Drávucz Rita (Szolnok, 1980. április 14. –) világ- és Európa-bajnok magyar vízilabdázónő. Háromszor szerepelt nyári olimpián, a 2004. évben 6. helyen, a 2008. évben 4. helyen, a 2012.évben 4. helyen, mindhárom alkalommal pontszerző helyen végzett a csapatával.
Tizennégy éves koráig versenyszerűen úszott, a szolnoki Mátyás Király Általános Iskolában tanult. Ezt követően Szolnokon kezdett vízilabdázni, a Széchenyi István Gimnáziumban folytatta tanulmányait. 1995-ben Kecskemétre igazolt, itt mutatkozott be az első osztályban, ahol ötödikek lettek.
1996-ban már a junior Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett. Ebben az évben Szentesre igazolt a bajnoki címvédőhöz. 1997-ben magyar bajnokságot nyert. A junior világbajnokságon negyedik helyet szerezték meg a csapattal. Első felnőtt válogatott világversenyéről, a sevillai Eb-ről ötödik helyezéssel tértek haza.
1998-ban megvédte bajnoki címét a Szentessel. A csapat a Bajnokok Európa Kupájában negyedik volt. A junior válogatottal aranyérmet nyert az Európa-bajnokságon. A felnőtt válogatott játékosaként hetedik helyezést ért el a világbajnokságon. 1999-ben ismét magyar bajnok lett, és junior vb-n bronzérmes. A felnőttek között negyedik volt a világkupában és az Európa-bajnokságon Pratóban.
2000-ben magyar bajnok és magyar kupa-győztes, a BEK-ben a III. helyet szerezték meg a Szentessel. A válogatott harmadik lett a palermói olimpiai selejtezőn, ám ezzel lemaradt a válogatott az ötkarikás szerepléstől. Az új szezont már az olasz Lerici csapatában kezdte meg.
2001-ben a budapesti Európa-bajnokságon arany-, a fukuokai világbajnokságon ezüstérmes volt csapatával, a hazai nagyközönség itt ismerte meg jobban a női vízilabdát és a játékosokat.
2001-ben a többszörös bajnok Orizzonte Cataniához igazolt - 3 szerzont játszott Szicíliában. Új csapatával 2002-ben BEK-győztes, olasz bajnok, valamint a bajnokság gólkirálynője lett. Az év végén a magyar válogatottal megnyerte a világkupát. 2003-ban ismét olasz bajnokságot nyert, és a legtöbb gólt ő szerezte a bajnokságban. Klubjával a BEK-ben negyedikek voltak. A Szlovéniában megrendezett Európa-bajnokságon második, a barcelonai vb-n ötödik lett a válogatottal.
2004-ben újra olasz bajnok és BEK-győztes volt. Magyarország színeiben a világligában második, az olimpián hatodik helyen végzett. Az olimpia után a Fiorentinához szerződött (itt 6 szezont játszott). Új klubjával ezüstérmet szerzett a bajnokságban, és ismét gólkirálynő lett.
2005. évi montréali világbajnokságon aranyérmet nyertek a csapattal, és beválasztották az All star csapatba. A világligában negyedikek lettek.
2006-ban második lett az olasz bajnokságban, a LEN-kupában negyedik helyen végeztek. A belgrádi Európa-bajnokságon harmadik, a világkupán ötödik lett.
2007-ben a Fiorentina Waterpolo csapatával olasz bajnok és gólkirálynő volt. Megválasztották a bajnokság legjobb idegenlégiósának. Februárban egy otthoni balesetben eltörte a kezét, emiatt kimaradt a melbourne-i vb-csapatból. Hetekkel később klubjával Firenzében megnyerte a BEK-et, egyben a döntő legeredményesebb góllövője lett. Novemberben az európai szuperkupát is megnyerte klubjával.
2008-ban a válogatottal kivívta az olimpiai indulás jogát. A Fiorentinával második volt az olasz bajnokságban. Ismét elnyerte a gólkirálynői címet. A BEK-ben bronzérmet szereztek. Az Európa-bajnokságon bronzérmes, az olimpián negyedik volt a válogatottal, a bronzcsatát elvesztették. 2009-ben ismét második lett az olaszországi bajnokságban. A világbajnokságon hetedik lett.
