei
Operatőrként Öcsém (1966) Pókháló (1968) A gímszarvas (1972) Egy különc úr naplója (1972) A véletlen (1975) (rendező is) Visszafelé (1983) (rendező is) A darazsak elszállnak (1986) Utazás (1987) Családfotó (1988) Növények lakomája (1989) Táncok Erdélyből (1990) Erdély üzenete (1990-1991) A tanítvány (1994) (rendező is) Semmi különös nem történt (1996) Kelepcék (1996) Kalotaszeg nagyasszonya (1997) (rendező is) Gyöngyből az angyal (1997) Szőrmentén (1999) Habsburg nádorok (2001) Tört fények ólomkeretben (2001) Assisi titokzatos szentjei (2002) Méregkeverők (2003) Rejtélyek és ragályok (2004-2008) Zöld múzsák csókja (2005-2008) (rendező is) A pénzember (2007)
Rendezőként A Bolyai (2000) Producerként Sándor Mátyás (1979) Speciális effektek Boszorkányszombat (1984) Hol volt, hol nem volt (1987) Ismeretlen ismerős (1989) A legényanya (1989) Az én XX. századom (1989) Hukkle (2002)
Díjai Deák György-emlékplakett (1985) a filmszemle különdíja (1993)
Jegyzetek
Források
További információk Rák József az SZFE honlapján
Kategória:1941-ben született személyek Kategória:2022-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar operatőrök Kategória:Magyar filmrendezők Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Balázs Béla-díjasok