Henry of Grosmont angol főnemes volt, III. Henrik angol király szépunokája, a Plantagenêt-ház tagja. Apja Henry Plantagenet, Lancaster , anyja Maud Chaworth volt.

A tágabb királyi család tagjaként hamar főnemesi címet kapott, Derby emelte az uralkodó. Ebben az évben nősült meg, Isabel of Beaumont-ot vette el, két lányuk született. 1345-ben megörökölte a Lancaster és Leicester grófi címet, 1348-ban a Térdszalagrend lovagjai közé hívták. Következő évben újabb grófi címet kapott . Grosmont volt az első Lancaster hercege, 1351 március hatodikán nyerte el a legmagasabb nem uralkodói címet. Egyes források szerint Moray grófi címét is elnyerte 1359-ben, de ez valószínűtlen, mert a Moray grófi cím skót főrendi cím.

1333-ban Henry részt vett III. Eduárd Skócia elleni hadjáratában, s hősiesen küzdött a Halidon Hill-i csatában, melyben az angol sereg fölényes győzelmet aratott az ellenség felett. Az angol király, másodfokú unokatestvére 1336-ban Skócia angol kormányzójának nevezte ki. 1337-ben, a százéves háború kitörésekor Henry of Grosmont többször is járt Franciaországban mint diplomata, hogy üzeneteket közvetítsen az angol és a francia király között. Amikor 1340-ben már úgy tűnt, a két fél közötti diplomáciai tárgyalások zátonyra futottak, Grosmont jelen volt az angolok győzelmével végződő sluysi ütközetben. Katonaként részt vett Calais 1347-es ostromában. Az 1350-es években Grosmont megpróbált hatékonyan közreműködni az angol–francia katonai béketárgyalásoknál. 1350-ben jelen volt a winchelsea-i csatában is, ahol állítólag megmentette az angol trónörökös, Eduárd walesi herceg („a Fekete Herceg”) és leendő veje, Genti János lancasteri herceg életét is. A következő két évet a porosz keresztes hadjáraton töltötte, ahol komoly vitába keveredett Ottó herceggel, mely kis híján párbajhoz vezetett. 1360. novemberében visszatért Angliába, ahol komolyan megbetegedett, valószínűleg pestises lett.

Henry of Grosmont ötven évesen hunyt el. Mivel fiai nem voltak, idősebbik lánya, Matild pedig gyermektelenül halt meg, így kisebbik lánya, Blanka férje, Genti János örökölte meg apósa hercegi címét.

Jegyzetek

Kategória:1310-ben született személyek Kategória:1361-ben elhunyt személyek Kategória:Plantagenet-ház Kategória:Lancaster-ház Kategória:Lancaster hercegei Kategória:Derby grófjai Kategória:Leicester grófjai Kategória:A Térdszalagrend lovagjai Kategória:A skót függetlenségi háborúk angol résztvevői