Az X-Faktor című televíziós énekes tehetségkutató negyedik évadja, amely 2013. szeptember 7-én vette kezdetét az RTL-en. A két műsorvezető Istenes Bence és Lilu lett, miután Ördög Nóra terhessége miatt elhagyta a műsort. A zsűri is megváltozott a negyedik évadra, az első három évad mentorai közül csak Geszti Péter tért vissza a negyedik évadra is, hozzá Tóth Gabi, valamint Alföldi Róbert és Szikora Róbert csatlakozott. Geszti Péter a műsor fináléja után bejelentette, hogy kilép az X-Faktorból.http://www.origo.hu/teve/20131218-geszti-kilepett-az-x-faktorbol.html?sec-2
Az X-Faktor harmadik évadának fináléjában jelentette be Ördög Nóra, hogy 2013-ban elindul a műsor negyedik évada, és a reklámban mutatták be az első felhívást a jelentkezésre.
A műsor első ajánlója 2013. augusztus 11-én jelent meg az RTL honlapján.
Készítők A zsűri és a műsorvezetők
Malek Miklós, az X-Faktor háttérműsorában, a Cool TV-n adott AfterX-ben azt nyilatkozta, hogy „az eredménytől és attól függetlenül, hogy 2013-ban is lesz X-Faktor, befejezem a mentori feladatokat. Ennek az évadnak már úgy vágtam neki, ez lesz az utolsó ilyen szerepköröm az RTL tehetségkutatójában.” Később Keresztes Ildikó, az egyetlen női mentor is bejelentette a Fókusznak, hogy kilép az X-Faktorból. Áprilisban Nagy Feró is kilépett a műsorból. 2013. április 29-én hivatalosan is bejelentették a negyedik széria mentorait: Geszti Péter mellé került a korábban esélyesnek tartott Tóth Gabi, valamint Alföldi Róbert és Szikora Róbert.
2013. május 17-én az RTL bejelentette, hogy a műsort Lilu és Istenes Bence fogják vezetni. A műsorvezető cseréjére Ördög Nóra terhessége miatt volt szükség.
További alkotók Schiwert-Takács László – kreatív főszerkesztő Koós György – rendező Rákosi Tamás – producer Herman Péter – producer
Műsorok felvételről
Válogatók A válogatók 2013. május 25-én zajlottak Budapesten. Az évad újítása, hogy zenekarok is részt vehettek a meghallgatásokon. Az első meghallgatás 2013. szeptember 7-én került adásba.
A Tábor
A Tábor 2013. szeptember 28–29-én került adásba.
A táborba jutott 150 versenyző produkcióit a tábor első napján a mentorok újra nézték és a válogatón nyújtott teljesítmény alapján 50 versenyzőnek újabb éneklés nélkül el kellett hagynia a tábort. A többi versenyzőt háromfős csoportokba rendezték, ahol egy a producerek által választott dalt adtak elő a zsűrinek. A tábor utolsó napján a megmaradt versenyzők a zsűri és nagyobb közönség előtt léptek fel. Ezután a mentorok kiválasztották a legjobb 24 versenyzőt. Idén azonban a Fiúk kategória, olyan erősnek bizonyult, hogy hét fiú jutott tovább a mentorok házába. Így 25 versenyző jutott tovább. A mentorok megtudták, melyik kategória mentorai lettek. Szikora Róbert a csapatok, Geszti Péter a 25 év felettiek, Alföldi Róbert a lányok, míg Tóth Gabi a fiúk mentora lett.
