(kínai: 屈原; hangsúlyjelekkel: Qū Yuán, magyar népszerű: Csü Jüan) (i. e. 343–278) az első jelentős kínai költő, a -fejedelemségbeli fejedelem (i. e. 329–299) főhivatalnoka, akit reformtörekvései miatt megrágalmaztak és száműztek a fővárosból. Száműzetésében hazája során kesergett, és érzéseit leghíresebb művében, a Száműzetés című elégiában örökítette meg. Mikor hazája pusztulásának híre eljutott hozzá, bánatában a folyóba ölte magát. Halála napja, az 5. holdhónap 5. napja Dél-Kínában népi ünnep lett, amikor sárkányhajó-versenyt rendeznek, ami a vízbe fúlt költő holttestének keresését szimbolizálja.

Kora

neveikínai írásjegyekkel:屈原:Qū Yuánmagyar népszerű:Csü JüanCsaládneve:kínaiul:屈Születési neve:Pingkínaiul:平Adott neve (字):kínaiul:原Saját adott neve (自名):hagyományos kínai:正則egyszerűsített kínai:正则Egyéb neve (别字):hagyományos kínai:霛均egyszerűsített kínai:灵均 abban a korban élt, amelyet a történetírás a Hadakozó fejedelemségek korának nevez, és i. e. 475-től i. e. 221-ig tartott. Ez az időszak a (周)-kor utolsó szakasza, amelynek majd a Kínát első ízben egyesítő vet véget. Ebben a korszakban Kína területén hét nagy fejedelemség osztozott, s ezek sorából is kiemelkedik három: az északnyugati 秦, az északkeleti 齊 és szülőhazája, a déli 楚. Valójában az összes fejedelemség célja az égalatti ( 天下) egyesítése, a totális politikai, gazdasági hatalom megszerzése. Ennek megvalósítására két terv született. Az egyik az úgynevezett „horizontális szövetség” ( 連橫), amely egy nyugat-keleti egyesülést tervezett és amelyet szorgalmazott volna, mégpedig úgy, hogy keleten re támaszkodva, kirekesztésével egy nyugat-keleti tengelyt hozzon létre. A másik elképzelést, egy „vertikális szövetséget” ( 合縱) dolgozta ki, amely szerint szintén re támaszkodva, kirekesztésével egy észak-déli szövetség keretei közt a kisebb fejedelemségek egy tengely köré csoportosításával megtörte volna erejét. E három nagyobb fejedelemég közül is leginkább kettő: és állt egymással szemben. Ezen politikai csatározások, és háborúkkal terhes időszak szülötte tehát , aki származása révén komoly szervező szerepet játszott ban, amely szerep egyben vesztét is okozta. Halála után ötvenhét évvel a korszak végét jelző diadalt vívta ki magának i. e. 221-ben, miután a fejedelemségeket sorra legyőzve, Kínát a -dinasztia zászlaja alatt egy egységes birodalommá fogta össze.

Élete életrajzát jegyezte fel a A történetíró feljegyzései című munkájában (84. fejezet),Az eredeti kínai szöveget lásd: amelyet i. e. 109–91. között állított össze. életrajzát szemelvényekben Tőkei Ferenc fordította magyarra. Lásd Tőkei 1959, 132-137. o. vagy Tőkei, 1986, 111., 112. o. Vagyis életéről az egyetlen tudósítás is csak halála után több mint másfél évszázaddal született. Az életrajza azonban csak kevés biztos adatot tartalmaz: a nagy történetíró sokkal inkább a kor politikai konfliktusaiban őrlődő költő-óriás tragédiáját állítja a központba, semmint tényszerűen számolna be az életéről. E szerint a dél-kínai fejedelemség uralkodói családjából származott, s magas udvari tisztséget töltött be, nevezetesen ő volt 懷 / 怀 fejedelem (ur. i. e. 328–299) „balfelőli tanácsadója” ( 左徒). „Széles tudású és határozott akaratú ember lévén, kitűnt a kormányzásban, és felette jártas volt a törvénykezésben. Mint belső ember, megvitatta az országos ügyeket a fejedelemmel, a törvények kiadásának módját, künn járván pedig fogadta a követeket és vendégeket, és választ adott a főembereknek. A fejedelem szerfelett bízott benne. A főminiszter, egy sorban lévén vele, versengett ővele és szívből gyűlölte őt hatalmáért.” A főminiszter egy ízben megrágalmazta őt a fejedelem előtt, aki haragjában „eltaszította magától” ( 疏). Úgy tűnik, hogy ez az „eltaszítás” nem igazából száműzetés volt, fejedelem alighanem csak az udvarából, a fővárosból távolíthatta el őt. Mindenesetre ez a mellőzöttség annyira megviselte, hogy „ezután pedig egy követ vőn karjába, s a 羅 / 罗 folyóba vetette magát és meghalt.” Az életrajz nem fogalmaz egyértelműen, nem csak korai éveinek eseményei vagy a mellőzöttségének vagy száműzetésnek időpontja nincs meghatározva, de azt sem lehet pontosan tudni, hogy egyszer vagy kétszer távolították-e el a fejedelmi udvarból.

