Tárkány-Kovács Bálint (Budapest, 1980–) cimbalomművész, a Tárkány Művek alapítója, a Fonó Zenekar tagja.
Szakmai út 1987-ben az óbudai Leövey Klára ének-zene tagozatos általános iskolában kezdett hétéves korában cimbalmot tanulni Béresné Szöllős Beatrixtól. 1991-ben létrejött az ország első népzeneiskolája az Óbudai Népzeneiskola. A cimbalomtanszak odaköltözött. Ekkoriban lett Balogh Kálmánhoz magántanítványa, a népzeneiskolával párhuzamosan. A Bartók konzira Gerencsérné Szeverényi Ilona készítette föl, itt folytatta klasszikus tanulmányait Szakály Ágnes vezetésével. Jelenleg a Zeneakadémia cimbalmos hallgatója, ahol ismét Balogh Kálmán a mestere. A Nyirettyű volt az első még gyermekzenekar, amelyben játszott, majd a Csombor zenekar alapító tagja lett. A Csombor után a Pentaton csoportban folytatta. 2008-ban alapította meg a Tárkány Műveket, melynek nemcsak cimbalmosa, hanem dalszerzője is. Jelenleg a Rekontra, a Bivaly, a Tündök, a Fonó és természetesen a Tárkány Művek tagja.
Tanulmányai thumb|350px|Tárkány-Kovács Bálint a Tárkány Művekkel 2011– tanulmányok a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népi cimbalom szakán (MA) Tanár: Balogh Kálmán 2011 Diploma a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népi cimbalom szakán (BA) Tanár: Balogh Kálmán 1996– 1998 Bartók Béla Konzervatórium, Tanár: Béresné Szöllős Beatrix 1987– 1995 Leövey Klára Zenei Tagozatos Általános Iskola, Tanár: Béresné Szöllős Beatrix
Diszkográfia
Korcsos és cigánycsárdás (Tündök zenekar, Táncház-Népzene 2008) Marossárpataki sebesforduló (Tündök zenekar, Új Élő Népzene 2008) Arcomba az arcod vésted (Tárkány Művek, 2010) Mit egyen a baba? (Alma együttes, 2010) Itt a nyár MAXI (Tárkány Művek, 2012)
Fellépései
1997 Törökország, Izmir, Csombor zenekarral 1998 Svédország, Storjö Yran Festival Csombor zenekarral és a Bartók Táncegyüttessel 2001 Franciaország, Csombor zenekarral és a Bihari Táncegyüttessel 2002 Esztergom, koncert Őfelsége Akihito japán császár fogadásán 2003 Ausztrália, Magyar Hét Melbourne-ben 2004 Görögország, Pentaton 2006, 2007 Sziget Fesztivál , Rekontra zenekarral 2008 koncert Ilham Aliyevv Azerbajdzsán elnökének fogadásán 2008 Magyar Állami Operaház , Tündök zenekarral 2009 Belgium, Csombor zenekarral és a Bihari Táncegyüttessel 2009 SZIN Fesztivál, Tárkány Művek 2010–2012 Új Színház szóló a Bethlen c. darabban 2010 Budapest, Sándor Palota, koncert Schmitt Pál beiktatási ceremóniáján 2011 Fülek (SK), Tárkány Művek 2011 Gyilkostói Sokadalom (RO), Tárkány Művek 2011 Diploma Koncert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen 2012 Pozsony (SK) – Varsó (PL) turné, Tárkány Művek 2012 Művészetek Palotája, Tárkány Művek 2012 Folk Hollydays Namest nad Oslavou (CZ), Fonó Zenekar
Források Tárkány-Kovács Bálint – Tündök zenekar Tárkány-Kovács Bálint cimbalmos a Muzsikus Világban Muzsikus-portré: Tárkány-Kovács Bálint (riport a riff.hu oldalán)
Kategória:Magyar cimbalmosok Kategória:1980-ban született személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Élő személyek