Mentorok háza Az előző évaddal ellentétben a 28 év felettiek kategória ismét a 25 év felettiekévé alakult át. A harmadik évadhoz hasonlóan a mentorok házába most is 25-en kerültek, mivel a zsűri hét fiút juttatott tovább. A mentorok háza 2013. október 5-én és 6-án került adásba. +MentorSegítőKategóriaVersenyzőkAlföldi RóbertKeresztes IldikóLányokBatánovics LiliEckert AnikóMolnár MelinaNagy NóraOlajos EszterPéterffy LiliTóth GabiTóth VeraFiúkCsordás ÁkosKarapándzsity KristófNagy RichárdRáduly Botond ManóSzabó ÁdámTóth MarcellHorváth DávidGeszti PéterZséda25 év felettiekBátky ZoltánBozsek MárkDanics DóraKomondi LiaKrasznai TündeNagyváradi NelliSzikora RóbertNagy FeróCsapatokByTheWayFat PhoenixMDCSPEAK UP!Sunset StripWild Rhythm Smokers
A döntősök Jelzések: – Nyertes – Második – Harmadik – Visszalépett
Mentor Kategória Versenyzők Alföldi Róbert Lányok Batánovics Lili Eckert Anikó Péterffy Lili Tóth Gabi Fiúk Csordás Ákos Szabó Ádám Tóth Marci Geszti Péter 25 felettiek Bozsek Márk Krasznai Tünde Danics Dóra Szikora Róbert Csapatok ByTheWay MDC Fat Phoenix
Élő műsorok Az első élő adás 2013. október 12-én került képernyőre. 2013-ban szombatonként az előadásokat, vasárnaponként pedig az eredményhirdetést követhették figyelemmel a nézők. 2013. november 8-án Bozsek Márk bejelentette, hogy feladja a versenyt mivel azt sem fizikailag sem pedig lelkileg nem bírja. Az RTL Fókusz című műsorában így nyilatkozott döntéséről: „Nem érzem magam elég erősnek ahhoz, hogy végig tudjam csinálni ezt a versenyt. Nem volt fair múlt héten, hogy a ByTheWay és Ákos párbajoztak. Múlt héten nekem kellett volna párbajra mennem.” A magyarországi X-Faktor történetében most először fordult elő, hogy egy előadó feladta a versenyt.http://www.origo.hu/teve/20131108-kilepett-egy-versenyzo-a-magyar-x-faktorbol.html Bozsek Márk döntése következtében azonban visszakerült a versenybe az előző héten kiesett csapat, a ByTheWay, akik az ötödik showban már újra felléphettek.http://www.origo.hu/teve/20131109-a-bytheway-kerult-vissza-az-x-faktorba-bozsek-mark-helyett.html
Összesített eredmények – Lányok (Alföldi Róbert) – Az előadó továbbjutott – Fiúk (Tóth Gabi) – A két legkevesebb szavazattal rendelkező előadó, akiknek párbajozni kellett – Csapatok (Szikora Róbert) – Az előadó kiesett – 25 év felettiek (Geszti Péter) – Az előadó feladta a versenyt # Előadó 1. hét(okt. 12–13.) 2. hét(okt. 19–20.) 3. hét(okt. 26–27.) 4. hét(nov. 2–3.) 5. hét(nov. 9–10.) 6. hét(nov. 16–17.) 7. hét(nov. 23–24.) 8. hét(nov. 30–dec. 1.) 9. hét(dec. 7–8.) 10. hét (Finálé) (dec. 14.) (dec. 15.)1.Danics Dóra1. 15,77%1. 12,69%1. 17,47%2. 14,44%2. 14,93%3. 17,04%3. 16,15%2. 20,70%2. 29,96%2. 33,44% Győztes 56,34%2.ByTheWay6. 7,83%5. 10,11%5. 9,12%9. 8,45%1. 37,24%1. 21,27%1. 24,58%1. 28,90%1. 33,30%1. 34,32% 2. helyezett 43,66%3.Krasznai Tünde4. 9,17%3. 10,91%6. 9,06%6. 9,30%4. 8,99%6. 11,19%2. 22,02%3. 20,60%3. 20,47%3. 32,34%3. helyezett4.Csordás Ákos3. 11,69%7. 9,05%8. 8,15%8. 