A 13. Césarok éjszakáján, melyet 1988. március 12-én a párizsi Kongresszusi Központban tartottak meg, és amelyen az 1987-ben mozikba került filmeket és azok alkotóit részesítették elismerésekben, Miloš Forman cseh filmrendező, színész és forgatókönyvíró elnökölt.
A legsikeresebb alkotásnak Louis Malle 1943-ban, a megszállt Franciaországban játszódó, részben önéletrajzi indíttatású filmdrámája, a Viszontlátásra, gyerekek! bizonyult, főszerepében az akkor debütáló, 12 éves Raphaël Fejtővel; 9 jelölésből 7 Césart szerzett (legjobb film, rendező, forgatókönyv, operatőr, vágás, díszlet és hang). A legjobb színész, illetve a színésznő díjakat A nagy út főszereplői vitték el, a többi filmnek egy-egy kisebb díjjal kellett beérnie. A legjobb külföldi film díját Bernardo Bertolucci Az utolsó császár című, kínai-olasz-brit-francia koprodukcióban készült filmdrámájának ítélték.
A rendezvényen, amely alkalmat adott arra, hogy tisztelegjenek a közelmúltban elhunyt Fred Astaire, Lino Ventura, valamint a már tíz éve eltávozott Charlie Chaplin emléke előtt, tiszteletbeli Césart vehetett át Serge Silberman filmproducer.
Díjazottak DíjakDíjazottak és jelöltek legjobb film Viszontlátásra, gyerekek! (Au revoir les enfants), rendezte: Louis Malle A nagy út (Le grand chemin), rendezte: Jean-Loup Hubert Les innocents, rendezte: André Téchiné A Sátán árnyékában (Sous le soleil de Satan), rendezte: Maurice Pialat Tandem, rendezte: Patrice Leconte |- | legjobb rendező | Louis Malle – Viszontlátásra, gyerekek! (Au revoir les enfants) Jean-Loup Hubert – A nagy út (Le grand chemin) André Téchiné – Les innocents Maurice Pialat – A Sátán árnyékában (Sous le soleil de Satan) Patrice Leconte – Tandem |- | legjobb színésznő | Anémone – A nagy út (Le grand chemin) Sandrine Bonnaire – A Sátán árnyékában (Sous le soleil de Satan) Catherine Deneuve – Zavarodott felügyelő (Agent trouble) Nastassja Kinski – A szerelem betege (Maladie d'amour) Jeanne Moreau – Papu, a csodás (Le miraculé) |- | legjobb színész | Richard Bohringer – A nagy út (Le grand chemin) Jean Carmet – Miss Mona Gérard Depardieu – A Sátán árnyékában (Sous le soleil de Satan) Gérard Jugnot – Tandem Christophe Malavoy – De guerre lasse Jean Rochefort – Tandem |- | legjobb mellékszereplő színésznő | Dominique Lavanant – Zavarodott felügyelő (Agent trouble) Anna Karina – Cayenne Palace Marie Laforêt – Fucking Fernand Sylvie Joly – Papu, a csodás (Le miraculé) Bernadette Lafont – Maszkok (Masques) |- | legjobb mellékszereplő színész | Jean-Claude Brialy – Les Innocents Tom Novembre – Zavarodott felügyelő (Agent trouble) Jean-Pierre Kalfon – A bagoly kiáltása (Le cri du hibou) Jean-Pierre Léaud – A prostituáltnak álcázott rendőrnő (Les keufs) Guy Marchand – Noyade interdite |- | legígéretesebb fiatal színésznő | Mathilda May – A bagoly kiáltása (Le cri du hibou) Anne Brochet – Maszkok (Masques) Julie Delpy – Béatrice passiója (La passion Béatrice) Sophie Renoir – A barátnőm barátja (L'ami de mon amie) |- | legígéretesebb fiatal színész | Thierry Frémont – A film varázsa (Travelling avant) Cris Campion – A becsület mezején (Champ d'honneur) Pascal Légitimus – L'oeil au beur(re) noir François Négret – Viszontlátásra, gyerekek! (Au revoir les enfants) |- | legjobb operatőr | Renato Bernard – Viszontlátásra, gyerekek! (Au revoir les enfants) Patrick Blossier – Miss Mona Willy Kurant – A Sátán árnyékában (Sous le soleil de Satan) |- | legjobb vágás | Emmanuelle Castro – Viszontlátásra, gyerekek! (Au