Az Arany Hajnal (, Hriszí Avjí) radikális jobboldali párt Görögországban, melyet Nikólaosz Mihaloliákosz alapított 1993. november 1-jén és azóta kis csoportból nagy, országos támogatottsággal rendelkező párttá vált. Elemzők és a média neonáciként írják le a pártot, ők azonban ezt visszautasítják. Azonban jelképeik között használják a nemzetiszocialista szimbólumokat és a múltban többször dicsérték a Harmadik Birodalom vezetőit.
Mihaloliákosz az 1980-as években kezdte el a párt szervezését, amely 1991-ben kapott először széles körű figyelmet és 1993-ban került bejegyzésre politikai pártként. 2005-ben időlegesen beszüntette működését és a Hazafias Szövetségbe olvadt. Amikor Mihaloliákosz megvonta a támogatását, a Szövetség működése szűnt meg. 2007 márciusában került sor a párt 6. kongresszusára, ahol a pártvezetés bejelentette, hogy folytatják politikai aktivitásukat. A 2010-es görög helyhatósági választáson a párt Athén környékén a szavazatok 5,3%-át szerezte meg, így egy helyet szerzett a Városi Tanácsban. Némelyik környéken, ahol sok bevándorló él, a támogatottsága a 20%-ot is elérte.Kitsantonis, Niki. (2010-12-01) Attacks on Immigrants on the Rise in Greece. Nytimes.com. Hozzáférés ideje: 2011-06-27.
A 2012-es májusi parlamenti választáson a párt kampánya a munkanélküliség, a gazdaság és a megszorítások közötti aggodalmakra épült, valamint maró bevándorlásellenességre, ami a támogatottságuk jelentős növekedését eredményezte.http://www.aljazeera.com/indepth/features/2012/05/201257123259482708.html A szavazatok 7%-át megszerezve első alkalommal tudtak bekerülni a görög parlamentbe, és 21 képviselői helyet szereztek meg a 300-ból. Rob Cooper "Rise of the Greek neo-Nazis: Ultra-right party Golden Dawn wants to force immigrants into work camps and plant landmines along Turkish border" Daily Mail (2012-05-07). A júniusi második parlamenti választáson ez az eredmény némileg romlott, és 18 képviselői helyet tudtak megszerezni.
Története
Bűnszervezetté minősítése
2020. október 7-én, miután Mihaloliákoszt és hat társát bűnszervezet vezetése miatt ítéltek el, az Arany Hajnal hivatalosan is ilyen szervezetnek minősül. A további 61 vádlottat bűnszervezetben való részvétel miatt találták bűnösnek.
Választási eredmények Görög Parlament Év Szavazatok % Mandátumok Státusz Miniszterelnök-jelölt 1996 4,537 0.1 Nem jutott be Nikólaosz Mihaloliákosz 2009 19,636 0.3 Nem jutott be Nikólaosz Mihaloliákosz 2012. május 440,966 7.0 Ellenzék Nikólaosz Mihaloliákosz 2012. június 426,025 6.9 Ellenzék Nikólaosz Mihaloliákosz 2015. január 388,387 6.3 Ellenzék Nikólaosz Mihaloliákosz2015. szeptember379,5817.0 EllenzékNikólaosz Mihaloliákosz2019165 7092.9 Nem jutott beNikólaosz Mihaloliákosz
Európai Parlamenti választások Év Szavazatok % Mandátumok Listavezető 1994 7,242 0.1 Nikólaosz Mihaloliákosz 2009 23,566 0.5 Nikólaosz Mihaloliákosz 2014 536,913 9.4 Nikólaosz Mihaloliákosz2019275,8214,9Nikólaosz Mihaloliákosz
Fordítás
Jegyzetek
További információk
Hivatalos honlap Képek a pártról Hajnali részegség – Az Arany Hajnal és a fiatal támogatói – Politicalradical.cafeblog.hu, 2013. január 11.
Kategória:Nemzeti radikalizmus Kategória:Radikális pártok Kategória:Antikommunista pártok Kategória:Görögországi pártok Kategória:Görögország politikai élete Kategória:Berendezkedésellenes pártok Kategória:Euroszkeptikus pártok Kategória:Nacionalista pártok