A 29. cannes-i nemzetközi filmfesztivál 1976. május 19. és 28. között került megrendezésre, Tennessee Williams amerikai író elnökletével. A versenyben 20 nagyjátékfilm és 10 rövidfilm vett részt, versenyen kívül pedig 8 alkotást vetítettek, s további 17-et pedig a három nem hivatalos, versenyen kívüli szekciókban (Termékeny szemek, A kor légköre, illetve Az összetett múlt).E szekciók filmjei a Nagyjátékfilmek versenyen kívül alfejezetben kerültek felsorolásra. A párhuzamos rendezvények Kritikusok Hete szekciójában 7 filmet mutattak be, míg a Rendezők Kéthete elnevezésű szekció keretében 21 nagyjátékfilm és 6 kisfilm vetítésére került sor.
A 70-es évek közepére a párhuzamos rendezvényekhez képest a fesztivál versenykategóriájának kínálata erősen lecsökkent. Azért, hogy esélyt adjanak a szerzői filmeknek, és az új kezdeményezéseknek, a válogató bizottság folytatta azt a gyakorlatot, hogy a már ismert, nagy produkciókat versenyen kívüli vetítésre ajánlották. Maurice Bessy filmtörténész, kritikus és forgatókönyvíró, a filmfesztivál művészeti vezetője ebben az évben A termékeny szemek mellett két újabb szekciót alapított: A kor légköre (L’air du temps) a kortárs témákat feldolgozó filmeket vonultatta fel, míg Az összetett múlt (Le passé composé)Szójáték – utalás a francia nyelv összetett múlt igeidejére. szekciót a montázsfilmeknek, valamint hírlapok archívumainak és fikciós filmrészleteknek szentelték.
Az Arany Pálma Scorsese Taxisofőr című filmdrámáját illette, annak ellenére, hogy a zsűri több tagja – maga az elnök is – túlzottan erőszakosnak találta. A film egyébként általános polémiát indított el az erőszakkal átitatott kortárs alkotásokról. A zsűri külön nagydíjjal értékelte Carlos Saura filmjét, a Nevelj hollót, valamint Éric Rohmer alkotását, az O. márkinét.
Az Alfred Hitchcock-nak tapsoló fesztiválvendégek ekkor még nem sejtették, hogy a Családi összeesküvés a mester utolsó filmje lesz. A legjobb rendezés díjét vehette át Ettore Scola, de a nagynevű filmrendezők közül egy-egy filmjével képviselte magát Ingmar Bergman, Bernardo Bertolucci, Alan Parker, Pier Paolo Pasolini, Roman Polański és Wim Wenders. A korábbi Arany Pálmás amerikai rendező, Joseph Losey alkotása, a náci megszállás alatt Párizsban játszódó Klein úr nem aratott különösebb sikert, azonban antiszemita felhangú vitát provokált.
A szovjet filmfőhatóság szerette volna elérni, hogy a fesztivál válogató bizottsága két orosz pszichodrámát is meghívjon a versenyprogramba, amire a bizottság nem volt hajlandó, mivel szerintük gyermekfilmekről van szó, különben is figyelemmel kell lenniük máshonnan jött, új rendezőkre is... A szovjetek diszkriminációt emlegetve bojkottálták a fesztivált.
A rendezvény legnagyobb színészsztárja az ekkorra végleg befutott Robert De Niro, az Arany Pálmás Taxisofőr és a versenyen kívül vetített Huszadik század című alkotások főszereplője volt. Mellette nemcsak termetével tűnt ki egy másik, francia fiatal: Gerard Depardieu. Igazi felfedezés volt Jodie Foster, egy 14 éves fiatal színésznő, aki kora ellenére már több, mint 40 filmszerepet tudhatott maga mögött, és akit nem sokkal korábban Scorsese Arany Pálmás filmjében nyújtott alakításáért (Iris, a prostituált), legjobb női mellékszereplőként jelöltek Oscar-díjra. Ő játszotta a Cannes-ban ugyancsak bemutatott Bugsy Malone című angol családi film főszerepét is. Kiemelkedő alakítást nyújtott Geraldine Chaplin (Nevelj hollót), Roman Polański és Isabelle Adjani (A bérlő), Anthony Quinn (A Ferramonti-örökség), Katharine Hepburn (Kényes egyensúly), Alain Delon és Jeanne Moreau (Klein úr), Rainer Werner Fassbinder (Schatten der Engel), valamint De Niro és Depardieu mellett a Huszadik század további szereplői: Donald Sutherland, Stefania Sandrelli és Burt Lancaster.
A párhuzamos rendezvények alkotásai közülük kiemelkedett Thomas Koerfer Az alkalmazott és Jacques Rivette Párbaj című filmje, valamint Osima Nagisza igaz történetet feldolgozó filmdrámája, az Az érzékek birodalma.
