Jánisz Maniátisz (görögül: Γιάννης Μανιάτης) (Livadiá, Görögország, 1986. október 12. –) görög válogatott labdarúgó. Hátvédként és középpályásként is bevethető. A görög válogatott tagjaként ott volt a 2012-es Európa-bajnokságon.
Pályafutása
Panióniosz
Maniátisz a Thíva ifiakadémiáján játszott, amikor 17 éves korában felfigyeltek rá a Panióniosz játékosmegfigyelői. 2003-ban le is igazolta a klub. 2004-ben debütált az első csapatban, és hamar állandó tagja lett a kezdőnek. 2009-ben az AÉK, az Olimbiakósz és a Panathinaikósz is szerette volna leigazolni, de meghosszabbította szerződését a Panióniosszal.
Olimbiakósz
2011 januárjában az Olimbiakósz az AÉK-ot megelőzve leigazolta Maniátiszt. Egy Marseille elleni Bajnokok Ligája-meccsen a klub sújtó sérüléshullám miatt védekező középpályásként kellett pályára lépnie. Meglepetésre olyan jó teljesítményt nyújtott, hogy megválasztották a találkozó legjobbjának. Azóta is gyakran lép pályára középpályásként, korábban leginkább jobbhátvédként játszott.
Válogatott
Maniátisz 2010. augusztus 11-én, egy Szerbia elleni meccsen mutatkozott be a görög válogatottban. Bekerült a 2012-es Európa-bajnokságra utazó keretbe.
Sikerei, díjai Olimbiakósz Görög bajnok: 2010–11, 2011–12, 2012–13, 2013–14, 2014–15, 2015–16 Görög kupagyőztes: 2011–12, 2012–13, 2014–15
Standard Liège Belga kupagyőztes: 2015–16
Fordítás
Külső hivatkozások
Adatlapja a TransferMarkt.de-n Statisztikái a Guardian-on Profilja az Olimbiakósz honlapján
Kategória:Görög labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:1986-ban született személyek Kategória:A Panióniosz labdarúgói Kategória:Az Olimbiakósz labdarúgói Kategória:A Standard Liège labdarúgói Kategória:Az Atrómitosz Athinón labdarúgói Kategória:Az Alanyaspor labdarúgói Kategória:A Süper Lig labdarúgói Kategória:A 2012-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2014-es világbajnokság labdarúgói Kategória:Élő személyek