thumb|500px|A Dalok könyvének első verse kézírásában, festménnyel illusztrálva. A kínai költészet (pinjin hangsúlyjelekkel: Zhōngguó shīgē; magyar népszerű átírás: Csung-kuo si-ko; hagyományos kínai: 中國詩歌; egyszerűsített kínai: 中国诗歌) gyökerei az i. e. 10. századra nyúlnak vissza, ahonnan az első kínai versgyűjtemény a Dalok könyve legrégebbi darabjai származnak. A Konfuciusznak tulajdonított válogatás 306 verse több évezreden át meghatározta a kínai költészetet. Ez azonban nem eredményezte a kínai líra mozdulatlanságát és fejlődésképtelenségét. Jól lehet, egészen a 20. század elejéig az úgy nevezett (文言), vagyis a klasszikus kínai nyelv irodalmi, hivatalos változatán szólaltak meg a költeményeket, ám alkotóik számos, csak Kínára jellemző műfajt hoztak létre. A kínai nyelv sajátos tulajdonságait (monoszillabikusság, tonalitás) kihasználva különböző kötött szótagszámú, hangsúlyszerkezetű és rímképletű formák jöttek létre. A költészet mindig is előkelő, megbecsült szerepet töltött be a kínai kultúrában. A versek ismerete, sőt maga a költészet, a versfaragás része volt a hivatalnokvizsgáknak is. Ezt elősegítendő, időről-időre úgy nevezett rímszótárakat is összeállítottak.

A kínai líra aranykora a Tang-kor (618–907) volt, amely időszakból mintegy 2 300 költő több, mint 50 ezer verse maradt fent. E korszak nagy költői, a nyugaton is ismert és népszerű (701–762), (712–770) és (772–846). A kínai költészet mélypontja, a mongol -dinasztia (1271–1368) idejére tehető, amikor azonban a drámairodalom indult fejlődésnek. Ekkortól kezdve azonban a költészet a következő dinasztiák idején sem tudott jelentős mértékben megújulni. Változást csak a 20. század eleje hozott, amikor megjelentek a kötött klasszikus nyelv helyett a beszélt nyelvhez közelítő (白話/白话) nyelvű költemények, és a nyugati költészet is nagy mértékben éreztette a hatását. A 20. század során számos mozgalom, és költői csoportosulás kísérleteinek eredményeképpen a kínai líra egyre újabb formákkal, kifejezésmódokkal és tematikákkal bővült. Ma éppúgy jelen vannak az underground, avantgárd és posztmodern költészet képviselői, mint a klasszikus formákhoz ragaszkodó költők. A kínai költészetben pedig egyre nagyobb szerepet kapnak, egyre jelentősebb hatást gyakorolnak a Kínai Népköztársaság határain kívül alkotó kínai költők.

Ókori költészet Dalok könyve

Az első nagy kínai líragyűjtemény a Dalok könyve, amely igen hamar a konfucianizmus egyik szent könyvévé vált.A Dalok könyve teljes magyar műfordítása először 1957-ben jelent meg (lásd Dalok könyve 1957), melynek versei olyan kiváló költő-műfordítók tolmácsolásában olvashatók, mint Csanádi Imre, Illyés Gyula, Jánosy István, Károlyi Amy, Kormos István, Lator László, Nemes Nagy Ágnes, Rab Zsuzsa, Szabó Magda és Weöres Sándor. A magyarországi sikerét jól mutatja, hogy az 1957-es első kiadás még további öt kiadás követte egészen 1994-ig. A hagyomány szerint maga Konfuciusz állította össze. A ma ismert formája az i. e. 2. századból származik, de a versek jó része bizonyíthatóan az i. e. 10–6. században keletkezhetett. A 305 versnek egy része népdal, másik része népi tárgyú műdal, dicsőítő ének, himnusz, óda, elégia stb. Valamennyit szertartások alkalmával adták elő, többnyire kórus énekelhette őket a táncok kíséreteként. A hagyományos felosztás szerint a Dalok könyve versei négy csoportba oszthatók: A fejedelemségek dalai ( 國風/国风); Kis ünnepi énekek ( 小雅); Nagy ünnepi énekek ( 大雅); Himnuszok ( 頌/颂). bélyegkép|jobb|300px| portréja egy 17. századi festményen A Dalok könyvének versei csaknem kizárólag négyszótagos sorokban íródtak, alighanem a táncmozdulatok szabályossága miatt. Ez a versforma a (詩/诗).

