Móczi András (Nagysalló, 1895. szeptember 28.Nagysalló születési anyakönyve 1885 – Budapest, 1984. szeptember 4.) szakszervezeti vezető.

Élete Földműves családból származott. Szülei Móczi János és Vámos Erzsébet.Móczi család Mint a legkisebb gyerekét taníttatta a család. Az elemi iskola elvégzése után a tímár szakmát sajátította el.

21 évesen, 1916-ban Budapestre került, ahol a szakmunkásként a Wolfner Bőrgyárban kezdett el dolgozni. Itt kezdett el tevékenykedni a szakszervezeti mozgalomban. 1919. augusztusában Csehszlovákiába emigrált, mivel a gyár ellenőrző munkástanácsának volt az elnöke.Réti László 1970: A magyar Tanácsköztársaság központi szervei és pecséteik. Budapest.

1921. november 12-én kötött házasságot Fábri Etelkával. 1924-ben Franciaországba került, ahol tímársegéd volt és csak 1947-ben tért vissza Magyarországra.

1936-tól a Francia Kommunista Párt tagja. A második világháború idején részt vett a francia ellenállási mozgalomban, mint a Franciaországi Magyar Függetlenségi Mozgalom szervező bizottságának elnöke. Magyar életrajzi lexikon 1000-1999

1947-től az újpesti szakszervezeti vezetőség titkára volt. 1949-1952 között külügyminisztériumi osztályvezető, majd két évig, 1952. január 16-tól 1953. október 22-ig ügyvivő Hollandiában. Hágába Párizsból irányították át, ahol I. o. követségi tanácsosként tevékenykedett.

1949-ben júniusában már Párizsban tevékenykedett, ahol mint helyettest beavatták a rejtjel titokba is, hogy szükség esetén ezt a feladatot is el tudja látni.Hajdu Tibor 2008 (szerk.): Károlyi Mihály levelezése VI. 1949-1955. Napvilág Kiadó, 29. A párizsi tevékenysége során került egyszer személyes kapcsolatba az éppen lemondott Károlyi Mihállyal a rue St. Jack konzuli hivatalban. Itt Rajk László letartóztatásáról beszéltek.Demény Pál 1989: Rabságaim. Magvető Könyvkiadó, Budapest.

1950 februárjában Móczi András levélben kérte Károlyi Mihályt, hogy vegye át a Külügyminisztérium által biztosított útleveleket.Hajdu i. m. 145. Erre a személyes találkozóra azonban nem került sor. Az útleveleket Károlyi felesége, Andrássy Katinka vette át.Ő Szapáry Erzsébethez írt levelében így írt Móczi Andrásról: "Voltam a követségen. Beszéltem Móczyval, jól eső meglepetés volt egy jobbfajta munkás-típusnak látszik. Ideadták az útleveleket - és mind nagyon barátságosak voltak! ... Móczy közölte, hogy Szántó kapott egy nagyon fontos üzenetet Budapestről, amit át kell adnia Mihálynak. Azt mondtam, hogy Mihály nem hagyja el a szállodai lakosztályt. De ideadhatja nekem, vagy leírhatják. - Ó nem, az lehetetlen! ..." (Hajdu i. m. 147-148.)

1953-tól 1958-ig, nyugalomba vonulásáig, a Háziipari Szövetkezet (HISZÖV) elnöke, 1958-1980 között a Bőripari Szakszervezet elnöke, 1980-tól haláláig pedig tiszteletbeli elnöke volt.

Az 1950-es évek elején is a szakma érdekeit képviselte. A Szolidaritás Háziipari Szövetkezet, amit a Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat hozott létre a szerzetesrendek föloszlatása során rendházaikból elűzött, munka nélkül maradt szerzetesek és szerzetesnők foglalkoztatására. Az itteni rendelés mennyisége és a szövetkezeti tagság számának növekedésével a szövetkezet felettes szerv elnöke, Móczi András közbenjárására új helyiséget kapott a VIII. kerületi Déry utcában, majd a Rumbach Sebestyén utcában.Magyar katolikus lexikon

1957. június 28-án, Kiskunhalason, mint a HISZÖV országos elnöke, ő nyitotta meg ünnepélyes keretek között a felújított halasi Csipkeházat és felavatta Markovits Mária emlékművét.Köztérkép.hu

1984. szeptember 4-én hunyt el Budapesten. Sírja a Farkasréti temetőben a 12/2. parcella 2-9 sírhelyen található.A Farkasréti temető 2003-ban (adattár)

Források

Kategória:Magyar diplomaták Kategória:Magyarországi politikusok Kategória:Nagysallóiak Kategória:1895-ben született személyek Kategória:1984-ben elhunyt személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek