A 291 Galéria vagy 291 egy művészeti galéria volt New Yorkban az Ötödik sugárút 291-es szám alatt. A kiállítóhelyet Little Galleries of Photo-Secession néven Alfred Stieglitz és Edward Steichen alapította 1905-ben, mely végső nevét 1907-ben kapta, amikor új helyszínre költöztek. A 291 Galériában az amerikai fotóművészek munkái mellett, az avantgárd művészet európai és amerikai képviselőinek alkotásait mutatták be. Alfred Stieglitz galériája meghatározó szerepet játszott a modern amerikai művészet fejlődésében.
Előzmények A 20. század elején a fotográfia helyzete még nem volt tisztázott a művészet világában. Bár már számtalan nagyobb fotókiállítás rendeztek Európában és az Egyesült Államokban, a fényképeket és a fotográfusokat az esetek többségében még mindig festők, szobrászok, vagy más művészek alkotásaihoz hasonlítva ítélték meg. Stieglitz és Steichen szerette volna, ha a fotográfiákat nem más műalkotásokhoz hasonlítanák, hanem a fotográfiára is mint a művészet egyik formájára tekintenének. Ezért 1902 februárjában megalapították, a londoni Brotherhood of the Linked Ring művészcsoport mintájára a Fotó-szecesszió csoportot, melynek célja az volt, hogy megteremtsék az amerikai fotóművészetet. A név utalás volt a Németországban és Ausztriában működő szecesszionistákra. Az első tagok Frank Eugene, Gertrude Käsebier, Joseph Keiley és Clarence Hudson White voltak. Később csatlakozott hozzájuk Anne Brigman, Alvin Langdon Coburn és George Henry Seeley is. A következő évben Stieglitz egy új folyóiratot indított, a Camera Work-öt, melyben főleg a Fotó-szecesszió csoport tagjainak alkotásait mutatták be. Stieglitz elkötelezetten és eredményesen képviselte a kialakulófélben lévő új művészi formát, melynek megkerülhetetlen alakja lett. Stieglitz helyzete azonban nem volt rendíthetetlen. Curtis Bell, az American Federation of Photography elnöke, Stieglitz nagy kritikusa 1904-ben a New York-i Clause Galleries-ben rendezett kiállítást The First American Photographic Salon címmel, neves amerikai festők és más művészek támogatásával. A kiállítás kihívás volt Stieglitz számára, aki veszélyeztetve látta a művészeti életben betöltött pozícióját. Stieglitz, hogy helyzetét megerősítse Európába utazott. Neves fotográfusokat keresett fel és kért meg, hogy csatlakozzanak a Fotó-szecesszió csoporthoz és támogassák az amerikai fotóművészet megteremtésében.
A Little Galleries bélyegkép|jobbra|Gertrude Käsebier és Clarence H. White kiállítása a Galériában 1906-ban Stieglitz 1905-ben tért haza európai körútjáról. Ellátogatott barátjához, Edward Steichenhez, aki New Yorkban az Ötödik sugárúton lakott a 291-es szám alatt; egy lakást bérelt az ötödik (legfelső) emeleten. Steichen szinte egyedüli bérlője volt a hatalmas tetőtéri szintnek. Lakásával szemben több kiadatlan helyiség is volt, melyek alkalmasak lettek volna arra, hogy Stieglitz kiállítótermeket rendezzen be bennük, ahol a Fotószecesszió munkáit mutathatná be.Robert Doty (1960). Photo-Secession: Photography as Fine Art. Rochester, NY; George Eastman House. p. 43. Stieglitz kezdetben vonakodott az ötlettől, de Steichen végül meggyőzte, hogy érdemes volna kibérelni a helyiségeket. A termek szűkek voltak, a legnagyobb is mindössze 4,50 × 5,10 m alapterületű volt. Még nyáron aláírták az egy évre szóló bérleti szerződést: három kisebb termet vettek ki. Stieglitz nem csupán kiállítótermet akart nyitni. Ennél merészebb elképzelései voltak. Művészek és fotográfusok számára akart létrehozni egy alkotóműhelyt és találkahelyet, ahol a művészek összegyűlhettek.
A kiállítóterem nem hivatalosan 1905. november 24-én nyílt meg a Little Galleries of the Photo-Secession néven. A megnyitón többségében a Fotószecesszió tagjai vettek részt. Az első kiállítás anyagát Stieglitz a Fotószecesszió tagjainak munkáiból állította össze. Már az első hetekben több száz New York-i látogatott el a galériába. A galéria hivatalos megnyitóünnepségére 1906 januárjában került sor: francia fotóművészek (többek között Robert Demachy, Constant Puyo vagy Rebé Le Bégue) gumi bikromát nyomatait mutatták be. A következő kiállításon Gertrude Käsebier és Clarence H. White fotóit tekinthette meg a műértő közönség. A megnyitó évében további négy kiállítást rendeztek még (Brit fotográfusok, Steichen korai munkái, Német és osztrák fotóművészek, majd legvégül újra a Fotó-szecesszió tagok műveiből.)
