A Tiszáninneni Református Egyházkerület a XVIII. században alakult ki, bár már az 1646-os szatmárnémeti zsinaton is felvetődött az egyházkerület, valamint a püspökválasztás gondolata, de akkor az esperesek meghiúsították a terveket. Korábban a négy esperesség (borsodinak, abaúji, a zempléni, ungvári) rendelkezett püspöki jogokkal, valamint a közeli Egri püspökség is gátolta a közös vezetésű egyházkerület kialakítását. Változást III. Károly király 1725. augusztus 9-én kelt rendelete hozott, melyben vizsgálatot indíttatott a protestánsok vezetőivel kapcsolatban; mikor milyen hatáskörrel és ki által kinevezve kerültek tisztségükbe. A tiszáninneni reformátuss egyházkerület a következő espereseket jelentette, szuperintendensi (püspöki) pozícióban: Thury Sámuelt, abaúj-tornai egyházmegye, Pósaházy István zempléni esperes, Diószeghy K. György ungi esperes, valamint Szokolyai Hartó István borsod-gömör-kishonti esperes. A felmérésből zavaros hierarchiai viszonyok bontakoztak ki, különösen a Tisza vidékén.
1731. március 21-én jelent meg a Carolina resolutio, III. Károly király vallásügyi rendelete, mely arra késztette a református egyházat, hogy rendezzék a területi és vezetői kérdéseket. Az egyházkerület- és püspökkérdés rendezésének fontosságát Vay Ábrahám és Ráday Pál is felismerte és közös vitára hívta a vallási és világi vezetőket 1732-ben Mezőcsátra. Az itt született határozat még ragaszkodott a fennálló állapotok megtartásához. Közben Károly leiratban tiltatta be azon egyházi vezetők működését, akik tisztségük viselésére nem a királytól kaptak engedélyt. Ráday ismerte a kormány álláspontját, mely az egységes kerület kialakítás volt, ezért 1733. január 6-án Hernádnémetiben ültek össze, hogy püspököt válasszanak és megszüntessék a „venerabilis unio”-t, azaz az egyházmegyék püspök nélküli, esperesek vezette szövetségét.
A püspöki címre négyen pályáztak a három egyházmegyéből (Ung kimaradt a jelölésből). Szentgyörgyi Sámuel és Nádudvari Sámuel képviselte Borsod-Gömör-Kishontot, Göböli András Abaúj-Tornát, Bogáti Balázs pedig Zemplént. A szavazáson Szentgyörgyi Sámuelt választották meg a Tiszáninneni Református Egyházkerület első püspökének. A megszületett döntés jegyzőkönyvét hatan hitelesítették, hárman egyházi részről: Szokolyai Hartó István borsod-gömör-kishonti esperes, Szentandrási Mihály abaúj-tornai esperes, Mihályi István a zempléni esperes meghatalmazottja, és ugyanannyian világi oldalról: Dőry András, Szemere László és Szatmári Király György. A meghozott döntés eredményeit a király és Helytartótanács elé terjesztették, és 1734. október 20-án kiadták a II. Carolina resolutiot, az egyházkerületekről.
