A Dance magyar dirty rock-zenekar.

Története 1987. július 22-én alapították meg az elődjének számító zenekart egy házibuliban. Ugyan még más néven, de már együtt játszott a későbbi felállásból Balogh Tamás, Csillik Zsolt és Révi József is. Személyes ellentétek miatt Balogh Tamás hamarosan létrehozta a Dance zenekart. Miután Balogh egy szilveszteri buliban kibékült Révi Józsival, Révi is beszállt a zenekarba énekelni és gitározni.

Az első Dance nagylemez a Proton kiadó gondozásában jelent meg 1990-ben, „Love Commando” címen. A lemez egyik oldalán magyarul, a másikon angolul énekeltek. Ettől kicsit tartottak is, mivel meglehetősen szokatlannak számított, de végül sikert aratott. Még a demós korszakukból került a lemezre a „Vad száj” (angolul „Wild Side”) és a „Sírig tartsd a szád” („Fall into the Night”). A lemezen Vértes Attila énekel, Révi már csak gitározik. A lemez nagy népszerűsége ellenére a tagok hamar odébb álltak. Zana „Gangsta Zolee” Zoli a megjelenés után nem sokkal átlépett a Sex Action-be, Vértes Attila pedig megalapította az XL Sisters formációt.

1993-ban jelent meg a zenekar második lemeze, „Ördög vagy angyal” címmel. Ezt már Révi József kivételével új tagokkal vették fel. Ezt a lemezt Boros "Pöpi" Péter dobolta fel a stúdióban. 7 millió forintos reklámkampányt indítottak a lemez népszerűsítésére. így két hónap leforgása alatt 20 000 példányt el is adtak belőle. Aztán nevet váltva Hooligans néven folytatták a zenélést.

Később gondoltak egy nagyot és újraformálták a Dance-et Dirty Dance néven. Tagjai: Ördög Tibor, Weisz László, Csatai Gábor, Juhász Attila.

Tagjai

ének: Vértes Attila (1989-1991) gitár: Révi József (1989-1994)(†2014) basszusgitár: Balogh Tamás (1988-1990) dob: Zana Zoltán (1988-1990) gitár: Csillik Zsolt (1988-1989) gitár: Weisz László (1992-1993) ének: Ördög Tibor (1992-1995) dob: Kiss Endi (1992-1995) gitár: Tóth Tibor (1993-1995) basszusgitár: Beloberk István (1992-1994)

Diszkográfia

Love Commando (1990) Vad száj Sírig tartsd a szád! Válassz Mindent akar a lány Ne fiam, Ne! Love Commando Suicide Don`t Turn Again Dangerous Girls Are Gonna Rock Ördög vagy angyal (1993) Ne szalaszd el Tánc Szédült éjjel Üres szó Shake down Olajat a tűzre Száguldás Halloween Szombat Geronimo Ne fiam, ne! Fuel for the fire

Források

https://web.archive.org/web/20130221013325/http://rockerek.hu/zenekarok/Dance

Kategória:Magyar rockegyüttesek