Magyar részről sikeres volt a részvétel: Törőcsik Mari ismét elismerésben részesült, ez alkalommal a legjobb női alakításért járó díjat vehette át, Maár Gyula versenyfilmje, a Déryné, hol van? főszerepében nyújtott alakításáért. Mellette olyan kiválóságokat láthattak a nézők, mint Kállai Ferenc, Sulyok Mária, Major Tamás, vagy Ráday Imre. Versenyen kívül vetítették a fesztiválon Kovács András Labirintus című filmjét, Kállai Ferenc, Avar István és Ruttkai Éva főszereplésével.
További két magyar vonatkozása is volt a fesztiválnak: a nagyjátékfilmek versenyébe meghívták az az idő tájt Olaszországban élő Jancsó Miklós olasz-jugoszláv koprodukcióban készült Magánbűnök, közerkölcsök című alkotását; Jerry Schatzberg Sweet RevengeA fesztiválon Dandy, the All American Girl címmel szerepelt. című filmjének pedig Zsigmond Vilmos volt az operatőre.
Zsűri Tennessee Williams, író – elnök – Charlotte Rampling, színésznő – Costa-Gavras, filmrendező – Georges Schehade, író – Jean Carzou, művész – Kovács András, filmrendező: – Lorenzo López Sancho, újságíró – Mario Cecchi Gori, filmproducer – Mario Vargas Llosa, író –
Hivatalos válogatás Nagyjátékfilmek versenye Actas de Marusia (Levelek Marusiából)Zárójelben a magyarországi filmbemutató (forrás: PORT.hu), illetve DVD-forgalmazás címe (forrás: Interaktív filmkatalógus), kiegészítve a kritikus tömeg, a Cinematrix , valamint a Filmvilág adatbázisában található magyar címekkel. – rendező: Miguel Littin Babatu – rendező: Jean Rouch Brutti sporchi e cattivi (Csúfak, piszkosak és gonoszak) – rendező: Ettore Scola Bugsy Malone (Bugsy Malone) – rendező: Alan Parker Cría cuervos (Nevelj hollót) – rendező: Carlos Saura Déryné, hol van? – rendező: Maár Gyula Die Marquise von O… (O. márkiné) – rendező: Éric Rohmer Im Lauf der Zeit (Az idő múlása)Egyes források Az idő sodrában címmel említik. – rendező: Wim Wenders La griffe et la dent – rendező: Gérard Vienne és François Bel Le locataire (A bérlő) – rendező: Roman Polański L'eredità Ferramonti (A Ferramonti-örökség) – rendező: Mauro Bolognini Mr. Klein (Klein úr) – rendező: Joseph Losey Next Stop, Greenwich Village (Következő megálló: Greenwich Village) – rendező: Paul Mazursky Nishaant (Az éjszakának vége) – rendező: Shyam Benegal Pascual Duarte (Pascual Duarte) – rendező: Ricardo Franco Schatten der Engel – rendező: Daniel Schmid Sweet Revenge – rendező: Jerry SchatzbergTaxi Driver (Taxisofőr) – rendező: Martin ScorseseUn enfant dans la foule – rendező: Gérard BlainVizi privati, pubbliche virtù '(Magánbűnök, közerkölcsök) – rendező: Jancsó Miklós
Nagyjátékfilmek versenyen kívül A Delicate Balance (Kényes egyensúly) – rendező: Tony Richardson Anna – rendező: Alberto Grifi és Massimo Sarchielli Ansikte mot ansikteA filmesztiválon Face to Face címmel szerepelt. (Szemben önmagunkkal)Egyes források Színről színre, illetve Szemtől szembe címmel említik. – rendező: Ingmar Bergman Appunti per un Orestiade Africana (Jegyzetek egy Afrikai Oreszteiához) – rendező: Pier Paolo Pasolini Ascension – rendező: Olivier Dassault Bobby – rendező: Marty Ollstein Cadaveri eccelenti (Kiváló holttestek) – rendező: Francesco Rosi Edvard Munch – rendező: Peter Watkins Family Plot (Családi összeesküvés) – rendező: Alfred Hitchcock Grey Gardens – rendező: Ellen Hovde, Muffie Meyer, David Maysles, Albert Maysles Hedda (Hedda) – rendező: Trevor Nunn La Pharmacie-Shanghaï – rendező: Joris Ivens és Marceline LoridanLabirintus – rendező: Kovács András L'Amour blessé – rendező: Jean Pierre Lefebvre Le pont de singe – rendező: André Harris és Alain De Sedout Les enfants des autres – rendező: Martin Pierlot Novecento (Huszadik század) – rendező: Bernardo Bertolucci "Orlando furioso" – rendező: Luca Ronconi Sartre par lui-même – rendező: Alexandre Astruc és Michel Contatnt Sommergaste – rendező: Peter Stein That's Entertainment, Part II (Hollywood, Hollywood!) – rendező: Gene Kelly The California Reich – rendező: Walter F. Parkes és Keith Critchlow The Iceman Cometh (Eljő a jeges) – rendező: John Frankenheimer The Memory of Justice – rendező: Marcel Ophuls Train-Landscape – rendező: Jules Engel