revoir les enfants) Yann Dedet – A Sátán árnyékában (Sous le soleil de Satan) Raymonde Guyot – A nagy út (Le grand chemin) |- | legjobb eredeti vagy adaptált forgatókönyv | Louis Malle – Viszontlátásra, gyerekek! (Au revoir les enfants) Patrick Dewolf és Patrice Leconte – Tandem Jean-Loup Hubert – A nagy út (Le grand chemin) Éric Rohmer – A barátnőm barátja (L'ami de mon amie) Colo Tavernier – Béatrice passiója (La passion Béatrice) |- | legjobb filmzene | Michel Portal – A becsület mezején (Champ d'honneur) Philippe Sarde – Les innocents Gabriel Yared – Zavarodott felügyelő (Agent trouble) |- | legjobb hang | Jean-Claude Laureux, Claude Villand és Bernard Leroux – Viszontlátásra, gyerekek! (Au revoir les enfants) Dominique Hennequin, Jean-Louis Ughetto – Les innocents Bernard Bats, Gérard Lamps – Egy szerelmes férfi (Un homme amoureux) |- | legjobb díszlet | Willy Holt – Viszontlátásra, gyerekek! (Au revoir les enfants) Guy-Claude François – Béatrice passiója (La passion Béatrice) Jean-Pierre Kohut-Svelko – Egy házban az ellenséggel (Ennemis intimes) |- | legjobb jelmez | Jacqueline Moreau – Béatrice passiója (La Passion Béatrice) Olga Berluti – De guerre lasse Corinne Jorry – Viszontlátásra, gyerekek! (Au revoir les enfants) |- | legjobb elsőmű | L'oeil au beur(re) noir, rendezte: Serge Meynard Avril brisé, rendezte: Liria Begeja Flag, rendezte: Jacques Santi Vörös alsószoknya (Le jupon rouge), rendezte: Geneviève Lefebvre Le moine et la sorcière, rendezte: Suzanne Schiffman |- | legjobb animációs rövidfilm | Le petit cirque de toutes les couleurs, rendezte: Jacques-Rémy Girerd Transatlantique, rendezte: Bruce Krebs |- | legjobb fikciós rövidfilm | Présence féminine, rendezte: Éric Rochant D'après Maria, rendezte: Jean-Claude Robert Pétition, rendezte: Jean-Louis Comolli |- | legjobb dokumentum rövidfilm | L'été perdu, rendezte: Dominique Théron Pour une poignée de kurus, rendezte: Christian Raimbaud, Gilbert Augerau |- | legjobb plakát | Stéphane Bielikoff – Tandem Philippe Lemoine – Az utolsó császár (The Last Emperor) Benjamin Baltimore, Luc Roux – A Sátán árnyékában (Sous le soleil de Satan) Philippe Lemoine – Egy szerelmes férfi (Un homme amoureux) legjobb külföldi film Az utolsó császár (The Last Emperor), rendezte: Bernardo Bertolucci (, , , ) Aki legyőzte Al Caponét (The Untouchable), rendezte: Brian De Palma () Berlin felett az ég (Der Himmel über Berlin), rendezte: Wim Wenders (, ) Interjú (Intervista), rendezte: Federico Fellini Fekete szemek (Ocsi csornije), rendezte: Nyikita Mihalkov (, , ) |- | tiszteletbeli César | Serge Silberman
Többszörös jelölések és elismerések A statisztikában a különdíjak nem lettek figyelembe véve.
Jelölés Díj Magyar cím Eredeti cím 9 7 Viszontlátásra, gyerekek! Au revoir les enfants 7 0 A Sátán árnyékában Sous le soleil de Satan 6 2 A nagy út Le grand chemin 6 1 ––– Tandem 5 1 ––– Les innocents 4 1 Béatrice passiója La passion Béatrice 4 1 Zavarodott felügyelő Agent trouble 2 1 A bagoly kiáltása Le cri du hibou 2 1 ––– L'oeil au beur(re) noir 2 0 A barátnőm barátja L'ami de mon amie 2 1 A becsület mezején Champ d'honneur 2 0 ––– De guerre lasse 2 0 Maszkok Masques 2 0 ––– Miss Mona 2 0 Papu, a csodás Le miraculé 2 0 Egy szerelmes férfi Un homme amoureux
Jegyzetek
Források
Kapcsolódó szócikkek Film Francia filmművészet 1988 a filmművészetben
További információk César – Académie des Arts et Techniques du Cinéma A Césár-jelölések évenkénti listája az IMDb-n ,
1988 Cesar