Izrael eddig három alkalommal vett részt a Junior Eurovíziós Dalfesztiválon.
Az izraeli műsorsugárzó az Israel Broadcasting Authority, amely 1956-ban lett tagja az Európai Műsorsugárzók Uniójának, és 2012-ben csatlakozott a versenyhez.
Története Évről évre Izrael a 2012-es Junior Eurovíziós Dalfesztiválon vett részt először, így az első olyan ország volt a dalfesztivál történetében, amely sem a földrajzi, sem pedig a politikai értelemben vett Európának nem része. A közel-keleti állam korábban már kétszer jelezte előzetesen részvételét, 2004-ben és 2008-ban, viszont egyik alkalommal sem indítottak versenyzőt.
Debütálásukon a nyolcadik helyet szerezték meg 68 ponttal.
2013. október 21-én jelentette be az izraeli műsorsugárzó, hogy az ország nem vesz részt a 2013-as Junior Eurovíziós Dalfesztiválon.Izrael visszalép a versenytől!
Nyelvhasználat Izrael három versenydala közül egy héber nyelven, egy héber és angol kevert nyelven, egy pedig héber, angol, francia és orosz nyelven hangzott el.
Résztvevők Év Előadó Dal Magyar fordítás Helyezés Pontszám 2012 Kids.il Let the Music Win Győzzön a zene! 8. 68 2016 Shir & Tim Follow My Heart Követem a szívemet 15. 27 2018 Noam Dadon Children Like These Ilyen gyerekek 14. 81
Lásd még Izrael az Eurovíziós Dalfesztiválokon
Jegyzetek
További információk Izrael profilja a junioreurovision.tv-n
Eurovizio Junior Kategória:Országok a Junior Eurovíziós Dalfesztiválon