A Karél Köztársaság (oroszul Респу́блика Карелия [Reszpublika Karelija], karjalaiul Karjalan tašavalta, finnül Karjalan tasavalta) az Oroszországi Föderáció egyik köztársasága. Fővárosa Petrozavodszk. Az Északnyugati szövetségi körzethez tartozó terület kiterjedése 156 665 km², lakossága 622 000 fő. A köztársaság nevét a korábban a lakosság jelentős részét alkotó őslakos karjalaiakról, vagy más néven karélokról kapta, akik a finn néppel állnak közeli rokonságban. Számuk mára az asszimiláció és az elvándorlás hatására jelentősen lecsökkent, a 2010-es népszámláláson a népesség alig 7,4%-a vallotta magát karélnak, 1,4% szintén őshonos finnel és 0,5% vepszével kiegészülve.
Földrajz balra|bélyegkép|246x246px|Karélia domborzati térképe Karélia a keleti félgömb 29° és 37° hosszúsági körei között és az északi félteke 60° és 66° szélességi körei között, Európa északi részén helyezkedik el, a Kelet-európai-síkság északnyugati végében. Egy rövid szakaszon a köztársaság legészakabbra fekvő részén áthalad a sarkkör. Tengerparttal északkeleti részén rendelkezik, ahol a Fehér-tenger Onyegai és Kandalaksai-öblei határolják. A Magyarországnál csaknem kétszer nagyobb, 172 400 km² területű tagköztársaságot nyugatról Finnország, északról a Murmanszki terület, keletről az Arhangelszki terület, délkeleten a Vologdai terület, míg a délről a Leningrádi terület határolja.A Google Maps adatai alapján
Domborzat balra|bélyegkép|A Nuorunen, Karélia legmagasabb pontja (577m) Karélia területének nagy része 200 méternél alacsonyabb tengerszint feletti magasságon helyezkedik el, a nyugati vidékeken dombságok emelkednek. A köztársaság legmagasabb pontja az 577 m magas Nuorunen.
A terület legnagyobb hányada geológiailag a Balti-ősföld Belomoridák elnevezésű részéhez tartozik. A jég csiszolta, apró kiemelkedésekkel tarkított felszín anyagát elsősorban gránit, gneisz valamint zöldkő alkotja, amelyek a késő archaikumban keletkeztek. Itt található a Föld legősibb fennmaradt szikláinak jelentős része. A metamorfózis és a gyűrődés hatására hat zöldkő-öv alakult ki Karélia területén. A közbülső medencékben nagy mennyiségű és változatos ásványkincs gyűlt össze, így a tagköztársaság jelentős készletekkel rendelkezik vasércből, magnetitből, ólomból, cinkből, titánból és kobaltból is.
A jégkorszak ideje alatt Karélia területét jégtakaró borította, ennek visszahúzódása után a terület elkezdett kiemelkedni, ez a folyamat napjainkban is zajlik. A klíma melegedésével párhuzamosan többféle talajtípus is kialakult. A sziklás dombokat gyér minőségű leptosols, míg az alacsonyabban fekvő területeket ferric podzol, humusz podzol, a tóparti területeket pedig gley (magyarul sáros) podzol borítja. Nagy kiterjedésűek a köztársaság természeti és gazdasági szempontból egyaránt értékes tőzeglápjai is.
Vízrajz balra|bélyegkép|Vízesés a Szuna-folyón Az állam területét alkotó felföldön több mint 60 000 kisebb-nagyobb tó terül el, amelyek a Finn-tóvidék folytatásának tekinthetők. A rendszerint hosszúkás, ujj alakú tavakat sokszor nagy kiterjedésű mocsarak veszik körül, amelyek a gránit dombok vonulatai között húzódnak meg. A köztársaság 27 000 folyóval és patakkal rendelkezik, ezek többsége rövid út megtétele után a Fehér-tengerbe, vagy a délen található két nagy állóvíz, az Onyega-tó, vagy a Ladoga-tó valamelyikébe ömlik. Számos látványos vízesés található a területen és a karéliai folyók Oroszország legkedveltebb rafting helyszínei közé tartoznak. A leghosszabb folyók a Vodla (400 km), valamint a Kemi (360 km). Éghajlat balra|bélyegkép|Februári tájkép Karéliában Télen a hideg időjárást nyugatról, az óceán felől érkező meleg, nedves légtömegek enyhítik, ugyanakkor a sarkkörön túlról érkező hidegfrontok rendszeresen hirtelen lehűléseket okoznak. A leghidegebb hónapban, februárban az átlaghőmérséklet a köztársaság déli részén -10 °C, ez az adat Karélia északi részén -14 °C-ra csökken. A nyár rendszerint rövid és hűvös, a júliusi átlaghőmérséklet délen 16, északon pedig alig 14 °C. A déli országrészben évente lehulló 400, illetve északon 600 mm csapadék elsősorban hó formájában érkezik. A Ladoga-tó térségében telente mintegy 1 méteres hóréteg alakul ki.
