A Magyar Királyság 1920. március 1. és 1944. október 16. közötti időszakát, vagyis a királyság utolsó két évtizedét Horthy-korszaknak nevezzük. A királyságnak ez idő alatt nem volt törvényes uralkodója, így az államfő személyét jogilag az Országgyűlés által megválasztott Horthy Miklós kormányzóA kormányzói tisztség megegyezett a régenssével, így mindkét megnevezés helyes. helyettesítette több mint húsz éven át, egészen addig, amíg a Náci Németország megszálló csapatai (pontosabban a Gestapo) 1944. október 15-én lemondásra nem kényszerítették. Innentől nem volt legitim államfő az országban a királyság, mint államforma 1946. február 1-én történt megszüntetéséig (az átmeneti időszak első, 1945 elejéig tartó részét „nyilas uralomnak”, vagy Szálasi-kormánynak szokták nevezni), és Tildy Zoltán köztársasági elnökké választásáig. (Innentől számítják a „Második Magyar Köztársaság”-ot, 1946–1949.)
A Horthy-korszakot az erős konzervativizmus, antikommunizmus, nacionalizmus és irredenta hangulat jellemezte. A revízió az 1930-as évek végétől részben meg is valósult: a Magyar Királyság az első- és a második bécsi döntésnek, valamint Kárpátalja visszafoglalásának és a jugoszláviai inváziónak köszönhetően területeket kapott és szerzett vissza, melyeket a trianoni békeszerződés alapján csatoltak el.
Előzmények Az 1918 őszén létrejött polgári demokratikus rendszer és az azt felváltó, rövid életű Magyar Tanácsköztársaság honvédelme képtelen volt feltartóztatni az Antant katonai túlerejét. Magyarország teljes területét megszállták, és a román erők 1920-ban, a szerb csapatok pedig csak 1921-ben hagyták el a megcsonkított Magyarországot. Ezeknek az Osztrák-Magyar Monarchiát követő politikai rendszereknek elsődleges célja kétségtelenül nem lehetett más, mint a függetlenség visszaszerzése és lehetőség szerint az ország területi egységének a megőrzése. Mindezt a Magyar Tanácsköztársaságnak az idegen katonai intervenció ellen folytatott hadjárataival egy időben létrejött szegedi ellenforradalmi kormány hadügyminiszterének, Horthy Miklósnak – Ferenc József császár szárnysegédjének – részben sikerült úgy elérnie, hogy ő adott alkalommal majd az Antanttól kapja meg a hatalmat. A Nemzeti Hadsereg nevű ellenforradalmi különítmények élén vonult be a román és más Antant katonai alakulatoktól akkorra már előre megszabadított Budapestre. Az Antant Horthy iránt megnyilvánuló bizalmát a korábbi, háború előtti személyes, katonai ismeretségeinek és kapcsolatainak köszönhette.
Az államforma alkotmányos monarchia lett, ún. „király nélküli királyság”, a király szerepkörét (részben) átvette a kormányzó. Ezt a tisztséget a ma sem tisztázott, kik által felhatalmazott, úgynevezett nemzetgyűlés Horthy Miklósra bízta, aki ilyen tekintetben működését 1920. március 1-jén kezdte meg. Rendszere erősen korlátozta a demokratikus parlamentarizmust: nemcsak a szavazók körét szűkítette, de nem voltak titkos szavazások sem. A történelem éppen ezért Horthy-rendszer névvel illeti a 25 évig tartó, két világháború közötti, illetve a második világháborúban alaposan kompromittálódott Magyarország történelmi státuszát.
A trianoni békeszerződés
1920. június 4-én aláírták a Magyarországgal kötött békeszerződést a versailles-i Trianon-palotában. A Párizs környéki békeszerződések törvényesítették Nyugat-Magyarország, a Felvidék, Kárpátalja (Ruszinszkó), Erdély, és a Délvidék elszakítását; az ország haderejének létszámát 35 ezer főre korlátozta, megtiltotta az általános hadkötelezettséget, korlátozta a fegyvergyártást, kötelezte Magyarországot az általa okozott háborús károk megtérítésére később megállapítandó jóvátétel formájában; a nemzetközi kereskedelemben a legnagyobb kedvezmény elvét köteles biztosítani a győztes hatalmaknak; a békeszerződés e pontjainak betartását az e célból Magyarországra küldött katonai ellenőrző bizottság végezte.