Csu elégiái

A személyes hangvételű líra csak a -kor végén jelenik meg. Első legnagyobb képviselője, és egyben a kínai költészet és az egész kínai irodalom legnagyobb költője (i. e. 340 – i. e. 278). életrajza a történeti művében, A történetíró feljegyzéseiben olvasható, magyarul Tőkei Ferenc fordításába csaknem a teljes életrajz: Tőkei 1959, 132.137. o. Művei a Han-korban összeállított elégiái című gyűjteményben maradtak fenn. A Kilenc dal című ciklus tizenegy darabjaMagyarul Weöres Sándor műfordításában külön, kétnyelvű kötetben is megjelent, lásd Csü Jüan 1998. egy-egy népköltészetből kölcsönzött sámánéneken alapszik, amelyekkel eredetileg isteneket, istennőket idéztek meg a varázslók. fő műve a Száműzetés című monumentális költemény.Magyarul két kiváló költő-műfordító tolmácsolásában is olvasható, Weöres Sándor fordítását lásd Csü Jüan 1964, Nagy László fordítását lásd Csü Jüan 1959, és Csü Jüan 1994.A száműzetés Nagy László fordításában: Egyéb művei közül meg kell még említeni az Égi kérdések című filozófiai költeményt, amelynek minden sora egy-egy válasz nélkül hagyott kérdés a világegyetem, a mitológia és a legendás történelmi korszakok köréből. Valószínűleg egyik tanítványa, írta, bár nak tulajdonítják A lélek idézése ( 招魂) című költeményt, amely a varázsló énekek modorában egy mesés tájakon bolyongó lelket idéz vissza a földre.Magyarra Tőkei Ferenc nyersfordításából Weöres Sándor készítette el a műfordítást. költészete zömében hétszótagos sorokból építkező, dalszerű versformából áll. Verselésével egy új, szabadabb ritmusú verselést teremtett, amely később a fu (賦) nevet kapta, s a kínai költészet egyik legfontosabb versformájává lett. Későbbi, még kötetlenebb formáját a kínai hagyomány már csak ritmikus prózának tekinti.

Han-kori költészet Kezdeti hanyatlás A korszak korai lírájának terén hanyatlás tapasztalható, amennyiben azt költészetéhez hasonlítják. Tőkei szerint: „iskolája és a belőle kisarjadó fu-költészet óhatatlanul elégikus leíró költészetté satnyul, amelyben súlyos tartalmakat hordozó dekorativitása öncélú költői játékká válik, fantasztikus képalkotása taoista misztikává, elégiájának harcossága pedig beletörődéssé, az eszményről lemondássá.” Mindez persze korántsem jelenti azt, hogy a fu-költészet kiüresedett volna, hiszen a Han-kor első felének elégikus szabad verseit a színpompás leírások, érdekes gondolatok, választékos és rendkívül gazdag nyelvezet jellemzi. A korszak legkiválóbb lírikusa éppen tanítványa, (i. e. 3. század) volt, öt verse olvasható magyarul, Tellér Gyula, Weöres Sándor és Szerdahelyi István műfordításában, lásd KKK 1960, I. kötet, 217., 218. és 238–248. o. de híres fukat írt még, a filozófusként is ismert (賈誼; i. e. 200–169) is. két fu-versét magyarul lásd: KKK 1960, I. kötet, 249-254. o. A fu legünnepeltebb korabeli mestere (司馬相如/司马相如; i. e. 179–117) volt. egyetlen fu-verse, a Költemény Valaki Úrról olvasható magyarul Szerdahelyi István műfordításában, lásd KKK 1960, I. kötet, 258–265. o. Ekkortól kezdve a fu hosszú évszázadokig leíró költemény maradt. A Han-kor második felének kiemelkedő költői: (i. sz. 78–139) és (左思; 250–305), akik neves városok dicséretét énekelték meg, részletező és választékos leírásokban. Kortársai és az utókor is nagyra becsülte az alig több mint húsz esztendősen elhunyt t (kb. 118–138), akinek ma mindössze három fu-verse ismert.

A „Zenepalota”

