A budapesti 22A jelzésű autóbusz a Széll Kálmán tér és Budakeszi, Dózsa György tér között közlekedik. A vonal érinti többek között a Szent János Kórházat, a Szépilona kocsiszínt, a Gyermekvasutat, az Országos Korányi Intézetet és Budakeszi városházát. A vonalat 2014. július 15-étől a Volánbusz, 2025-től a MÁV Személyszállítási Zrt. üzemelteti.
Éjszaka a járat útvonalán a 922-es busz jár, megáll a Nagyajtai utcánál és Budakeszi felé érinti a Honfoglalás sétányt is.
Története
1932. július 14-én új járatot indított a BART Budakeszire 22A jelzéssel Szépilona és Budakeszi, községháza között. Megszűnésének időpontja ismeretlen.
2012. december 10-én a 22-es busz útvonalát Budakeszi, Tesco-Parkcenterig hosszabbították, korábbi útvonalán (Széll Kálmán tér – Budakeszi, Dózsa György tér) betétjárata indult 22A jelzéssel.
2019. május 13-ától egyes indulásai csak a Szanatórium utca (Vadaspark) megállóig közlekedik, ahonnan 188E jelzéssel, Kelenföld vasútállomásig halad tovább.
2021. augusztus 14-étől a 22-es buszcsalád járataira hétvégente és ünnepnapokon kizárólag az első ajtón lehet felszállni, ahol a járművezető ellenőrzi az utazási jogosultságot.
Járművek 2014. július 15-étől a vonalat a Volánbusz üzemelteti MAN Lion’s City járművekkel.
Útvonala Budakeszi, Dózsa György tér felékeretnélküli|400pxSzéll Kálmán tér M vá. – Szilágyi Erzsébet fasor – Budakeszi út – Budakeszi, Fő utca – Budakeszi, Dózsa György tér vá. Széll Kálmán tér feléBudakeszi, Dózsa György tér vá. – Fő utca – Budapest, Budakeszi út – Szilágyi Erzsébet fasor – Széll Kálmán tér M vá.
Megállóhelyei Az átszállási kapcsolatok között az azonos, de hosszabb útvonalon közlekedő 22-es busz nincs feltüntetve.
!colspan=2|Perc (↓) !Megállóhely !Perc (↑) !Átszállási kapcsolatok !Létesítmények |- |colspan=2|0||Széll Kálmán tér Mvégállomás||23 |align=left| |Autóbusz-állomás, Metróállomás, Volánbusz-állomás, Budai Várnegyed, Fény utcai piac, Mammut bevásárlóközpont, Millenáris Park, Nemzetgazdasági Minisztérium, Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, Postapalota, Városmajor |- |colspan=2|2||Városmajor||20 |align=left| | Fogaskerekű-állomás, Körszálló, Városmajor kocsiszín |- |colspan=2|3||Szent János Kórház||19 |align=left| |Fogaskerekű-állomás, Szent János kórház, Kútvölgyi kórház, Városmajori Gimnázium, SPAR |- |colspan=2|5||Budagyöngye||16 |align=left| | Budagyöngye Bevásárlóközpont |- |colspan=2|6||Szépilona||15 |align=left| |Szépilona kocsiszín |- |colspan=2|7||Kuruclesi út||14 |align=left|
|colspan=2|8||Labanc út||13 |align=left|
|colspan=2|9||Bíróság||12 |align=left| |Budai Központi Kerületi Bíróság |- |colspan=2|10||Vízművek||11 |align=left| |Vízművek, Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskola |- |colspan=2|11||Dénes utca||10 |align=left|
|colspan=2|12||Bölcsőde||9 |align=left| |Bölcsőde, Budakeszi Úti Óvoda, Katica-Kuckó Angol-Magyar Montessori Szemléletű Magánóvoda |- |colspan=2|13||Irén utca||9 |align=left| |Információs Hivatal |- |colspan=2|14||Szépjuhászné, Gyermekvasút||8 |align=left| |Gyermekvasút-állomás |- |colspan=2|15||Laktanya||7 |align=left| |Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat |- |colspan=2|17||Országos Korányi Intézet||6 |align=left| |Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet |- |18||18||Szanatórium utca (Vadaspark)érkező végállomás||5 |align=left| |Budakeszi Vadaspark |-bgcolor=DFDFDF |colspan=6|Budapest–Budakeszi közigazgatási határa |- !rowspan=6| |19||Erkel Ferenc utca||3 |align=left|
|20||Gyógyszertár||2 |align=left| |Budakeszi gyógyszertár, Bölcsőde, Egészségügyi Központ, Erkel Ferenc Művelődési Központ |- |21||Budakeszi, városháza||1 |align=left| |Budakeszi városháza, Okmányiroda |- |22||Erdő utca||0 |align=left|
|∫||Dózsa György tér||0 |rowspan=2 align=left| |rowspan=2| |- |23||végállomás||0
Jegyzetek
Források
Kategória:Budapest autóbuszvonalai Kategória:Budakeszi autóbuszvonalai Kategória:Budapest XII. kerületének közlekedése Kategória:Budapest II. kerületének közlekedése Kategória:A MÁV-Volán autóbuszvonalai