Az egyházkerület püspökei
N Név Szolgálati időMegjegyzés 1.Szentgyörgyi Sámuel1735–1745rimaszombati lelkész 2.Csáji Márton1745–1770miskolci lelkész 3.Szalay Sámuel1770–1792rimaszombati lelkész 4.Szathmári Paksi Ábrahám1792–1797mezőkeresztesi lelkész 5.Őri Fülep Gábor1799–1823sajószentpéteri lelkész, 1797-ben helyettes püspökké választottak következési joggal, majd 1799-től lett valóságos püspök 6.Szathmári Paksi József1823–1848miskolci lelkész, Szathmári Paksi Ábrahám fia 7.Apostol Pál1848–1860miskolci lelkész, Szathmári Paksi József veje 8.Zsarnay Lajos1860–1866sárospataki tanár, miskolci lelkész 9.Kun Bertalan1866–1910miskolci lelkész 10.Fejes István1910–1913sátoraljaújhelyi lelkész 11.Tüdős István1914–1918miskolci lelkész, aki 1866. december 22-én született AlsómihályibanPetőfi Irodalmi Múzeum és 1918. október 8-án Miskolcon hunyt el spanyolnáthában.>Fazekas Csaba: Nyolc évtized a miskolci református egyház történetéből 1918-1998. Miskolc: Miskolci Kálvin Szövetség, 1999 A Deszkatemetőben lévő sírját 2012-ben megrongálták, csakúgy mint a szintén itt nyugvó másik püspökét, Kun Bertalanét. 12.Révész Kálmán1918–1931miskolci lelkész (Debrecen, 1860. augusztus 11. – Miskolc, 1931. december 4.), fia, Révész Imre a Tiszántúli egyházkerület püspöke volt. 13.Farkas István1932–1941miskolci lelkész 14.Enyedy Andor1942–1951(Szirénfalva, 1888. október 5. – Budapest, 1966. július 11.), miskolci lelkész 15.Darányi Lajos1957–1964sárospataki lelkész (Kisgejőc, 1905. augusztus 24. – Sárospatak, 1971. november 28.)Petőfi Irodalmi Múzeum 16.Ráski Sándor1965–1977(Kassa, 1920. december 1. – Bécs, 1977. július 10.), miskolci lelkész17.Kürti László1977–1990(Hajdúszoboszló, 1931. augusztus 15. – Miskolc, 2013. március 2.), református lelkész, 1960-tól 1970-ig az MRE Zsinati Irodája külügyi, ezután a tanulmányi osztályának volt munkatársa, ezzel párhuzamosan a Debreceni Református Theológiai Akadémia ószövetségi tanszékének tanára; 1972–1977 között főigazgatója volt a Debreceni Református Kollégiumnak; 1977–1991 között a Református Világszövetség Európai Területi Bizottságának alelnöke; a Prágai Keresztény Békekonferencia folytatólagos bizottságának 1985-től tagja; 1985-től a rendszerváltásig: Borsod-Abaúj-Zemplén országgyűlési képviselője.</ref Majsai Tamás: Harminc éven át állambiztonsági ügynökök álltak a magyar református egyház élén18.Mészáros István1990–2002 Kisgyőr, Miskolc–avasi gyülekezet lelkipásztora19.Csomós József2003–2021gönci lelkipásztor20.Pásztor Dániel2021–2024sajóvelezdi lelkipásztor21.Barna Sándor2024–Rásonysápberencs, Kázsmárk, Halmaj és Kiskinizs települések lelkipásztora, korábbi egyházkerületi lelkészi főjegyző
bélyegkép|jobb|Az első szuperintendens (püspök) aláíráa Zsarnay Lajos püspök|bélyegkép|200px bélyegkép|200px|Kun Bertalan miskolci lelkipásztori működésnek 50. évfordulóján megjelent kép a Vasárnapi Ujságban bélyegkép|jobb|Fejes István
Egyházmegyék Egyházmegyék az 1799-es területi átszervezés előtt Az 1799-es átszervezés előtt négy egyházmegye létezett, amelyek a XVI–XVII. században alakultak ki, ezek voltak: az abaúji, borsodi-gömör-kishont, zempléni és ungi.
Abaúj megyei
Károli Gáspár szobra Göncön|bélyegkép XVI. században kassavölgyi néven is előfordul és nem csupán Abaúj, hanem Zemplén és Szabolcs vármegyében fekvő gyülekezetek is tartoztak hozzá. A XVII. század elejére tornai gyülekezetek nagyobb részében, a század derekán pedig a Sárosban levők is beleolvadtak. A XVIII. század végén 108 egyházat foglalt magába.
