Tersánszky Józsi Jenő (Nagybánya, 1888. szeptember 12. – Budapest, 1969. június 12.) Kossuth- és Baumgarten-díjas magyar író, a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja, a 20. századi magyar prózairodalom egyik kiemelkedő alakja.
Élete bélyegkép|balra|200px|Lakóháza a XII. kerületi Avar utcában
bélyegkép|jobbra|200px|Tersánszky Józsi Jenő emléktáblája a XII. kerület Avar utca 9 számú ház falán Tersánszky Jakab és Fox Etelka elsőszülött gyermekeként született Nagybányán, 1888. szeptember 12-éről 13-ára virradó éjszakán, éjfél körül, vallása római katolikus. 1906-ban érettségizett szülővárosában. Eredetileg festőnek készült, de apja nyomására jegyzőgyakornok lett Szapáryfalván. 1907-ben egy évig gyakornokként joggal foglalkozott Nagybányán, majd beiratkozott az eperjesi jogakadémiára.
Tervei szerint a Budapesti Tudományegyetem jogi karán készült folytatni tanulmányait, de a tandíjra összespórolt összeget végül elmulatta és kénytelen volt segédmunkásnak állni. Első novelláját, a Csöndes embereket is pénzgondjai enyhítésére írta. Osvát Ernő figyelt fel tehetségére, így jelenhetett meg első írása 1910 februárjában a Nyugatban. Alig egy évvel később, 1911-ben novelláskötetét kiadta a Nyugat Könyvtár.
bélyegkép|jobbra|200px|Tersánszky Józsi Jenő hamvai a budapesti Farkasréti temetőben (Hv802-670. fülke) bélyegkép|jobbra|200px|Tersánszky Józsi Jenő Kakuk Marci c. könyvének első kötetéből Hunyady József írónak dedikált címlapja 1964-ből
Az első világháborúban mint önkéntes vett részt, 1918-ban olasz fogságba esett és csak 1919 augusztusának elején érkezett vissza Budapestre. A háborús élményeit Viszontlátásra, drága című regényében örökítette meg. A regény a magyar háborúellenes irodalom egyik kiemelkedő alkotása, amelyet Ady a Nyugat 1916. december 1-ei számában "az első igazi háborús regény"-ként méltatott. Tersánszky első igazi nagy írói sikere is ehhez fűződik.
1918-ban már válogatott elbeszélései is megjelentek. A Magyarországi Tanácsköztársaság ideje alatt szimpatizált a forradalommal, amelynek bukása után a kommunizmus iránti nem titkolt rokonszenve miatt a Horthy-korszakban rengeteg támadás érte. A húszas évek elejére nélkülözései különös mód megviselték. 1921. június 16-án még öngyilkosságot is megkísérelt, az Erzsébet hídról a Dunába vetette magát. Szerencsés megmenekülése hírét olvasta az újságban az irodalom iránt érdeklődő Molnár Sári (1896-1960, Kornhauser Henrik és Roth Ernesztina lánya), aki levelezni kezdett az íróval, s végül 1921. szeptember 8-án Budapesten, a Józsefvárosban házasságot kötöttek.VIII. ker. polgári házassági akv. 1244/1921. folyószáma alatt.
Gyors egymásutánban születtek művei, köztük a Kakuk Marci ifjúsága, ami 1921-ben jelent meg, és amely fő művének, a ciklikus szerkezetű Kakuk Marci regénynek az első darabja. A Nyugat folytatásokban közölte Rossz szomszédok című regényét, majd 1922 júliusában a lap főmunkatársai közé került.
A polgári társadalom keretei közül kihullott, máról holnapra élő csavargót nem rajzolta ideálalakká: látta hibáit és életformájának fogyatékosságát, egyediségét is.