A Han-korban a lírának új és kimeríthetetlen forrás nyílt a népköltészet térhódításával. A dinasztia nagy formátumú uralkodója, császár, aki maga is költő volt létrehozta a „Zenepalota” vagy „Zenei Hivatal” () elnevezésű intézményt, amelynek feladata a népköltési termékek összegyűjtése, feljegyzése, valamint népies költemények írása volt. A császár ezen intézkedésével akarta megalkotni a saját korának Dalok könyvét. Az intézmény munkásságának jelentősége azonban jóval túlmutat ezen, hiszen a kínai líra egyik korszakalkotó művét a című versgyűjteményt hozta létre.A Zenepalota versei önálló kötetbe rendezve először 1959-ben voltak olvashatók magyarul, olyan kiváló műfordítók tolmácsolásában, mint Fodor András, Garai Gábor, Illyés Gyula, Károlyi Amy, Kormos István, Nagy László és Weöres Sándor, lásd Zenepalota 1959. Egy válogatáskötet, kétnyelvű (kínai-magyar) formában 1997-ben jelent meg, lásd Zenepalota 1997. A gyűjtemény egyes darabjai kötetlen balladák, ám még a Han-korban uralkodóvá válik a gyűjteményben található ötszótagos sorokból álló verselés. Ettől fogva a darabjainak modorában írt versek, a k leginkább ötszótagos sorokban íródtak, s ez a forma egészen a Tang-korig a kínai líra központi jelentőségű versformájává lett. A Tang-korban majd ezt a verselést nevezik „régi verselésnek” ( 古詩/古诗), amellyel az akkor megszülető „modern verselést” állítják szembe. Jól lehet az ötszótagos verselés első név szerint ismert költője (枚乘; ? – i. e. 140) volt, a forma elterjedése csak a Han-kor végén történt meg.

A Han-kor végének költészete bélyegkép|jobb|110px| portréja A Han-kor vége, az úgy nevezett (建安) -korszak (196–219) a kínai líra nagy fellendülését hozta meg. Ekkorra tehető, hogy Cao Cao (155–220) más hadvezérekkel és főhivatalnokokkal együtt a császári hatalom megvédéséért harcolt, de a népfelkelés leverői azután fegyvereikkel egymás ellen fordultak a hatalom megszerzéséért törekedve. A küzdelem végén Cao Cao az egykori Han-dinasztia területén rendezkedhetett be, és császári pompával 204-ben (鄴) városban (a mai tartományban) alapította meg fővárosát, dinasztiájának és államának pedig a (魏) nevet adta. Ekkor szakad három részre az ország. A -dinasztia mellett északnyugaton (蜀), délen pedig (武) államok rendezkedtek be. Cao Cao történelmi megítélése koronként változott, legalább olyan vitatott személyiség mint az i. e. 221-ben Kínát első ízben egyesítő .

A „három Cao” Cao Cao véres csatái szünetében maga is bánatos költeményeket írt csiszolt, elegáns modorban. Kora legkiválóbb művészeit gyűjtötte maga köré udvarába, bőkezű mecénásnak bizonyult. Cao Pi (187–226), Cao Cao idősebbik fia a kormányzásban és a költészetben is egyaránt apja művének egyenes folytatója. Apja halálát követően 220-ban (魏文帝) néven foglalja el helyét a trónon, még azon az áron is, hogy öccsével összetűzésbe kerül, száműzteti őt barátaival együtt, akik közül néhányat ki is végeztet. Verseiben a társadalmi egyenlőtlenségeket panaszolja fel igazi, érett művész hangján, de méltán híresek szerelmi ihletettségű, az elválás, az egymástól elszakított szerelmesek, hitvestársak fájdalmát megéneklő dalai is. (192–232) Cao Cao kisebbik fia, Cao Pi testvéröccse. A család e három férfi tagjának költői talentumára hivatkozva az utókor őket gyakorta a „Három Cao” ( 三曹) néven emlegeti, bár hármójuk közül a legnagyobb tehetséggel vitathatatlanul rendelkezett.A „Három Cao” válogatott versei önálló kötetben is megjelentek magyarul, Csukás István, Dudás Kálmán, Illyés Gyula, Károlyi Amy, Nagy László, Szerdahelyi István és Weöres Sándor műfordításában, lásd Cao Cse 1960. igazán kiemelkedő művésszé érett, a kínai költészet időrendben második legnagyobb alakja, az utókor életművének nagy örökösének tartja.

„Csien-an-kor hét mestere” Ebben a rövid időszakban olyan költői iskola születik, amely amellett, hogy a kor népköltészetéből táplálkozik, magában hordozza és megújítja az előző korok költői hagyományát is. Így a korábbi évszázadok lírájától merőben más, új tartalmat hordozó költészet születik meg, amely az egész középkori kínai líra alapjává válik. A korszak legnagyobb költőit a „ hét mestere” ( 建安七子) néven szokás emlegetni. Az általuk képviselt iskola emelte a magas költészet rangjára a típusú népköltészetet. Az egykori népdalok fájdalmas hangja érzékletesen és megrendítően képes megeleveníteni a korszak reményvesztettségbe süllyedt költőinek érzéseit.

(陳琳/陈琳; 160?–217) császárpárti hivatalából előbb Cao Cao ellenfele majd szövetségese lett. Költőbarátai körében is nagy elismerést vívott ki verseivel. A népdal-jellegű költészet egyik legnagyobb mestere.