2010-ben második helyen végzett az olasz bajnokságban. A válogatottal az Eb-n ötödik, a világkupában és a világligán hatodik volt. Júniusban az Universitas Szegedhez igazolt. Új csapatával a magyar kupában második, a bajnokságban negyedik volt. A bajnokság góllövőlistáján harmadik lett. A világbajnokságon 2011-ben kilencedik helyen végzett a csapattal.
A 2011–2012-es szezonban az olasz Pro Reccóhoz igazolt. Klubjában a bajnokságban nem, csak a nemzetközi mérkőzéseken szerepelt. A BEK-et megnyerték, így Rita háromszoros BEK-győztes. A 2012-es női vízilabda-Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett. Az olimpiai selejtezőn a válogatottal kivívta az olimpiai indulás lehetőségét. Az olimpián negyedik helyezést értek el.
Az olimpia után sérülés, majd gyermekvállalás miatt hosszabb időre felhagyott a vízilabdázással. A MOB sportigazgatóságán kezdett dolgozni. Ezt követően az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért felelős államtitkárságának munkatársa volt.
2017-ben visszatért az OB I/B-s III. Kerületi TVE színeiben, amellyel az első osztályba is feljutottak. 2017-ben a budapesti masters vizes világbajnokságon első helyezést érte el csapatával a 30+ kategóriában.
2018 májusától újra a MOB sportigazgatóságának munkatársaként dolgozott. 2019-2025 között Budapest II. kerületének sportjáért dolgozott, 2025 óta a Játéknap Kft. marketing- és kommunikációs vezetője.
A Magyar Olimpia Bizottság Nők a Sportban Bizottságának 2017. évi alakuló ülésén a bizottság tagjává választották. https://olimpia.hu/alakulo-ulest-tartott-a-mob-nok-a-sportban-bizottsaga . A bizottságot javaslatára Esélyegyenlőségi Bizottságra nevezték át.
Kislánya Charcot–Marie–Tooth 2C (TRPV4 génhiba okozza, az érző- és mozgató idegeket érintő) genetikai rendellenességgel született, amely motiválta, hogy létrehozza a WonderFlora & CMT Alapítványt 2020-ban. Rendszeresen olyan ügyek mellé áll, mint a fogyatékossággal élő emberek társadalmi integrációja, az akadálymentesítés, a parasport népszerűsítése, a társadalmi szemléletformálás. Kislányával 2019-ben a Magyar Parasport Napjának nagykövetei voltak.https://hparalimpia.hu/uploads/files/sportszakmai_kiadvany19_0124_.pdf 2021-ben a FODISZ elnökségi tagjának választották. 2022 óta a Szerencsejáték Zrt. "A játék összeköt" programjának jószolgálati nagykövete. A program célja olyan akadálymentes befogadó játszóterek létrehozása, ahol a gyermekek megismerhetik egymás különbözőségeit és a fogyatékossággal élők iránt nyitott, érzékeny felnőttekké válhatnak.
Díjai, elismerései Az év ifjúsági sportolója (1996) Kiváló Ifjúsági Sportoló díj (1997) Az év csapata szavazáson harmadik női vízilabda-válogatott tagja (2001) Kővári Tamás-díj (2002), Szolnok legmagasabb sportolói elismerése Olasz bajnokság gólkirálynője (2002, 2003, 2005, 2007, 2008) Magyar Köztársasági Bronz Érdemkereszt (2004) Világbajnokság All Star csapatának tagja (2005) Az év csapata szavazáson második női vízilabda-válogatott tagja (2005) BEK-döntő gólkirálynője (2007) Év legjobb külföldi női vízilabdázója Olaszországban (2007) Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt (2008) Magyar Arany Érdemkereszt (2012) Magyar Olimpiai Bizottság Egyenlő Esélyekért Díj (2026)
Jegyzetek
Források
Kategória:1980-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar női vízilabdázók Kategória:Magyar olimpikonok Kategória:Szolnoki sportolók Kategória:Európa-bajnok vízilabdázók Kategória:Szentesi vízilabdázók Kategória:Szegedi vízilabdázók Kategória:A Pro Recco vízilabdázói Kategória:A III. kerületi TVE vízilabdázói