Stieglitz a fotókiállítások mellett az avantgárd művészet képviselőinek is teret engedett a galériában. 1907 januárjában nyílt meg Pamela Coleman Smith rajzait bemutató tárlat. A kiállítás mérföldkő volt a galéria életében: ez volt az első, melyen nem fotókat állítottak ki. A kiállítás sikerén felbuzdulva Stieglitz további hasonló bemutatót tervezett. Az elkövetkező években Stieglitz a modern művészet egyik legjelentősebb promotálója lett. Az év hátralévő részében ennek ellenére újfent fényképek kerültek a galéria falaira: Adolf de Meyer, majd Alvin Langdon Coburn munkái után ismét egy Fotó-szecesszió kiállításra került sor.
Steichen Európába utazott, ahol megismerkedett az európai avantgárd képviselőivel. Georges Braque, Paul Cezanne, Henri Matisse, Francis Picabia, Pablo Picasso, Henri de Toulouse-Lautrec vagy Constantin Brâncuși művei az elkövetkező években kerültek be a 291 Galéria kiállításaira. Steichen Párizsban ismerkedett meg Auguste Rodinnel is, akit megkért, hogy küldjön neki rajzokat, melyeket kiállíthatnának New York-i galériájukban. Rodin rajzait 1908 elején mutatták be, elsőként az Egyesült Államokban. A kritikusok vegyesen fogadták a francia művész alkotásait, az egyik újságíró úgy vélte, hogy Rodin művei nem azok a dolgok, melyeket a nagyközönség egy galériában látni akar. Rodin rajzai után egy ifjú Fotó-szecesszió tag, George Seeley alkotásait láthatta a közönség. Ezt követte Willi Geiger, D. S. McLaughlan és Pamela Coleman Smith csoportos tárlata. A galéria évadját Steichen fotóival és Matisse alkotásaival zárta. Matisse aktrajzai és festményei megosztották mind a látogatókat, mind a kritikusokat. Úgy vélték a francia művész többségében aktokat ábrázoló alkotásai ízléstelenek és megbotránkoztatóak. Különös, hogy csak Matisse rajzai vonták magukra így a figyelmet, más a galéria által korábban bemutatott művészek hasonló alkotásai nem. Ebben az időszakban Stieglitz és Steichen is kiemelten érdeklődött az aktfotózás iránt.
Nem sokkal később értesült Stieglitz arról, hogy a hely tulajdonosa duplájára kívánja emelni a galéria bérleti díját és négyéves szerződést akar kötni. Ebben az időben a Fotó-szecesszió csoport bevételei nagyon alacsonyak voltak (évi 400 dollár). Az eredeti elképzelés, hogy a csoport tagdíjából és adományokból fogják finanszírozni a galériát végül nem valósult meg. Stieglitz több tagot is megkeresett, hogy a segítségüket kérje, de kevés támogatást kapott. Finanszírozási lehetőségek híján a galéria bezárása mellett döntött: áprilisra kiürítették a galériát, helyét egy női szabóság vette át.
A 291 Galéria bélyegkép|jobbra|250px|Constantin Brâncuși kiállítása 1914-ben Paul Haviland értesült a galéria bezárásáról és Stieglitz tudta nélkül kibérelte a korábban bérelt termek melletti kis helyiséget három évre. Később Haviland megkereste Stieglitzet, aki addigra már letett arról, hogy valaha újra meg fogja tudni nyitni kiállítótermét. Az új kiállítótér mindössze alig 5 négyzetméteres volt. Stieglitznek kétségei voltak, hogy egy ilyen kis helyen lehet-e kiállítást rendezni, de Havilandnek sikerült meggyőznie, hogy az új hely is megfelelő lesz a Galéria számára. Stieglitz lelkesedéssel látott neki az előkészületeknek, hogy minél hamarabb ki tudjanak nyitni. Az új helynek a Little Gallery-vel szomszédos épület adott otthont, az ötödik sugárút 293-as szám alatt. A két épület közötti falat egy korábbi felújítás során lebontották, így a kiállítótér egyik része a másik épületben foglalt helyet. Ezt a tényt kihasználva Stieglitz, a költségek csökkentése érdekében úgy döntött, hogy az új galéria címeként a régi házszámot hagyja meg. Haviland és Stieglitz szerették volna, ha az új galériában a fotók mellett más művészeti alkotások is helyet kapnának. Ezért úgy vélték, hogy a galéria eredeti neve, a Little Galleries of the Photo-Secession már nem megfelelő. Egy kifejezőbb névben gondolkodtak. Stieglitz javaslatára a galériának, a házszám után a 291 nevet adták. A névváltoztatás nem tetszett a Fotó-szecesszió régebbi tagjainak. A döntést barátai is kritizálták, Gertrude Käsebier és Clarence H. White szerint Stieglitz csak a saját szempontjait tartotta szem előtt és ismét rá jellemző módon autokratikus döntést hozott.