Horthy és környezete írta alá a diktátumnak tekintett szerződést, bár azt elfogadhatatlannak tartották. Legfőbb programpontja lett a Szent István-i állameszme képe.
A két világháború közötti korszak külpolitikája Az első világháború következményeként Magyarország nemzetközileg elszigetelődött, négy szomszédja közül egyedül Ausztriával nem voltak nagyobb ellentétei.A revíziós politika és a magyar területi követelések jól ismertek. Kevéssé feldolgozott ellenben, hogy egyes osztrák politikai körök a két világháború között határrevíziót akartak, vagyis Sopron Ausztriához csatolását tervezték. Lásd: Gecsényi Lajos: Osztrák területrevízió Magyarországgal szemben? In: História 34 (2012) 5–6. sz. 19. o. A háborút követően Csehszlovákia, Jugoszlávia és a Román Királyság részvételével megalakult a kisantant, amelynek legfőbb célja a Párizs környéki békék rendszerének fenntartása volt. A kifejezés maga egy magyar újságírótól ered, aki „apró antant”-nak nevezte a szövetséget.
A Magyarországot gazdasági és diplomáciai szempontból is elszigetelő kisantant többször gyakorolt katonai-politikai nyomást Magyarországra: először IV. Károly visszatérési kísérleteikor (mely a Habsburg-ház visszatérésével fenyegetett) rendelt el a kisantant mozgósítást. 1928-ban a szentgotthárdi fegyverszállítási botrány miatt a kisantant a sajtón és a Népszövetségen keresztül támadta a magyar politikát. 1934-ben a magyar–jugoszláv határon háborús felvonulás kezdődött, mivel a Marseille-ben I. Sándor jugoszláv király és Barthou francia külügyminiszter megölésével végződött merénylettel Magyarországot gyanúsították. A merénylet megszakította a magyar–jugoszláv közeledést és hozzájárult Magyarország külpolitikai mozgáskörének beszűküléséhez.
A két világháború közötti Magyarország hivatalos politikájának fő célkitűzése az 1920-as trianoni békeszerződés revíziója és a külpolitikai elszigeteltségből való kitörés volt, ennek érdekében olasz, majd német segítséget remélt. 1926-ban Jugoszláviával kezdtek tárgyalásba. Lehetőséget a nyitásra egyedül Olaszország kínált. Ennek eredménye lett 1927-ben az olasz-magyar örök barátsági szerződés. Ezek után a jugoszlávokkal kötendő szerződés meghiúsult.Nemes Dezső: Az 1927. évi olasz–magyar szerződés. Századok 1963. A kisantant azonban egységes maradt, nem mutatott egyik fél sem hajlandóságot az engedményekre. Bár Magyarország Jugoszlávia esetében sem fogadta el a trianoni határokat, a kapcsolatai viszonylag jók voltak a délszláv állammal. Mihelyt Magyarország szorosabb kapcsolatra lépett Olaszországgal, a kapcsolatok elhidegültek.
