A Force India VJM05 egy Formula–1-es versenyautó, amelyet a Sahara Force India tervezett a 2012-es Formula–1 világbajnokságra. Február 3-án mutatták be Silverstone-ban. Az autó pilótái a skót Paul di Resta és a korábbi tesztpilóta, a német Nico Hülkenberg.
Tervezés A Force India a 2012-es évre szánt új konstrukció kifejlesztését már az előző év júniusában megkezdte. Külsőre a legjellegzetesebb változás az új szabályok értelmében kialakított lépcsőzetes orrkúp, de emellett átalakításra került a kipufogórendszer és az oldaldobozok. Az orrkúp alacsonyan tartása, mint szabály ellenére a magasan fekvő kialakítás volt az aerodinamikailag kedvezőbb, ezért egy kevéssé esztétikus, kacsacsőrszerű kivitelezést alkalmaztak. A kipufogórendszer átalakítására pedig azért volt szükség, mert az új szabályok a befújt diffúzorokat is betiltották. Ebben az évben is a Mercedes motorjait használta a csapat, kinetikus energia-visszanyelő rendszerrel (KERS). A váltót a McLarentől kapták, mely a jobb súlyeloszlás érdekében kisebb és könnyebb lett. Megtartották a korábban használt, elöl nyomórudas, hátul pedig vonórudas felfüggesztést, illetve olyan beállításokat alkalmaztak, amelyekkel a gumiszállító Pirelli szezon közbeni keverékváltoztatásaihoz tudtak alkalmazkodni.
250px|balra|bélyegkép|A McLaren MP4-27 orr-kialakításának (alul) összehasonlítása a Force India VJM05 (felül) autójával. A szezon A 2012-es szezonra az addigi tesztpilóta Nico Hülkenberg lett Paul di Resta csapattársa. Az év elején di Resta folyamatosan legyőzte Hülkenberget, ami a szezon második felében megváltozott. Hülkenberg Belgiumban, di Resta pedig Szingapúrban lett 4., ami a csapat legjobb helyezését jelentette az évad során. Hülkenberg 63 ponttal az egyéniben 11., di Resta 46 ponttal a 14. helyen zárt az év végén. A csapat 109 ponttal a hetedik helyen zárt.
Eredmények
Év Csapat Motor Gumi Versenyzők 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Pont Helyezés 2012 Force India Mercedes-Benz FO 108Z AUS MAL CHN BHR ESP MON CAN EUR GBR GER HUN BEL ITA SIN JPN KOR IND ABU USA BRA 109 7. Paul di Resta 10 7 12 6 14 7 11 7 Ki 11 12 10 8 4 12 12 12 9 15 19† Nico Hülkenberg Ki 9 15 12 10 8 12 5 12 9 11 4 21† 14 7 6 8 Ki 8 5
Megjegyzés: † – Nem fejezte be a futamot, de rangsorolva lett, mert teljesítette a versenytáv 90%-át.
Jegyzetek
További információk
Technikai ismertető: Force India Mercedes VJM05 Sito ufficiale della Formula 1 Sito ufficiale Force India
Kategória:2012-es Formula–1-es autók Kategória:Force India