Élővilág balra|bélyegkép|Erdő a Medvezsjegorszki járásban balra|bélyegkép|A barna medve (Ursus arctos arctos) Karélia egyik jellegzetes állata Karélia területén 85% (148 000 km²) az erdő borította területek aránya, 10%-ot a tavak és mocsarak tesznek ki, alig 5% áll művelés vagy beépítés alatt. A tagköztársaság csaknem egészét tajga borítja, a növényzet legnagyobb részét a különböző fenyőfajok teszik ki, a szibériai jegenyefenyő és lucfenyő erdőkben a nyír, nyár és éger egyedei képviselik a lombhullatókat. A legészakabbra fekvő dombvidékek magasabb térszínein a fás szárúakban gyér tundra veszi át a tűlevelű erdők helyét, a déli határvidéken a melegebb éghajlatnak köszönhetően pedig megjelennek a juhar, a mézgás éger, valamint a hárs példányai is. A köztársaság egyik legjellegzetesebb növénye a karéliai nyír, amely különlegesen jó minőségű faanyagáról híres. Az aljnövényzetet főleg boróka és áfonya fajok alkotják. Az iparvidékek jelentős területeket szennyeznek be a légkörbe kibocsátott kén-dioxiddal és nehézfémekkel. Fontos környezeti probléma továbbá a nagy mértékű erdőirtás, habár a fenyvesek néhány évtized után regenerálódnak a tarvágások után is.Ecosystems, fauna and flora of the Finnish-Russian Nature Reserve Friendship (341.oldal)
A köztársaság gazdag állatvilággal rendelkezik, a 63 őshonos emlősfaj mellett Karélia otthont nyújt 252 madár, 53 hal, 5 hüllő, valamint 3 kétéltű fajnak is. Az emlősök közül a legkisebb a cickány, a legnagyobb termetű pedig a jávorszarvas. A tagköztársaság északi részének jellegzetes állata a vadon élő erdei rénszarvas, amelynek állománya jelentősen csökkent az utóbbi években az erőteljes vadászat miatt. A ragadozók legfontosabb képviselői a vörös róka, a hiúz és az orosz farkas mellett a barna medve (Ursus arctos arctos) egyedei. Az itt élő medvepopuláció az egyik legnagyobb Oroszországban, a 2 700 példány közül a legtöbb az Onyega és a Ladoga-tótól északra elterülő erdőkben él. A sokszínű madárvilág legtöbb faja itt fészkel, ugyanakkor itt halad át a madárvonulás szempontjából kulcsfontosságú Fehér-tenger-Balti-tenger útvonal is, emiatt a költözés időszakában minden évben rengeteg szárnyas lepi el a tavakat. A terület jellegzetes madarai a vízimadarak közül a bütykös és az énekes hattyú, a sárszalonka, a füstös, valamint a kanalas réce, míg az erdei madárvilág képviselői többek között a fülemüle, a fürj, a darázsölyv és az európai lappantyú. Az északi, tundra jellegű területek lakója a havasi lile. Az ember tájra gyakorolt hatása, a városi területek növekedése, az erdőirtás és az ezzel járó élőhelyvesztés különösen érzékenyen érinti a vetési lúd és a nagy lilik egyedeit, ezen fajok példányszáma jelentősen lecsökkent az utóbbi években.
Nemzeti parkok és világörökségi helyszínek Karélia területén három nemzeti park található. A Paanajärvi Nemzeti Park egy 1045 km²-es területet foglal magába a köztársaság északnyugati részén, 1992-ben alapították. A védelem alatt álló dombvidéket 400 m-es magasságig fenyőerdők borítják, e fölött pedig már tundra húzódik. Itt található Karélia legmagasabb pontja, a Nuorunen. A 2006-ban alapított Kalevala Nemzeti Park 744 km² terület számára nyújt védelmet. Itt található a legnagyobb egybefüggő őserdő a köztársaságban és a mocsarak és tavak is számos ritka állat és növényfajnak nyújtanak élőhelyet. A terület kulturális szempontból is kiemelkedően fontos, ugyanis itt alakult ki a finnek nemzeti eposza, a Kalevala. A Vodlozerszkij Nemzeti Parkot 1991-ben hozták létre, 4 689 km² területe részben Karéliához, részben az Arhangelszki területhez tartozik. A park tavai és folyói kedvelt szabadidős és horgász célpontok, a vadvízi evezés és a lovaglás is népszerű.