1595-ben került kinyomtatásra a felsőmagyarországi cikkek néven ismert Az 55 cikkből álló törvénykönyv, amely az egyházigazgatás és egyházi élet számos mozzanatát öleli fel, és az egyházi fegyelemről is részletesen intézkedik.
Esperesei:
Sorszám Név Szolgálati időMegjegyzés 1.Károlyi Gáspáremlítve 1564-ben, majd haláláig (1591) 2.Szegedi Tamás1592–?tállyai lelkész 3.Szikszai Siderius Jánosemlítve 1598, 1604tarcali, szepsi lelkész. 4.Szentandrási István(1605. júl.) 1609-igtarcali lelkész 5.Tardi György1610–1622abaújszántói lelkész, énekszerző. (†Abaújszántó, 1622. december 3.) 6.Szepsi Láni Mihály1623–1634tarcali lelkész 7.Kovásznai Imre1635–1638szepsi lelkész 8.Varsányi Dániel1638–1644tokaji lelkész 9.Tolnai Dali János1645–1646tokaji lelkész 10.Ványai János1646–1653tarcali lelkész 11.Zebegnyei Jánosemlítve 1655. május és 1665tokaji, gönci lelkész 12.Szendrei Györgyemlítve 1668. szeptember, 1673-igtállyai lelkész interregnum 13.Somosi Petkó János1681–1684megyaszói, mádi lelkész 14.Gyöngyösi M. András1684–1689tállyai lelkész 15.Szécsi István1689–1706mádi lelkész 16.Borosjenei György1706–1710tállyai lelkész 17.Zemlényi R. Ferenc1710–1723tállyai lelkész 18.Szentandrási Simon Mihály1733–1751nagyidai, szerencsi lelkész 19.Nádudvari Mihály1751–1754tállyai lelkész 20.Váczi Nagy István1755–1762kassai, tállyai lelkész, meghalt Tállyán, 1765. december 22-énhalála a tállyai református anyakönyvben 21.Szentandrási Simon István1762–1764szerencsi lelkész 22.Petrahai János1764–1789tállyai lelkész, eghalt Tállyán, 1789. november 27-én, 80 éves korábanhalála a tállyai református anyakönyvben 23.Kapczy István1789–1793alsószendi, gagybátori lelkész 24.Tasnádi Székely István1793–1800szepsi lelkész, aki az újjá alakult egyházmegyében is folytatta működését
Borsod-gömör-kishonti egyházmegye Eleinte csak Borsodi majd a XVI. század végétől kezdve gyakran borsod-gömör-kishonti egyházmegye néven emlegették. Neve azonban csak részben fedte azt a területet, amelyből anyaegyházak a felügyeletet alá tartoztak; Torna, Abaúj, Zemplén és Heves megyékből is tartoztak hozzá gyülekezetek, illetve a Nógrád vármegyei Losonc és Fülek is hozzá tartozott. A XVIII. század végén 148 egyházat foglalt magába.
A XVI. század végéről külön kánonai maradtak fenn, melyek borsod-gömör-kishonti cikkek néven ismeretesek. Ezek a rendelkezések melyek kiterjednek a papi kötelezettségekre, a tanítók alkalmasságára való kötelezettségre, nem sokkal a felsőmagyarországi cikkek 1595-ös megfogalmazása után születtek. Kivonul a törvénykezés bizonyos területeiről, a tíz parancsolat betartását is a világi törvénykezésre bízza. Valószínű, hogy a nemrég alakult egyházmegye különállását kívánta kifejezni a részletes rendelkezés sorozat.Fazekas Csaba (szerk.): Fiatal egyháztörténészek írásai. Miskolc: Miskolci Egyetem BTK Újkori Magyar Történeti Tanszék, 1999. 11. old.
Esperesei
Az első négy esperes még a borsodi, az őket követőek már a borsod-gömör-kishonti esperesség vezetői.