thumb|right|263px|Bajza József szobra Budapesten, a Nemzeti Színház aulájában Bajza József (Szűcsi, 1804. január 31. – Pest, 1858. március 3.) költő, színigazgató, kritikus, a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság tagja.

Élete, munkássága Bajza művelt kisnemesi családban született, 1804-ben. Atyja nemes Bajza Mihály, anyja Bornemissza Zsófia volt. Nagyapja Bajza Pál, az árvai uradalom tiszttartója, 1792. július 26.-án szerzett nemességet Ferenc királytól, nagyanyja, Gerhard Anna volt. Tanulmányait Gyöngyösön kezdte a ferencrendiek gimnáziumában. A legfelső gimnáziumi osztályt 1817/1818-ban Pesten, a piaristáknál végezte.Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára, Budapesti gimnázium levéltára, Régi levéltár (III.9.a), Anyakönyvek 1818 és 1822 között a pesti egyetemen hallgatott bölcsészetet, majd 1822/1823-ban jogot, ám már az egyetemen jobban izgatta az esztétika, filozófia, irodalom, mint a törvénykönyvek. 1824-ben végzett Pozsonyban. 1828-ban tett ügyvédi esküt. Felesége csajághi Csajághy Júlia (1818-1885) úrnő volt.

Bajza, a költő Az egyetemi évek alatt kötött életre szóló barátságot Toldy Ferenccel, aki felfedezte benne a tehetséges költőt, s beajánlotta Kisfaludy Károlyhoz, aki a magyar romantikát később megteremtő tehetséges fiatalokat gyűjtötte maga köré. Kisfaludy Károly 1830-ben bekövetkezett halálakor átvette az Aurora folyóirat szerkesztését. 1831-ben elindította a Kritikai Lapok című folyóiratot, majd 1837-ben Vörösmarty Mihállyal és Toldy Ferenccel közösen az Athenaeumot, ahol már rendszeresen jelentkezik kritikáival. Társlapja a Figyelmező volt. 1847-től jelentkezett az Ellenőr könyvvel. Bajza költőnek indult, maradandót mégis kritikáival és tanulmányaival alkotott.

Bajza a kritikus, színigazgató balra|bélyegkép|Bajza József, Barabás Miklós litográfiája 1830-ból 1823-tól egy évet töltött Pozsonyban, 1829-től pedig a Pesti Német Színházban ismerkedett a teátrumok világával, gyűjtötte színházi élményeit. Első programját, a színpadi romantika tárgyában, a Dramaturgiai és logikai leckék, magyar színházbírálók számára című tanulmányában tette közzé, 1836-ban. 1837–1838-ban a Pesti Magyar Színház igazgatójaként – mely a városban az első, az országban a negyedik magyar játéknyelvű színházként nyílt meg – kidolgozta a színház működési szabályzatát.

Az újonnan megnyílt színház műsorarányainak kérdéséről 1837-ben vita robbant ki, aminek következtében 1838-ban lemondott igazgatói pozíciójáról. Bajza az Athenaeum folyóirat köré csoportosult liberálisokkal és a drámai színészekkel egyetemben attól tartott, hogy az Erkel Ferenc által erősen támogatott operadarabok túlsúlya a magyar dráma ügyére káros hatással lesz. Fontos megemlíteni, hogy Bajza és köre nem az operák ellen szállt harcba, hanem a magyar nyelv ügyét támogatták azáltal, hogy a magyar nyelvű drámákat szerették volna látni a színház repertoárjában, a zenés-táncos szórakoztató színdarabok helyett. Ennek a vitának lett a következménye az Athenaeum-per, mely során ellenfeleik (a Pesti Magyar Színház választmánya) megpróbálták negatív színben feltüntetni a folyóiratot, és annak szerkesztő triászát.

A kor másik nagy vitája, a német és a francia romantika képviselői közt zajlott; Bajza felismerve a francia romantika demokratikus szellemét, Victor Hugo népszerűsítésével küzdött a magyar romantika megteremtéséért. Bajza irodalmi- és színikritikáival, vitáival sokat tett a modern irodalmi élet viszonyainak tisztázásáért, illetve kritikáival a kemény, polemikus hangú bírálat megteremtőjévé vált. Mindemellett aktív színházi ember is, 1847–48-ban a Nemzeti Színház aligazgatója, korábban a teátrum drámabíráló bizottságának a tagja volt.

