bélyegkép|Logó A egy észak-koreai fejlesztésű, Linux alapú operációs rendszer. A fejlesztését 2002-ben kezdte meg a Korea Computer Center. A fejlesztése előtt az észak-koreai számítógépek többségén angol nyelvű Microsoft Windows futott. Kezdetleges verziója csupán a koreai nyelv északi dialektusát támogatta, az újabb verziója azonban már megjelent angol, orosz, kínai, illetve japán nyelven is.
A rendszer érdekessége, hogy automatikusan figyelmeztet minket, ha közeleg születésnapja.
1.0 verzió A legelső verzió feltehetőleg 2003-ban jelent meg, nagyon kevés információ áll rendelkezésre róla.
Kinézetében nagyban a Windows XP-t másolta, már rendelkezett a Mozilla-alapú Naenara böngészővel és egy Open Office-ra épülő, Uri 2.0 megnevezésű irodai szoftvercsomaggal. Az operációs rendszerben a Windows-alkalmazások futtatását lehetővé tevő Wine is szerepelt.
2.0 verzió
A 2.0-s változat fejlesztése 2008 márciusában kezdődött, a rendszer 2009. június 3-án készült el teljesen. KDE 3 asztalrendszeren alapszik, kinézetre pedig a Windows XP-re hasonlít. Észak-Koreában 2000 vonért (kb. 550 Ft) árusítják. Böngésző gyanánt egy Naenara nevet viselő szoftvert használ. Az alkalmazást az azonos nevű észak-koreai internetes portál (Naenara.kp) illetve az észak-koreai intranet böngészésére használják. 2009. augusztus 6-án kiadtak egy programcsomagot is a rendszerhez, ami 4000 észak-koreai vonba (kb. 1100 Ft) kerül.
Az operációs rendszer sajátos billentyűzetkiosztást használ, amely nagyban eltér a dél-koreai szabványtól. Egyik érdekessége – amellett, hogy Windows XP hangokat is használ – hogy betűtípusok testreszabásánál lorem ipsumként a „내 나라의 푸른 하늘” jelenik meg, amely annyit tesz: „hazám kék égboltja”, és egyáltalán nem fedi le a koreai írásgyökök mindegyikét, ellentétben a többi mintaszöveggel általában.
Rendszerkövetelmény Minimális Pentium III 800 MHz processzor 256 MB RAM 3 GB szabad terület a merevlemezenAjánlott Pentium IV 1,6 GHz processzor 512 MB RAM 8 GB szabad terület a merevlemezen A programcsomag 내동무 (, „barátom”) szövegszerkesztő 평양요새 (, „phenjani erőd”) tűzfal 딱따구리 (ttakttaguri, „harkály”) vírusirtó 비둘기 (, „galamb”) e-mail program médialejátszó tudományos számológép 만능 (, „hasznos”) (Windows emulátor) rajzolóprogram 우리 Office (uri, „mienk”) koreai sakk, aknakereső és további számítógépes játékok
2.5 verzió
3.0 verzió
A 3.0-s változat 2012. április 15-én jelent meg, és kinézetre leginkább az OS X rendszerekre emlékeztet. Újításainak egyike, hogy telepítéskor bekéri a CD-kulcsot, és támogatja az IPv4 és IPv6-címeket.
Az operációs rendszeren előretelepítve számos olyan alkalmazás van, amely kémkedik a felhasználó után. Változtatásokat figyel meg, és ha a felhasználó egy adott biztonsági funkciót letilt, az operációs rendszer újraindulhat, vagy akár tönkre is teheti önmagát. Egy vízjelező eszköz is be van építve a rendszerbe, amely minden médiatartalmat lekövet, és ellát a merevlemez sorozatszámával. Ezáltal nyomonkövethető egy esetleges, az észak-koreai politikai rendszert kritizáló fájl elterjedése. A szoftver egy másik, rejtett „vírusirtóval” is rendelkezik. Az (안개; 'köd') nem más, mint egy eszköz, amellyel az észak-koreai titkosszolgálat távolról képes a felhasználó gépen tárolt fájlokat törölni.
A telepítés során elsőként bejegyzett felhasználó az operációs rendszeren névlegesen „rendszergazda”, de a vele járó jogosultságok valójában szűk korlátok közé szorítottak, a sudo -s parancs beírásával sem tud szert tenni további jogosultságokra, mivel hibaüzenet kíséri a parancs kiadását.
Az operációs rendszer jogsértő módon a Kaspersky Anti-Virus értesítőhangját használja, és szembe megy a Linux szabad szoftverekre vonatkozó alapvető elveivel, többek között a szólásszabadsággal.
Rendszerkövetelmény Minimális Pentium III 1 GHz processzor 512 MB RAM 5 GB szabad terület a merevlemezenAjánlott Pentium IV 2,4 GHz processzor 1 GB RAM 10 GB szabad terület a merevlemezen
4.0 verzió Jegyzetek
Források North Korea’s “secret cyber-weapon”: brand new Red Star OS A Visual Guide To North Korea’s Totalitarian Operating System
Kategória:Linux-disztribúciók Kategória:Észak-Korea gazdasága