Érdeklődése ezzel egy időben a színház felé fordult, 1923-ban a Magyar Színház tűzte műsorára Szidike című darabját, amelyet később átdolgozott. Ettől kezdve sorra mutatták be darabjait a magyar színházak. 1927-ben a három évvel korábban megírt A céda és a szűz című kisregényét „szeméremsértőnek” találták, emiatt két havi börtönbüntetést kapott, melynek egy részét letöltötte. 1932-ben sajátos színházat is szervezett, a Képeskönyv Kabarét, ahol kis regős együttesével maga is fellépett. Anyagi nehézségeinek enyhítésére számos detektívtörténetet és krimit is írt, miközben folyamatosan írta az egyre gyarapodó Kakuk Marci-történeteket is.
1940-től mint újságíró riporter dolgozott a Híd című lapnak, két évvel később itt jelent meg Félbolond című regénye is. 1944-ben hamis igazolványokat szerzett a menekülő zsidóknak, a háború után pedig zenehumoristaként szórakozóhelyeken, bárokban lépett fel, miközben dolgozott a Magyar Rádió Gyermekújság rovatának is. 1948-tól állami évjáradékban részesítették, Párizsban is megfordult. 1950-től kezdve a dogmatikus irodalompolitika következtében nem tudott publikálni. 1952-ben felkérték, hogy a magyar írók által Rákosi Mátyás 60. születésnapjára összeállított köszöntő kötetbe írjon. Tersánszky A nadrágtartógyáros címmel írt egy művet. Az alacsony Rákosiról köztudott volt, hogy nadrágtartót hordott. A hatalom ezt Rákosi kigúnyolásának vette. Az írás természetesen nem került be az ünnepi kötetbe.A személyi kultusz legfényesebb napja cikk Rákosi 60. születésnapjáról.
Munkakedvét ezek után se vesztette el. Mint sokan mások, ekkoriban ő is meséket, bábjeleneteket írt, valamint maradandó értékekkel gyarapította a magyar ifjúsági irodalmat. 1955-ben válogatott novelláskötetének kiadásával tért vissza az irodalmi életbe; 1957-ben pedig világot látott elbeszéléseinek kétkötetes gyűjteménye is, A tiroli kocsmáros címmel.
1960-ban hunyt el felesége, akit példás odaadással ápolt élete végéig.
Utolsó jelentős műve, a Nagy árnyakról bizalmasan című emlékezésgyűjtemény 1962-ben jelent meg, ebben neves irodalmi kortársainak portréját rajzolta meg némi iróniával.
1965 nyarán másodszor is megnősült, Szántó Margitot vette feleségül.
Halála előtt még megérhette néhány színházi bemutatóját. A János kórházban hunyta le szemét örökre, 1969. június 12-én.
Munkásságát többször is Baumgarten-díjjal jutalmazták (1929, 1930, 1931, 1934) 1949-ben pedig Kossuth-díjat kapott.
Három évtizedig élt Budán az Avar utcában. A Németvölgy és Krisztinaváros jellegzetes alakja volt. Naponta találkozhattak vele a környék lakói, nemegyszer – utcai – tilinkójátékával is elbűvölte az éppen arra járókat. Mindennapos vendége volt a környék szép számú borozójának, kocsmájának. Asztalánál a művésztársak mellett helyet foglalhatott bárki, a "TF"-es hallgatótól a Déli pályaudvar "Tüzép"A szocialista Magyarország egyetlen tüzelő- és építőanyagot forgalmazó vállalata. telepének szenes emberéig.