Művei

művei a Han-korban összeállított elégiái ( 楚辭 / 楚辞) című gyűjteményben maradtak fenn.A elégiái kínaiul, angol szószedettel:

Kilenc dal

A Kilenc dal ( 九歌)Tőkei Ferenc nyersfordításából Weöres Sándor készítette el Kilenc dal magyar nyelvű műfordítását, lásd KKK 1967, I. kötet, 163-172. o. 1998-ban kétnyelvű (kínai-magyar) kiadásban, Kilenc varázsdal címen, külön kötetben is megjelent Tokaji Zsolt szójegyzékével, lásd Csü Jüan 1998. címet viselő versciklus összesen tizenegy darabból áll, a címben szereplő kilences számnak a sámánizmusban van hagyománya, és feltehetően sohasem vonatkozott a költemények darabszámára. A Kilenc dal minden egyes darabja szülőföldje, sámánénekein alapszik. Ezeket a sámánénekeket egykor alighanem a sámán / sámánnő adhatta elő rituális keretek között, hogy az isteneket megidézze. fejedelemség őslakói nem csak kultúrájukban különbözhettek az északi fejedelemségek népeitől, a kínaiak őseitől, hanem nyelvükben is, épp ezért ezeket az ősi dalokat kínaira fordította, illetve kínai költeménnyé formálta őket.

Kilenc értekezés bélyegkép|jobb|300px|A Száműzetés illusztrált kiadása a 17. századból. A Kilenc értekezés ( 九章)Tőkei Ferenc nyersfordításából a magyar műfordítást Weöres Sándor készítette Kilenc ének címen, lásd KKK 1967, I. kötet, 173-193. o. kilenc versből álló ciklus, melyek politikai nézeteit tükrözik. Ezekben a versekben a költő közvetlenül a megrágalmaztatásával, elűzetésével és kortársai bírálatával foglalkozik. A kínai politikai költészet első és legkiválóbb alkotása.

Száműzetés

A Száműzetés ( 離騷 / 离骚) fő műve.Két magyar műfordítása is létezik, s mindkettő Tőkei Ferenc nyersfordításából készült. Weöres Sándor műfordítása először 1954-ben jelent meg (lásd, Csü Jüan 1954), Nagy László fordítása pedig 1958-ban (lásd, Csü Jüan 1959). Amikor évtizedekkel később Tőkei kétnyelvű (kínai-magyar) kötetben is megjelentette a verset, Nagy László műfordítását választotta (lásd Csü Jüan 1994).Nagy László műfordításában: A monumentális elégia címének fordítása vitatott szó szerinti fordítása: „az elválás elégiája”. A mű alapvetően két tartalmi részre osztható, az elsőben a költő közvetlen szavakkal, a Kilenc értekezés verseinek modorában mondja el álmai szertefoszlását, megrágalmazását, véleményét és ítéletét kora visszamaradottságáról. A második részben viszont egy sámáni varázslat segítségével egy csodálatos utazás kezdődik, és a költő útra kel, hogy párt találjon magának. Mitológiai alakok segítik útján, s hiába találna új otthonra messze idegenben, hazáját nem képes elhagyni, és vállalja sorsát. Tőkei szerint „ha ezt az egyetlen költeményt írta volna, akkor is a kínai irodalom egyik legnagyobb költője lenne. A talán az egész kínai költészet legnagyobb alkotása.”

Égi kérdések

Az Égi kérdések ( 天問 / 天问) talán legérdekesebb és filológiailag rendkívül nehezen megközelíthető műve. A mű egész terjedelmében kozmogóniai és mitológiai kérdéseket tartalmaz, amelyekre azonban egyetlen esetben sem születik válasz. A kérdések számtalan mítoszt érintenek, legnagyobb részük a legendás -dinasztia mitikus alakjaira és eseményeire vonatkozik. Azonban ezek közül jó néhány ma már megfejthetetlen, mert az adott mítoszok vagy elvesztek, vagy egyetlen forrásuk épp ez a mű. Az Égi kérdések bizonyos szempontból az ősi kínai mitológia egyetlen hatalmas utalás-gyűjteménye.

