Bodnár Attila (1952. december 19. –) többszörös arany- és platinalemezes magyar popénekes, dalszerző, producer, zenei rendező.
Életrajz
Ötéves korában már hegedülni tanult. Zenei általános iskolát végzett. 14 éves kora óta a popzene megszállottja és számos „beat” zenekarban játszott, mint gitáros, énekes és dalszerző. Tanulmányait a Magyar Rádió énekstúdiójában végezte Balassa P. Tamás és Sík Olga énektanárnő tanítványaként. Hivatásos "A" kategóriás énekes. 1982–84-ben több rádiófelvétele készült. 1982-ben lett a HIT formáció tagja, majd miután az együttes 1984-ben feloszlott, a Modern Hungáriához csatlakozott, ahol 1988-as feloszlásukig játszott. Ezt követően feleségével, Pap Rita énekesnővel együtt készítették felvételeiket, melyek zenéit, szövegét együtt írták, majd 1992-től gyermekalbumokat is készítettek.
Saját hanglemezkiadót és produceri irodát működtet.
1994-ben Pap Ritával a Magyar Televízió Táncdalfesztiválján a közönségdíjat nyerték el Az élet megy tovább című dalukkal.
2002-ben "Zenevarázs" címmel televízió-sorozatot készített, mely a Szonda Ipsos közvélemény kutató intézet országos felmérése szerint 75%-os tetszési indexet ért el.
Diszkográfia
1984 HIT-Oké
1989 Boldog ünnepeket (Pop System) 1990 Bolond világ (Pop System) Pap Rita és Bodnár Attila - Bolond világ 1991 Egy elkésett levél (Pop System) 1992 Egyszer élünk (Pop System) 1992 Best Of... (Pop System) 1992 Kuckó Mackó (Pop System) 1992 Kuckó Mackó II (Pop system) 1993 Hápi Kacsa (Pop System) 1994 Szeress úgy ( Pop System) 1994 Csodacsacsi (Pop System) 1995 Boldog Születésnapot ( Pop System ) 1996 Pamacs a csacska macska (Pop System) 1997 Újjászületés (Pop System) Bodnár Attila – Újjászületés 1997 Miss Pipi (Pop System) 1998 Pop show ( Pop System) 1998 Kölyökdisco (Pop System) 1999 Suli Buli ( Pop System) 2000 Zenevarázs (Ritatti Records) 2001 Aranyalbum (Ritatti Records)
Rádiófelvételek
1982: Hopp, újra itt a ragtime (km. Deák Erzsébet; Tessék választani!) (Nádas Gábor–Szenes Iván)https://www.discogs.com/Various-Tessék-Választani-1982/release/5998339 1982: Szeretnék most veled lenni (Nagy Tibor–Bradányi Iván)Magyar Ifjúság, 1982. 30. szám, 47. oldal 1982: Közben szólt a boogiehttps://archivum.mtva.hu/images/news/NEWS-UEZjZnpCRUlJMnh5QUlvRy9aVnFiV1VDRG9Gb0REck8wdVBvWUYrK2JFWT0 1982: Tudom, nem könnyű teveled (km. Deák Erzsébet) (Bakos Géza–Bradányi Iván)https://archivum.mtva.hu/news_archive/item/NEWS-cFFvSGRXb1dvWGNjUGpJek0xcXg4dDY3Z2ZvTEdsQ2VacFZYbjZzdlVqbz0 1983: Tudom, ha nem is mondod (Dobsa Sándor–Bradányi Iván)Magyar Ifjúság, 1983. 37. hét, 31. oldal 1984: Ne beszélj! (Nagy–Vándor)Magyar Ifjúság, 1984. 38. hét, 47. oldal Volna szebb is, volna jobb is
Jegyzetek
Források Bodnár Attila – Allmusic.hu (archivált link) Bodnár Attila – Discogs.com
További információk Zenevarázs – Pap Rita és Bodnár Attila honlapja
Kategória:Magyar énekesek Kategória:Magyar zeneszerzők Kategória:1952-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Budapesten született személyek