8,85%3. 11,82%5. 12,04%4. 14,53%5. 10,68%4. 16,27% Kiesett a 9. héten5.Szabó Ádám5. 8,57%6. 10,06%4. 10,81%7. 9,07%7. 6,71%2. 18,62%5. 11,96%4. 19,12% Kiesett a 8. héten6.Péterffy Lili10. 4,92%10. 5,43%7. 8,19%5. 10,9%6. 7,78%4. 12,27%6. 10,76% Kiesett a 7. héten7.Fat Phoenix8. 6,46%2. 11,73%2. 12,16%3. 12,91%5. 8,18%7. 7,56% Kiesett a 6. héten8.Batánovics Lili7. 7,49%8. 7,35%9. 7,25%4. 11,26%8. 6,36% Kiesett az 5. héten9.Bozsek Márk2. 12,68%4. 10,35%3. 10,83%1. 14. 82% Visszalépett az 5. hétenhttp://www.origo.hu/teve/20131108-kilepett-egy-versenyzo-a-magyar-x-faktorbol.html?sec-210.Eckert Anikó12. 4,35%9. 7,03%10. 6,98% Kiesett a 3. héten11.Tóth Marci9. 6,21%11. 5,28% Kiesett a 2. héten12.MDC11. 4,88% Kiesett az 1. héten PárbajozókMDC Eckert AnikóTóth Marci Péterffy LiliEckert Anikó Batánovics LiliByTheWay Csordás ÁkosBatánovics Lili Szabó ÁdámFat Phoenix Krasznai TündePéterffy Lili Szabó ÁdámSzabó Ádám Csordás ÁkosCsordás Ákos Krasznai TündeA zsűri nem szavaz, csak a nézők. Zsűri szavazása Ki essen ki? Alföldi RóbertMDC Tóth Marci Eckert Anikó ByTheWay Szabó Ádám Fat Phoenix Szabó Ádám Szabó Ádám Csordás Ákos Tóth GabiMDC Péterffy Lili Batánovics Lili ByTheWay Batánovics Lili Fat Phoenix Péterffy Lili Szabó Ádám Krasznai Tünde Szikora RóbertEckert Anikó Tóth Marci Eckert Anikó Csordás Ákos Batánovics Lili Krasznai Tünde Szabó Ádám Csordás Ákos Krasznai Tünde Geszti PéterMDC Péterffy Lili Eckert Anikó Csordás Ákos Batánovics Lili Fat Phoenix Péterffy Lili Szabó Ádám Csordás Ákos Kieső MDC zsűri 3:1 Tóth Marci zsűri 2:2 nézők Eckert Anikó zsűri 3:1 zsűri 2:2 nézőkBozsek Márk(visszalépett) Batánovics Lili zsűri 3:1 Fat Phoenix zsűri 3:1 Péterffy Lili zsűri 2:2 nézők Szabó Ádám zsűri 3:1 Csordás Ákos zsűri 2:2 nézők Krasznai Tünde ByTheWay
A döntők 1. hét (október 12–13.) Téma: Toplistás dalok Sztárfellépő: Oláh Gergő (Érted élek) Közös produkció: We Own the Night (The Wanted) és Valami más (Polyák Lilla)
Sorrend Versenyző Dal (eredeti előadó) Eredmény 1. MDC Help! (The Beatles) Utolsó kettő 2. Péterffy Lili Wrecking Ball (Miley Cyrus) Továbbjutott 3. Tóth Marci Don't You Worry Child (Swedish House Mafia) Továbbjutott 4. Bozsek Márk Can't Hold Us (Macklemore & Ryan Lewis feat. Ray Dalton [Savannah Outen & Jake Coco feldolgozás]) Továbbjutott 5. Batánovics Lili Son of a Preacher Man (Dusty Springfield) Továbbjutott 6. Szabó Ádám Love Me Again (John Newman) Továbbjutott 7. Eckert Anikó The Golden Age (The Asteroids Galaxy Tour) Utolsó kettő 8. Csordás Ákos Superstition (Stevie Wonder) Továbbjutott 9. Fat Phoenix Humpin’ Around (Bobby Brown) Továbbjutott 10. Krasznai Tünde Crazy (Gnarls Barkley) Továbbjutott 11. ByTheWay Blurred Lines (Robin Thicke feat. T.I. & Pharrell) Továbbjutott 12. Danics Dóra The House of the Rising Sun (The Animals) Továbbjutott Az utolsó kettő párbaja 1. MDC I Don't Want to Miss a Thing (Aerosmith) Kiesett 2. Eckert Anikó Turning Tables (Adele) Továbbjutott
A zsűri szavazata arról, hogy ki essen ki:
Alföldi Róbert: MDC Tóth Gabi: MDC Szikora Róbert: Eckert Anikó Geszti Péter: MDC
2. hét (október 19–20.) Téma: Világ körüli turné Sztárfellépő: Anima Sound System (Wonder) Közös produkció: Fire with Fire (Scissor Sisters)
Sorrend Versenyző Dal (eredeti előadó) Eredmény 1. Tóth Marci I Knew You Were Trouble (Taylor Swift) Utolsó kettő 2. Batánovics Lili Something's Got a Hold on Me (Etta James [Christina Aguilera feldolgozásában]) Továbbjutott 3. ByTheWay Cup Song (Tökéletes hang [Kurt Schneider remix]) Továbbjutott 4. Eckert Anikó Black Heart (Stooshe) Továbbjutott 5. Bozsek Márk The Lazy Song (Bruno Mars) Továbbjutott 6. Péterffy Lili Monday Morning (Melanie Fiona) Utolsó kettő 7. Csordás Ákos She's Like the Wind (Patrick Swayze) Továbbjutott 8. Krasznai Tünde Don't Cry for Louie (Vaya Con Dios) Továbbjutott 9. Fat Phoenix Crucified (Army of Lovers) Továbbjutott 10. Danics Dóra Valerie (Amy Winehouse) Továbbjutott 11. Szabó Ádám Álomarcú lány (LGT) Továbbjutott Az utolsó kettő párbaja 1. Tóth Marci Here Without You (3 Doors Down) Kiesett 2. Péterffy Lili Varázsolj a szívemmel (Republic) Továbbjutott
A zsűri szavazata arról, hogy ki essen ki:
Alföldi Róbert: Tóth Marci Tóth Gabi: Péterffy Lili Szikora Róbert: Tóth Marci Geszti Péter: Péterffy Lili
Az eredmény döntetlen lett, a nézői szavazatok alapján Tóth Marci esett ki.
3. hét (október 26–27.) Téma: Szenvedélyek viharában Sztárfellépő: Bermuda (London), Muri Enikő (Maradj még!) Közös produkció: Best Song Ever (One Direction)
Sorrend Versenyző Dal (eredeti előadó) Eredmény 1. Fat Phoenix Can’t Get You out of My Head (Kylie Minogue) Továbbjutott 2. Eckert Anikó Back to Black (Amy Winehouse) Utolsó kettő 3. Csordás Ákos Thnks fr th Mmrs (Fall Out Boy) Továbbjutott 4. Péterffy Lili Mikor (Belmondo) Továbbjutott 5. Bozsek Márk Sex on Fire (Kings of Leon) Továbbjutott 6. Batánovics Lili Unfaithful (Rihanna) Utolsó kettő 7. Szabó Ádám Sweet Dreams (Are Made of This) (Eurythmics [James Arthur feldolgozásában]) Továbbjutott 8. Danics Dóra Márti dala (Anna and the Barbies) Továbbjutott 9. ByTheWay Africa (Toto [Karl Wolf feldolgozásában]) Továbbjutott 10. Krasznai Tünde Blue Jeans (Lana Del Rey) Továbbjutott Az utolsó kettő párbaja 1. Eckert Anikó When You’re Gone (Avril Lavigne) Kiesett 2. Batánovics Lili És mégis (Király Linda) Továbbjutott
A zsűri szavazata arról, hogy ki essen ki:
Alföldi Róbert: Eckert Anikó Tóth Gabi: Batánovics Lili Szikora Róbert: Eckert Anikó Geszti Péter: Eckert Anikó
A show végén Alföldi Róbert két mentoráltja, Eckert Anikó és Batánovics Lili párbajozott. A zsűri szavazási sorrendjében Tóth Gabi volt az utolsó, bár a másik három mentor döntése alapján már eldőlt, hogy ki esik ki. Bár Tóth Gabi végül Batánovics Lilit küldte volna haza.
4. hét (november 2–3.) Téma: Csendesebb, visszafogott dalok Sztárfellépő: Animal Cannibals (Minden változik) Közös produkció: Perfect Day (Lou Reed), Nincs baj! Tűz van! (Fehér Zoltán)