Jóslatkérés és Az öreg halász Az irodalomtörténet műveként tartja számon a Jóslatkérés ( 卜居) és Az öreg halász ( 漁父 / 渔父) című kisebb költeményeket is. A két didaktikus anekdotában a költő harmadik személyben szerepel, így a két mű kis-epikai jellegűvé válik. Az elsőben az ártatlanul meghurcolt és száműzetésre ítélt elmegy egy nagy jóshoz, és jóslatot kér jövendőjét illetően, hogy mit is kellene most cselekednie. Az öreg halászban a száműzött bolyongása közben egy öreg halásszal találkozik, aki megkérdi tőle, hogyan jutott ilyen keserves sorsra. A költő elmondja történetét, mire az öreg halász azt feleli neki, hogy ugyan mire való a mély értelem, s a magasan szárnyalás, ha ezzel az ember csak száműzetésre jut. közli, nem hagyhatja, hogy tisztasága bemocskolódjék a föld szennyével, mire az öreg halász felnevet és a következő dallal felel: „Ha a folyam tiszta, / Mosd benne hajad; / Ha zavaros vize, Mosd a lábadat.”Csongor Barnabás fordítása, lásd Tőkei 1959, 195. o. Tőkei szerint mindkét művecskét írhatta ugyan maga , de akármelyik követője is. Amennyiben a szerzője ezeknek a költeményeknek, akkor ezek a legszabadabb ritmusú versei, amely sokak szerint sokkal inkább prózának tekinthetők.

Hatása költészetével már életében iskolát teremtett. Közvetlen követőiről a nagy történetíró, a következőket írja: „Miután meghalt, maradtak ban tanítványai 宋玉, 唐勒 és 景差, akik valamennyien kedvelték az irodalmat és verseikkel nevet szereztek maguknak; mindnyájan pedig nak, mesterüknek hajlékony verselési módját követték, nem merészelve nyíltan felhánytorgatni dolgokat. Ennek utána pedig napjai lehanyatlottak, néhány évtized múltával pedig végtére által elpusztíttatott. Ahonnét pedig a folyóba vetette magát, százegynehány év múltával a Han-korban egy bizonyos 賈 / 贾 mester, aki ban az uralkodó nevelő mestere volt, átkelvén a 湘 folyón egy versét vetette a folyóba meggyászolására.”Tőkei Ferenc fordítása, lásd Tőkei 1959, 198., 199. o.

A hagyomány nak tulajdonítja a elégiáiban található Távoli utazás ( 遠遊)Szerdahelyi István műfordításában lásd, KKK 1967, I. kötet, 226-231. o. című verset, ami azonban csupán a Száműzetés gyenge utánzata, és jóval későbbről származik, mint művei. iskolájának legkiemelkedőbb alkotása A lélek idézése ( 招䰟)Weöres Sándor műfordításában lásd, KKK 1967, I. kötet, 208-216. o. című költemény, melyet tanítványa, a már említett írt. A költő a varázsénekek modorában egy mesés tájakon bolyongó lelket idéz vissza a földre, a földi jólét örömei közé. Talán épp idézi a versben vissza elhunyt mestere lelkét.

költészete számára szegényes volt, az akkoriban hagyományosnak számító, a Dalok könyve versei diktálta négyszótagos sorokból álló, dalszerű versforma. Új, szabadabb ritmusú verselést teremtett, amely később a fu 賦 / 赋 nevet kapta, s a kínai költészet egyik legfontosabb versformájává vált. tehát nem csupán a kínai költészet egyik iskoláját teremtette meg, hanem annak legfontosabb iskoláját. Hatása döntő jelentőségű volt még a Tang-kori kínai költészetben is. A kínai költészet aranykorának olyan meghatározó és kiemelkedő mesterei tartották t szellemi elődjüknek, mint , és .

Ünnepe

bélyegkép|jobb|400px| szobra egy sárkányhajón, Szingapúrban a -ünnep alkalmával kiállítva. Egy dél-kínai népi legenda szerint, miután a folyóba vetette magát, csónakjaikon, hajóikon rizsgombócot szállító környékbeli falusiak siettek oda, hogy megmentsék a költőt. Csakhogy túl későn érkeztek. Hogy távol tartsák a halakat és az ártó szellemeket a testétől, evezőlapátjaikkal a vizet csapkodták, és rizst szórtak a vízbe felajánlásként szellemének, és hogy így eltereljék a testéből lakmározni kívánó halakat. Aznap éjjel a szelleme megjelent a barátai előtt, és elmondta nekik, hogy a folyóba ölte magát, s arra kérte őket, hogy háromszögletű selyemdarabba csomagolt rizsbatyukat dobjanak a vízbe, hogy így távol tartsák a sárkányt. Ezeknek a rizzsel töltött kis méretű batyukat kínaiul nek 粽子 nevezik, bár ma selyem helyett leginkább nádlevelet használnak. szellemének hajóról történő keresése ünneppé vált, halálának évfordulóján, az ötödik holdhónap ötödik napján úgynevezett sárkányhajó-versenyeket rendeznek. Ez a 端午節, vagy más néven a „dupla ötös ünnepe” ( 雙五節), amit nem csak Kínában, hanem Vietnámban és Koreában is megünnepelnek.A Sárkányhajó-ünnep története:

Megjegyzések

Jegyzetek

Források

Magyarul