Jevhen Szerhijovics Szelin (ukránul: Селін Євген Сергійович; Novoajdar, 1988. május 9. –) ukrán válogatott labdarúgó hátvéd.

Pályafutása Klubcsapatokban Pályafutását a Sztal Alcsevszk utánpótlás csapatainál kezdte, a felnőtt csapatban azonban nem játszott. 2007-ben a Metaliszt Harkiv együtteséhez igazolt. Eleinte a tartalékcsapatban szerepelt,Profile on FootballSquads majd a 2008–09-es szezon az első csapatban is pályára lépett. 2010-ben a Vorszkla Poltava vette kölcsön, rá egy évre pedig leigazolta. 2016. december 20-án a Asztérasz Trípolisz hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtették az ukrán Dinamo Kijiv csapatától. 2018. május 1-jén a magyar MTK bejelentette, hogy szerződtették és a szerződése július 1-jén lépett hatályba.MTK: ukrán válogatott védő érkezik a nyáron 27 élvonalbeli bajnokin két gólt szerzett a 2018-2019-es idényben. Az MTK a szezon végén kiesett, Szelin pedig a ciprusi Anórthoszi Ammohósztu csapatához igazolt.NB I: Ciprust választotta az MTK-tól távozó ukrán, Nemzeti Sport Online, 2019. június 5.

A válogatottban

Utánpótlásszinten szerepelt az U21-es válogatottban. A felnőtt nemzeti csapatban 2012. október 7-jén debütálhatott egy Bulgária elleni barátságos mérkőzésen, amit 3–0-ra megnyertek az ukránok. A bemutatkozás jól sikerült, mivel az egyik gólt Szelin szerezte.

Az Európa-bajnoki keretszűkítést követően a szövetségi kapitány Oleh Blohin nevezte őt a 2012-es Eb-re készülő 23 fős keretébe.

Statisztika A válogatottban Frissítve: 2014. május 22-én.

+ VálogatottÉvMérk.Gólok Ukrajna2011412012100201300201410Összesen151

A válogatottban szerzett gólja # Dátum Helyszín Ellenfél Eredmény Végeredmény Kiírás 1. 2011. október 7. Lobanovszkij Stadion, Kijev 1–0 3–0 Barátságos

Sikerei, díjai Klubcsapatokkal Dinamo Kijiv Ukrán bajnok: 2014–15 Ukrán kupa: 2013–14, 2014–15 Anórthoszi Ammohósztu Ciprusi kupagyőztes: 2020–21 Ciprusi bajnokság ezüstérmes: 2019–20

Jegyzetek

Források Jevhen Szerhijovics Szelin adatlapja a Transfermarkt oldalán

Jevhen Szerhijovics Szelin adatlapja a National Football Teams oldalán Jevhen Szerhijovics Szelin adatlapja az ukrán labdarúgó-szövetség oldalán (ukránul) Jevhen Szerhijovics Szelin adatlapja az MLSZ Adatbank oldalán

Kategória:Ukrán labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:A 2012-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:1988-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:A Metaliszt Harkiv labdarúgói Kategória:Az Asztérasz Tripolisz labdarúgói Kategória:A Dinamo Kijev labdarúgói Kategória:Az MTK labdarúgói Kategória:Az Anórthoszi Ammohósztu labdarúgói Kategória:A Csornomorec Odesza labdarúgói Kategória:Az NB I labdarúgói