Rövidfilmek versenye Agulana – rendező: Gérald FrydmanBabfilm' – rendező: Foky OttóHidalgo (Hidalgo) – rendező: Ion TruicaHigh Fidelity – rendező: Antoinette StarkiewiczLa rosette arrosée – rendező: Paul DopffLa syncope – rendező: Edouard NiermansMetamorphosis – rendező: Barry GreenwaldNightlife – rendező: Robin LehmanPerfo – rendező: Jean Paul CambronRodin mis en vie – rendező: Alfred Brandler
Párhuzamos szekciók Kritikusok HeteDer Gehülfe (Az alkalmazott) – rendező: Thomas KoerferHarvest: three thousand years – rendező: Haïlé GerimaIracema – rendező: Jorge Bodansky és Orlando SennaLe temps de l’avant – rendező: Anne-Claire PoirierMélodrame – rendező: Jean-Louis JorgeTracks – Henry Jaglom Une fille unique – rendező: Philippe Nahoun
Rendezők Kéthete Nagyjátékfilmek Ai no corrida (Az érzékek birodalma ) – rendező: Osima Nagisza Behindert – rendező: Stephen Dwoskin Cetiri dana do smrti – rendező: Miroslav Jokic Der Starke Ferdinand (Az erős Ferdinánd) – rendező: Alexander Kluge Duelle (Párbaj) – rendező: Jacques Rivette Giliap – rendező: Roy Andersson Gitirana – rendező: Jorge Bodanzky és Orlando Senna Goldflocken – rendező: Werner Schroeter Hollywood on Trial – rendező: David Helpern La Batalla de Chile: La lucha de un pueblo sin armas - Segunda parte: El golpe de estado (Chile csatája: Az államcsíny) – rendező: Patricio Guzmán La tête de Normande Saint-Onge – rendező: Gilles Carle Le berceau de cristal – rendező: Philippe Garrel Le diable au cœur – rendező: Bernard Queysanne L'eau chaude, l’eau frette – rendező: André Forcier Les nomades – rendező: Sid Ali Mazif O Casamento – rendező: Arnaldo Jabor Os Demónios de Alcácer Quibir – rendező: José Fonseca e Costa Seljacka Buna 1573 – rendező: Vatroslav Mimica Son nom de Venise dans Calcutta désert (Velencei neve az üres Calcuttában) – rendező: Marguerite Duras The Devil’s Playground (A gonosz melegágya) – rendező: Fred Schepisi We Have Many Names – rendező: Mai Zetterling Rövidfilmek L'enfant prisonnier – rendező: Jean-Michel Carré Labyrinth Tale – rendező: Terajama Sudzsi Leonina – rendező: Jean-Paul Courraud Les stars – rendező: Serge Luthens Pierre Molinier, 7 rue des Faussets – rendező: Noël Simsolo Walter – rendező: Serge Dubor
bélyegkép|jobbra|200px|Az Arany Pálmás Taxisofőr rendezője: Martin Scorsese Díjak Nagyjátékfilmek Arany Pálma: Taxi Driver (Taxisofőr) – rendező: Martin Scorsese A zsűri külön nagydíja: Cría cuervos (Nevelj hollót) – rendező: Carlos Saura Die Marquise von O... (O, Márkiné) – rendező: Eric Rohmer Legjobb rendezés díja: Brutti sporchi e cattivi (Csúfak, piszkosak és gonoszak) – rendező: Ettore Scola Legjobb női alakítás díja: Törőcsik Mari – Déryné, hol van? Dominique Sanda – L’eredità Ferramonti (A Ferramonti-örökség) Legjobb férfi alakítás díja: Luis Gómez – Pascual Duarte (Pascual Duarte) Technikai nagydíj – La griffe et la dent – rendező: François Bel FIPRESCI-díj: Im Lauf der Zeit (Az idő múlása) – rendező: Wim Wenders Der Starke Ferdinand (Az erős Ferdinánd) – rendező: Alexander KlugeA párhuzamos rendezvények részére kiosztott kritikusi díj. Rövidfilmek Arany Pálma (rövidfilm): Metamorphosis – rendező: Barry Greenwald A zsűri első díja (rövidfilm): Agulana – rendező: Gérald Frydman A zsűri második díja (rövidfilm): Nightlife – rendező: Robin Lehman
Kapcsolódó szócikkek 1976 a filmművészetben
Jegyzetek
További információk A cannes-i fesztivál hivatalos honlapja , Cannes Film Festival (IMDb) Kritikusok Hete honlapja , Rendezők Kéthete honlapja ,
Kategória:Cannes-i filmfesztivál Cannes