Steichen 1908 februárjában tért haza Európából. Útja során készített fotóit már márciusban kiállítottak. Steichen azonban nem csak saját műveit hozta magával, hanem az Államokban akkor még ismeretlen Henri Matisse nyomatait, akvarelljeit, rajzait is. A Matisse műveit felvonultató kiállítást április elejére időzítették. Matisse-nak ez volt az első önálló kiállítása Párizson kívül és az első az Egyesült Államokban. A tárlat fordulópontot volt a 291 Galéria életében, az addig fotográfiái kiállításairól ismert kiállítóhelyre egyre inkább, mint vezető modern művészeti galériára kezdtek tekinteni. De Stieglitz nem elégedett meg ezzel, célja továbbra is az volt, hogy a 291 ne csupán egy kiállítóhely legyen, hanem egy alkotóműhely és közösségi tér is egyben.
Stieglitz édesapja 1909-ben hunyt el, fiára 10 000 dollárt hagyott. A pénzt Stieglitz a Galéria működtetésére fordította. A 291 által képviselt új irányvonal új közönséget és rajongókat vonzott magához. A sikerek és az új közönség ösztönző hatással volt Stieglitzre, aki egyre több figyelmet fordított a Galéria, de az általa alapított Fotó-szecesszió csoportra már kevesebbet. Ez a változás a galéria életében is tetten érhető volt: a 291 bezárásig, 1917-ig megrendezett 61 kiállításból, már csak hat volt fotó-kiállítás. Az évet a Galéria Marius de Zayas, mexikói művész karikatúráival és J. Nilsen Lauvrik autokróm felvételeivel nyitották meg. De Zayas, aki egyetértett Stieglitz elképzeléseivel, hamar megtalálta helyét a 291 Galériánál. Segített Stieglitznek az 291 művészeti koncepciójának kialakításában, akinek révén Stieglitz több új európai művészt is megismert. Zayas javaslatára rendezte meg Stieglitz az afrikai művészetet és Picasso kubista alkotásait felvonultató kiállításokat.
A 291 az Egyesült Államok egyik legmeghatározóbb galériája vált, ahol a legkülönbözőbb művészek és műfajok kerültek bemutatásra. Ismert európai művészek, mint Picasso, Matisse vagy Cezanne mellett a kevésbé ismert amerikaiak, mint például Marin, Weber, Dove vagy Hartley alkotásait állították ki. Stieglitz sikerét nem csak művészi, esztétikai tudásának, hanem a jól érzékkel kiválasztott tehetségek bemutatásának is köszönhette.
Az utolsó évek bélyegkép|jobbra|250px|Elie Nadelman kiállítása 1915-ben Az első világháború kitörése és a gazdaság megtorpanása hatással volt a művészvilágra is. Stieglitz lapja a Camera Work ebben az időben veszítette el a legtöbb előfizetőjét. A 291 működésében segédkező dolgozók maroknyi csapata is hamar megfogyatkozott, többen katonának álltak, vagy más munkát vállaltak. Azonban a Galéria nem csak anyagilag került nehéz helyzetbe: Stieglitz más elfoglaltságai miatt nem tudott elég időt és energiát a 291-re fordítani. Az addig vezető művészeti tér dinamizmusa megtorpant. A Camera Work 1917 júliusában megjelent számát kizárólag a 291 Galériának szentelte. Barátait, művésztársait kérte meg még korábban, hogy írják le mit jelent számikra a galéria, mi a véleményük róla. A beérkezett válaszokat, szám szerint 68-at egytől-egyig szerkesztetlenül közölte le, What is 291? címmel. Stieglitz így írt a lapban: „Az elmúlt egy évben, vagy kettőben, úgy tűnt számomra a 291 [Galéria] csak egy helyben topogott. […] nem is látok más okot […] ami magyarázná a Camera Work ezen számának megjelenését, mint az, hogy a 291 nem találta a helyét.”