Bajza, a politikus

Bajza ugyanakkor politikus alkat is volt, Kossuth híve. Az 1840-es évek közepén visszavonult az irodalmi és színházi kérdések vitatásától, minden idejét a politikai publicisztikának szentelte. 1848-hoz közeledve Bajza egyre cselekvőbbé vált, főszerkesztője lett a Kossuth Hírlapja című forradalmi napilapnak. Hivatalt ugyan nem vállalt a szabadságharc idején, tollával azonban harcolt. A bukás után menekülnie, bujkálnia kellett, közvetlen életveszélyben volt Vörösmartyval együtt. 1851-ben Haynau bukását követően szabadon visszatérhetett ugyan Pestre, ám az évekig tartó üldöztetés megterhelte: elborult az elméje, s bár néha ugyan kitisztult, mégis 1858-ban bekövetkező haláláig jórészt már szellemi sötétségben élt.

Művei bélyegkép|jobbra|200px|Bajza Józsefnek és feleségének sírja Budapesten. Kerepesi temető: 34/1-1-21. Kivitelező: Gerenday-cég Az epigramma teoriája, 1828 A románköltésről, 1833 Dramaturgiai és logikai leckék, magyar színházbírálók számára 1836 Szózat a Pesti Magyar Színház ügyében 1839 Összegyűjtött munkái (I–VI) 1861–1863

Emlékezete Szűcsiben, a Bajza Emlék-házban állandó kiállítás tekinthető meg életéről, munkásságáról Budapesten, a Nemzeti Színház aulájában áll mellszobra. Magyarországon több település is utcát, közteret nevezett el róla, így tett Békéscsaba, Budapest, Cibakháza, Gyula, Hódmezővásárhely, Jászszentlászló, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Makó, Nagykanizsa, Szeged, Tiszakécske, Tótkomlós, Vésztő, Debrecen és Dombóvár vezetése is. Hatvanban egy gimnázium is a nevét őrzi (Bajza József Gimnázium).

A Vörösmarty–Széll–Bajza családok kapcsolata

Jegyzetek

Szakirodalom A magyar irodalom története III. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1965 Oltványi Ambrus 1969: Bajza József és Toldy Ferenc levelezése. Budapest. Fenyő István: A centralisták. Egy liberális csoport a reformkori Magyarországon. Budapest, Argumentum Kiadó, 1997 Bajza Kálmán: Az Athenaeum-per. Budapest, Argumentum Kiadó, 1997 Hamza Gábor: Emlékezés Bajza Józsefre (1804-1858), a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjára. http://mta.hu/ix-osztaly/jubileumi-megemlekezesek-106146

További információk

Versei a Magyar Elektronikus Könyvtárban Összegyűjtött munkái a Magyar Elektronikus Könyvtárban Bajza József művei a Mercator Stúdió Elektronikus Könyvkiadónál Bajza József munkái az MTA Könyvtár és Információs Központ repozitóriumában A magyar irodalom arcképcsarnoka : Bajza József Szózat a Pesti Magyar Színház ügyében 1839 (Ismertetése: Hasznos Mulatsagok 1839. okt. 30.) Összegyűjtött munkái (I–VI) 1899–1901 Szücsi József: Bajza József. A Magyar Tudományos Akadémia Könyvkiadó Vállalata . Magyar Tudományos Akadémia, Budapest. (1914) Bajza Emlékház Dokumentumok a Nemzeti Színház belső életének első évtizedéből. Bajza József színigazgatói működése; sajtó alá rend., tan., jegyz. Szalisznyó Lilla; kritikai kiad.; Ráció, Bp., 2021

Kategória:Piarista diákok Kategória:Magyar költők Kategória:Magyar tudományos írók Kategória:Magyar újságírók Kategória:Színigazgatók Kategória:MTA-tagok Kategória:Ellenzéki Párt-tagok Kategória:Gyöngyösiek Kategória:Pestiek Kategória:1804-ben született személyek Kategória:1858-ban elhunyt személyek Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek