Skarica Máté (Skaricza) (Ráckeve, 1544 – 1591. március 21.) református pap, életrajzíró.

Életpályája Ráckevén kezdett tanulni; 1563-ban pesti rektor, 1564-ben ráckevei tanító lett. Két évvel később Kolozsvárra ment tanulmányai folytatására. 1567-ben a jászberényi, 1568 elején ismét a ráckevei tanítóságot vállalta el. 1569. áprilisban külföldre utazott: a padova, genfi és (1571. április 29-étől) a wittenbergi egyetemen bővítette ismereteit. 1572-ben tért haza, ekkor Szegedi Kis István utódjaként Ráckeve lelkészévé választották. Jelen volt a hercegszöllősi zsinaton, amelynek kánonai kiadásáról ő gondoskodott. 1588-ban nagy hitvitát folytatott Pécsett az unitárius Válaszuti Györggyel, aki a történetet a Pécsi disputában örökítette meg. Skaricát három évvel később törökök ölték meg otthonában.

Munkássága Sajtó alá rendezte és kiadta Szegedi Kis István hátrahagyott műveit, valamint megírta életrajzát (Vita Stephani Szegedini), mely mestere Theologiae sincerae loci communes című munkájával együtt, annak „melléklete”-ként jelent meg (Bázel, 1585). „Ez az életrajz, az első igényes, humanista jellegű tudós-biográfia, tanítványi szeretettel s igen részletesen ismerteti Szegedi Kis hányatott életét, s éppen ezért a magyar reformáció történetének egyik legfontosabb forrása.”A magyar irodalom története (1964), 1. kötet, 499. oldal. Versekbe szedve megírta Ráckeve történetét (1581; kiadta Magdics István 1888-ban). Írt még sírverset Szegedi Kis Istvánnak, szintén verset Szegedinek a Tabulae Analyticae (1592) című munkája elé, és fennmaradt néhány egyházi éneke is. Skaricza Máté: Szegedi István élete; ford. Faragó Bálint; Kanyó Ny., Mezőtúr, 1906 Az a több évszázados hiedelem, hogy ő fordította volna Luther Erős várunk... kezdetű énekét, minden alapot nélkülöz.A magyar irodalom története (1964), 1. kötet, 507. oldal.

Jegyzetek

Források

(elírt Skarieza néven) Pintér Jenő: A magyar irodalom története: tudományos rendszerezés Budapest, 1930–1941; 2. kötet: A XVI. század lírája / A protestánsok vallásos énekköltése c. alfejezet (CD-ROM: Arcanum Kiadó) A tudományos irodalom című alfejezet.

További információk Barla Jenő: Skaricza Máté élete és zsoltárköltészete; Hornyánszky, Bp., 1902 Válaszúti György: Pécsi Disputa; tan., jegyz. Dán Róbert, sajtó alá rend. Németh S. Katalin; kritikai kiad.; Akadémiai, Bp., 1981 (Régi magyar prózai emlékek) Tanulmányok Ráckeve múltjából; Nagyközségi Tanács–PMKK, Ráckeve–Szentendre, 1985 (Ráckevei füzetek) Miskei Antal: Skarica Máté és kora; ford. Babits Péter; Sophia Nostra, Ráckeve, 2017 (Ráckeve történelmi és turisztikai értékei)

Kategória:Magyar költők Kategória:Magyar református lelkészek Kategória:1544-ben született személyek Kategória:1591-ben elhunyt személyek Kategória:Ráckeveiek