Művei 1919-ig A tavasz napja sütötte... Novellák; Nyugat, Bp., 1911 Viszontlátásra drága... Regény; Pallas Ny., Bp., 1916 (Nyugat folyóirat könyvei) A kék gondviselés, amelyről csak egy bizonyos. Regény; Táltos, Bp., 1918 Kísérletek, ifjúság. Elbeszélések; Nyugat, Bp., 1918
1920–1944 Mike Pál emlékei; Athenaeum, Bp., 192? (Ajándék) A Sámsonok; Magyarság, Bp., 1922 (A Magyarság könyvtára) A két zöld ász. Buzikán Mátyás a hamiskártyás emlékiratai. Regény; Franklin, Bp., 1922 Kakuk Marci ifjúsága; Amicus, Bp., 1923 A repülő család. Regény; Athenaeum, Bp., 1923 Jámbor Óska. Regény; Pallas, Bp., 1924 A céda és a szűz; Amicus, Bp., 1925 A havasi selyemfiú; Amicus, Bp., 1925 Rossz szomszédok. Regény; Grill, Bp., 1926 (A toll mesterei) Az őrült szerelme; Tolnai, Bp., 1928 A margarétás dal; Nyugat, Bp., 1929 A nevelőkisasszony. Regény; Pesti Napló, Bp., 1930 Az elveszett notesz; Világvárosi Regények Kiadóvállalat, Bp., 1932 (Világvárosi regények) Szerenád; Révai, Bp., 1934 (Magyar mesgyén) Kakuk Marci a zendülők közt; Nyugat, Bp., 1934 Kakuk Marci vadászkalandja; Franklin Társulat, Bp., 1935 Kakuk Marci szerencséje; Athenaeum, Bp., 1936 Legenda a nyúlpaprikásról; Dante, Bp., 1936 A szerelmes csóka; Franklin, Bp., 1937 Kakuk Marci kortesúton; Athenaeum, Bp., 1937 Majomszőrpárna. Történet a férfiről, aki elveszett egy nő hajában; Törekvés Ny., Bp., 1938 (Új magazin könyvek) A magyarok története; Cserépfalvi, Bp., 1938 (angolul, franciául is) A vezérbika emlékiratai; Cserépfalvi, Bp., 1938 Legenda a nyúlpaprikásról. Regény; Harmonia Kultúrbizottság, Bp., 1939 (Magyar írás – magyar lélek) Mese a buta nyúlról; Officina, Bp., 1939 (Officina mesekönyvek) Az én fiam!; Athenaeum, Bp., 1940 Az ékköves melltű. Regény; Centrum, Bp., 1941 (A Film Színház Irodalom regénymelléklete) Az amerikai örökség; Nyugat, Bp., 1941 A bátor nyírőlegény. Regény; Magyar Népművelők Társaság, Bp., 1941 (Érdekes regények. Röptében a világ körül) Okos és Oktondi; Officina, Bp., 1941 Annuska; Nyugat, Bp., 1941 Ligeti Ernő: Jákób az angyallal. Kis regény / Tersánszky J. Jenő: Forradalom a jég között. Kis regény; Grafika Ny., Nagyvárad, 1942 (Örök betűk) A gyilkos; Napsugár, Bp., 1942 (Napsugár könyvek) Kakuk Marci. Regény. 1-2.; teljes kiad.; Magyar Élet, Bp., 1942 Az átok; Stádium Ny., Bp., 1942 (Nemzeti könyvtár) A vén kandúr; Áchim, Bp., 1942 (Százezrek könyve) Selyemfiú. Regény; Jelen, Bp., 1942 ("Jelen" könyvkiadó modern sorozata) Szerelmi bonyodalom; Áchim, Bp., 1943 (Százezrek könyve) Furcsa kísértet; Hungária Ny., Bp., 1943 (Százezrek könyve) Az élet titka. A király bölcsessége; Áchim, Bp., 1943 (Százezrek könyve) Kakuk Marci rendet csinál; Áchim, Bp., 1943 (Százezrek könyve) A milliomos kalandjai; Áchim, Bp., 1943 (Százezrek könyve) Győz a becsület; Áchim, Bp., 1943 (Budapesti regények) "Vadregény". Regény; Egyetemi Ny., Bp., 1943 Pimpi, a csíz és egyéb elbeszélések; Egyetemi Ny., Bp., 1943 Tíz taktus története; Új Hang, Bp., 1943 Az elnök úr inasévei. Regény; Bersenyi, Bp., 1943 Az ékszer; Rubletzky, Bp., 1943 (Budapesti regények) Kaland a villában; Aesopus, Bp., 1944 Új legenda; Keresztes, Bp., 1944