Karélia területén egyetlen világörökségi helyszín, Kizsi templomai találhatóak. A két kora-18.századi fából épült templomból és néhány másik toronyból, valamint vallásos helyszínből álló épületegyüttes 1990 óta áll az UNESCO védelme alatt. A helyszínként szolgáló Kizsi-sziget az Onyega-tavon helyezkedik el és már a korai kereszténység elterjedése óta a karéliai területek vallásos központja. A javaslati listán két helyszín szerepel, a Ladoga-tavon elhelyezkedő Valaam-szigetek, valamint az Onyega-tó és a Fehér-tenger petroglifái. A 25 onyega-tavi és 11 fehér-tengeri helyszínen elhelyezkedő összesen mintegy 4600 sziklába vésett figura ábrái a neolitikumban keletkeztek.
Történelem
Őskor bélyegkép|Az Onyega-tó mellett feltárt középső-kőkorszaki régészeti emlékek a Karéliai Nemzeti Múzeumben bélyegkép|A vikingek terjeszkedése Európában A jégkorszaki jégtakaró visszahúzódása után a mai Finnország és Karélia területén egy nagy állóvíz, az Ancylus-tó alakult ki. Innen származik az emberi jelenlét legkorábbi bizonyítéka Karéliában, egy 10 000 éves halászháló maradványai, ami a terület mezolitikumi lakosaitól származik és egy Antrea (Kamennogorszk) melletti mocsárban tártak fel. Kr.e. és 5000 között a proto-uráli nyelvet beszélő Kunda-kultúra lakosai éltek a területen. Karéliában található a legfontosabb kőkorszaki régészeti helyszín Észak-Európában, az Onyega-tóban fekvő Juzsnij Olenyij-sziget nekropoliszában nem kevesebb mint 400 őskori sírt tártak fel.
Az ezt követő, Kr.e. 3500-ig tartó időszakban a fésűdíszes kerámia régészeti kultúra (Comb Ware Culture) vált uralkodóvá. A vadászó-halászó életmódot folytató kultúra központja a jelenlegi orosz–finn határ finn oldalán fekvő Saimaa partjainál helyezkedett el, mindkét ország területén számos településmaradványt, hétköznapi használati tárgyat és sziklafestményt tártak fel. Az európai bronzkor kezdete kevés változást hozott a Karélia területén élő törzsek életébe, nem alakult ki fémmegmunkálás, a kis mértékű kereskedelmet pedig csak néhány bronz nyílhegy bizonyítja. Ugyanakkor Kr.e. 1900 körül egy mindeddig ismeretlen folyamat hatására az addigi vadászó-gyűjtögető életmódot elkezdte felváltani a földművelés, ezzel egy időben pedig újfajta kerámiakészítési technikák alakultak ki és a tóparti falvak elnéptelenedtek. Ekkor terjedt el a nagy méretű kő sírhalmok építése.
A vaskor Kr.u. 250-ben kezdődött el Karéliában. A korszak jellemzője a korábbinál sokkal elterjedtebb földművelés, az ezzel járó népességnövekedés és a dombtetőkre épített földvárak, amelyek ellenséges támadás idején a lakosság számára szolgáltak menedékhelyül. A legfontosabb vaskori kereskedelmi és kommunikációs útvonal a Vuoksi-folyó volt, amely a Finn-tóvidéket kötötte össze a Ladoga-tóval. Karélia területén mintegy 50 vaskori település és 40 földvár maradványait tárták fel.Uino, Pirjo (1997). Ancient Karelia. Helsinki: Suomen muinaismuistoyhdistyksen aikakausikirja 104. oldal, 45 és 72
A vikingek a korai 9.századtól kezdődően rendszeresen felhajóztak Karélia vízi útjain és kereskedtek, vagy éppen kifosztották a helyi lakosságot. Nagyszámú telepes is érkezett a területre, elsősorban a Ladoga-tó partvidékén alakultak települések. Később a 10.században ez a vidék vált a svéd vikingek, a varégok oroszországi terjeszkedésének központjává.
Középkor bélyegkép|Viborg vára, a középkori Svédország legfontosabb erőssége a Karéliai-földszoroson