A politikai élet újraszerveződése 1920-ban bélyeg|200px|Nagyatádi Szabó István, az első paraszt származású („csizmás”) nemzetgyűlési képviselő, a radikális földreform akarója A proletárdiktatúra bukását követő időszakban a főként földbirtokosokból álló vezető réteg újra elfoglalta a fő politikai pozíciókat az ország élén, ám az 1918 előtti időszak politikai és gazdasági liberalizmusához nem tértek többé vissza. Az 1918–19-es forradalmak társadalmi változásainak következtében már Nagyatádi Szabó István paraszti érdekeket képviselő kisgazdapártja lett az ország legerősebb pártja, ő pedig az ország legnépszerűbb politikusa. A kommün bukása után alakult első, szakszervezeti kormányt vezető Peidl Gyula, az antant bécsi képviselőinek tett ígéretének megfelelően koalíciós alapon, haladó polgári politikusokkal akarta kiegészíteni kormányát, s ezért tárgyalt Nagyatádi Szabó Istvánnal is. Mielőtt a koalíciós kormányzás létrejöhetett volna, augusztus 6-án a Friedrich István-féle puccs a Peidl-kormányt megszüntette. A Friedrich-kormányban átszervezések után végül a földművelésügyi tárcát a radikális földreformot követelő Nagyatádi helyett Rubinek Gyula kapta. A háború és forradalmak alatti földreform ígéretekből kiábrándult falusi szegénység, most a nemzeti jelszavakat hangoztató új kormányzattól várta a földreform megvalósítását. Egy mérsékelt földreformot a nagybirtokosok többsége is elkerülhetetlennek látott, ennek előkészítését azonban jobbnak látta a mérsékelt, nagybirtokos-párti Rubinek Gyula kezében tenni, aki egyúttal a nagybirtokosok érdekképviseleti szervének, az Országos Magyar Gazdasági Egyesületnek (OMGE) a főtitkára is volt.
A mindeközben Szegeden majd Siófokon szerveződő, Horthy vezetése alatt álló ellenforradalmi erők egyik legfontosabb ellenfelüknek tekintették a Kisgazdapártot. 1919 szeptemberében a valódi hatalmat egyre inkább kézben tartó, az antant által támogatott és kormányzói posztra szánt Horthy fővezér tárgyalásra hívta Nagyatádit Siófokra. A tárgyalást követően Nagyatádi támogatni kezdi Horthy kormányzói kinevezését. Egyesek feltételezik, ennek fejében próbálta Horthyt elkötelezni a kisgazda agrárprogram és mindenekelőtt a földreform megvalósítása mellett. Horthyéknak a nemzetgyűlési választások előtt a legitimista KNEP-pel szemben kellett egy erős, egységes kisgazdapárt, amely a szabad királyválasztást támogatja. Horthy némi nyomására Nagyatádi belement az általa „a pestiek által a gazdák megtévesztésére kreált, Szabó István-hasonmás pártnak” tartott Rubinek Gyula-sokorópátkai Szabó István féle Egyesült Kisgazda és Földműves Párttal való egyesülésbe.
Az 1920. januári nemzetgyűlési választás az úri nagybirtokosokat képviselő KNEP mögött alig elmaradó Nagyatádi Szabó István paraszti érdekeket képviselő, földosztást követelő kisgazda pártjának komoly politikai tényezővé válását hozta. A forradalmak előtti „úri” parlamenthez képest jelentős változás volt a Nagyatádi vezette paraszti származású képviselők tömeges jelenléte, akikre az úri képviselők kezdetben lenézően tekintettek. A tüntető paraszti öntudattal a parlamentbe is csizmában járó paraszt politikusok vita- és előadókészségükkel hamar nehéz parlamenti csatákra kényszerítették arisztokrata képviselőket.Nagyatádi Szabó István, emlékkönyv, 1935
Az első Teleki-kormány működése – a konszolidáció kezdetei bélyeg|balra|200px|Teleki Pál 1920. július 15-én a rövid életű Simonyi-Semadam-kormány után Horthy Miklós Teleki Pál grófot bízta meg kormányalakítással.
Teleki a háború előtt liberális-konzervatív arisztokrata vezető volt. Miniszterelnökként igyekezett mind a jobb, mind a baloldal visszásságait visszaszorítani. Többek között betiltotta a kommunista pártot (1921 márciusában), és azt a rendőrséggel üldöztette. Teleki miniszterelnökségének idejére került sor az első földreformra (Nagyatádi-féle földreform, 1920). A nagybirtokos lobbi azonban sikerrel gyengítette és végrehajtásában is minden módon akadályozta a törvényt, így az nem elégítette ki a parasztság igényeit. Sok életképtelen kisbirtok jött létre, ráadásul a kisajátított birtokok gazdáit az új tulajdonosok terhére kártalanították. Végeredményben a nagybirtokrendszer érintetlen, a politikai-gazdasági vezető réteg változatlan maradt, a radikális földosztás iránt elkötelezett, népszerű Nagyatádit pedig az Eskütt-féle panama üggyel sikerült félreállítani.