1945–1969 A félbolond. Regény; Egyetemi Ny., Bp., 1947 III. Bandika a vészben; Stúdió, Bp., 1947 Én fogom az aranyhalat; Magyar Központi Híradó Ny., Bp., 1947 (Rádió gyermekújság könyvek) Sziget a Dunán. Regény; Révai, Bp., 1948 (Révai könyvtár) Egy ceruza története. Regény; Révai, Bp., 1948 Egy szarvasgím története. Ifjúsági regény; Révai, Bp., 1948 Végh György–Visegrádi Gabriella–Tersánszky Józsi Jenő: Mesék, versek, játékok; Szikra, Bp., 1948 Egy kézikocsi története. Regény; Révai, Bp., 1949 (Révai könyvtár) Hárs László: A menyecske meg a pap / Tersánszky J. Jenő: Olgi, Gyurka, Lonci; Művelt Nép, Bp., 1952 (Bábszínpad) Táltos bárány; Művelt Nép, Bp., 1953 (Bábszínpad) A harmadik fiú. Mesejáték; Művelt Nép, Bp., 1953 (Színjátszók könyvtára) Misi Mókus kalandjai; Ifjúsági, Bp., 1953 Tersánszky J. Jenő: A gyomorerősítő / Füsi József: Szüret előtt; Honvéd, Bp., 1954 (Szabad Hazánkért kiskönyvtára) A síró babák; Népszava, Bp., 1954 (Színjátszók könyvtára) Egy biciklifék története; Magvető, Bp., 1955 A vándor. Válogatott elbeszélések; Szépirodalmi, Bp., 1955 Makk Marci hőstette; bábterv. Papp Tamás, jelenetterv., fénykép Langer Klára; Ifjúsági, Bp., 1956 A szerelmes csóka és más regények; Magvető, Bp., 1956 Viszontlátásra, drága... Összegyűjtött kisregények; Magvető, Bp., 1957 Kacor Dani csínyjei; Magvető, Bp., 1957 Illatos levélkék; Magvető, Bp., 1958 A tiroli kocsmáros. Elbeszélések. 1910-1958; Magvető, Bp., 1958 Nagy árnyakról bizalmasan; Magvető, Bp., 1962 Rekőttes. Regény; Magvető, Bp., 1963 Sarkantyúvirág; Magvető, Bp., 1963 Nagy árnyakról bizalmasan; 2., bőv. kiad.; Magvető, Bp., 1964 Új legenda és más regények; Magvető, Bp., 1967 Életem regényei; Magvető, Bp., 1968
1970–1989 Sziget a Dunán. Kisregények; Magvető, Bp., 1970 A kegyelmesasszony portréja; Magvető, Bp., 1971 A veszedelmes napló. Kisregények, elbeszélések; Magvető, Bp., 1972 Barbara szerelme; Magvető, Bp., 1972 Tollal és gitárral; Magvető, Bp., 1973 Három történet; Magvető, Bp., 1975 (Tersánszky Józsi Jenő válogatott művei) A havasi selyemfiú. Válogatott kisregények; Magvető, Bp., 1976 (Tersánszky J. Jenő válogatott művei) Bűnügy, lélekelemzéssel; Magvető, Bp., 1976 Jancsi, a csacsi; Móra, Bp., 1977 (Már tudok olvasni) A síró babák és más mesék; Móra, Bp., 1977 Tersánszky Józsi Jenő válogatott művei; vál., szöveggond., jegyz. Tarján Tamás; Szépirodalmi, Bp., 1978 (Magyar remekírók) A vén kandúr; 2. bőv. kiad.; Magvető, Bp., 1980 (Tersánszky J. Jenő válogatott művei)
1990– Kakuk Marci hősszínész; Magyar Hírlap–Maecenas, Bp., 1993 (Havi klasszikusok) A kegyetlen primadonna. Válogatott novellák; vál., szerk. Domokos Mátyás; Osiris-Századvég, Bp., 1995 (Osiris könyvtár Irodalom)