Anton Vlagyimirovics Sunyin (Moszkva, Szovjetunió, 1987. január 27. –) orosz válogatott labdarúgó. Profi pályafutása során csak a Gyinamo Moszkvában kapusként lépett pályára. Az orosz válogatott tagjaként ott volt a 2012-es és a 2020-as Európa-bajnokságon.

Pályafutása Gyinamo Moszkva Sunyin 1994-ben került a Gyinamo Moszkva ifiakadémiájára, ahonnan 2004-ben került fel az első csapathoz. 2008-ban bajnoki címet nyert csapatával. 2012. november 17-én eltalálták egy petárdával a Zenyit elleni élvonalbeli mérkőzésen, a találkozó lefújása után megerősítették, hogy az egyik szemén szaruhártya- égési sérülést szenvedett. 2020. augusztus 4-én a Gyinamo szurkolói a 2019–20-as szezonban az Év Játékosának választották, ezt a díjat 2018–19-ben is elnyerte. He was voted player of the month again for August 2020 and September 2020. 2021. november 16-án meghosszabbította szerződését a 2023–24-es szezon végéig. Szerződés lejárta után távozott a Gyinamótól. 2025 májusában bejelentette visszavonulását.

Válogatott 2007. augusztus 27-én, Lengyelország ellen mutatkozott be az orosz válogatottban. Második válogatott mérkőzésére 2010. november 17-ig kellett várnia, ekkor Belgium ellen kapott lehetőséget a bizonyításra.Шунин заменил в сборной Рыжикова Ott volt a 2012-es Európa-bajnokságon, de egyetlen meccsen sem lépett pályára. 2021. május 11-én bekerült a 2020-as Európa-bajnokságra készülő bőkeretbe, majd június 2-án a végleges keretbe. A nyitómérkőzésen Belgium ellen 3–0-ra elvesztett találkozón kezdőként végig a pályán volt.

Sikerei, díjai Gyinamo Moszkva Orosz másodosztály: 2016–17

Fordítás

Jegyzetek

További információk

Adatlapja a Transfermarkt.de-n

Kategória:Orosz labdarúgók Kategória:Labdarúgókapusok Kategória:1987-ben született személyek Kategória:A Gyinamo Moszkva labdarúgói Kategória:A Premjer Liga labdarúgói Kategória:A 2012-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2020-as Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:Élő személyek