Piláth Károly (Székesfehérvár, 1955. február 6. –) középiskolai tanár és politikus, (Rákoscsaba-Újtelep 13. számú választókörzet) önkormányzati képviselője, a helyi közélet meghatározó személyisége. Négy szabadalma van.

Tanulmányai Középiskolai tanulmányait a Székesfehérvári egykori József Attila Gimnáziumban végezte. Tanulmányait az ELTE Természettudományi Karán folytatta, ahol 1979-ben kémia–fizika szakos tanári diplomát szerzett. 1985-ben doktorált fizikából. 1998-ban az Eurotrend továbbképzésen rendszergazda oklevelet, 2005-ben a Veszprémi Egyetem Informatika Karán informatika tanári oklevelet szerzett.

Munkahelyei 1973–1974 Sorkatonai szolgálat Hódmezővásárhelyen 1979–1988 LABOR MIM fejlesztőmérnök 1988–1991 MEDICOR fejlesztőmérnök 1991– OPTO-ELEKTRONIKA fejlesztőmérnök 1998–2002 PC Plusz BT fejlesztőmérnök 1998– Balassi Bálint Gimnázium számítástechnika tanár 2000–2010 Balassi Bálint Gimnázium fizika, számítástechnika tanár 2001–2005 Óraadó az ELTE Tanárképző Főiskolai Karon (ELTE TFK) 2005–2010 Óraadó az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskolaában 2010– ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola fizika, számítástechnika tanár 2011– ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola informatika vezetőtanár, fizika 2011– 2019 ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium fizika-informatika munkaközösség vezető 2019 – ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium nyugdíjas óraadó, fizika kutatótanár, informatika tanár

Díjai, elismerései bélyegkép|264px|Piláth Károly (balra) a Rátz Tanár Úr-életműdíj átvételekor, mellette Éry Gábor és Mester András bélyegkép|264px|A Science on Stage 2017 kiállítójaként (Kiváló Feltaláló) miniszteri kitüntetés arany fokozata (1987) Mikola Sándor-díj (2004) Öveges József-díj (2006. Piláth Károly volt az első, aki ezt a díjat megkapta.) Ericsson-díj (2008) Innovatív Tanárok Fóruma különdíja (2009) Vándorplakett (2012) Rátz Tanár Úr-életműdíj (2017) Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat (2024)

Részvétel és eredmények szakmai rendezvényeken Fizikatanári ankétok 26. Országos Középiskolai Fizikatanári Ankét (Debrecen) eszközkiállításán II. díj (1991) 34. Országos Középiskolai Fizikatanári Ankét (Sopron) eszközkiállításán I. díj (1991) 37. Országos Középiskolai Fizikatanári Ankét (Debrecen) eszközkiállításán I. díj (1994) 40. Országos Középiskolai Fizikatanári Ankét (Békéscsaba) eszközkiállításán II. díj (1997) 41. Országos Középiskolai Fizikatanári Ankét (Székesfehérvár) eszközkiállításán III. díj (1998) 23. Országos Országos Általános Iskolai Fizikatanári Ankét (Zamárdi) eszközkiállításán II. díj (1999) 51. Országos Középiskolai Fizikatanári Ankét (Békéscsaba) eszközkiállításán I. díj (2008) 53. Országos Középiskolai Fizikatanári Ankét (Kaposvár) eszközkiállításán I. díj (2010) 54. Országos Fizikatanári Ankét (Sárospatak) eszközkiállításán I. díj (2011) 55. Országos Fizikatanári Ankét (Győr) eszközkiállításán I. díj (2012) 56. Országos Fizikatanári Ankét (Székesfehérvár) eszközkiállításán II. díj (2013) 59. Országos Fizikatanári Ankét (Nyíregyháza) eszközkiállításán I. díj (2016) 60. Országos Fizikatanári Ankét (Gödöllő) eszközkiállításán III. díj (2017) 63. Országos Fizikatanári Ankét (Vác) eszközkiállításán II. díj (2021) 64. Országos Fizikatanári Ankét (Szombathely) eszközkiállításán I. díj , műhelyfoglalkozás I. díj (2023) 65. Országos Fizikatanári Ankét (Pécs) eszközkiállításán I. díj (2024) 64. Országos Fizikatanári Ankét (Kecskemét) eszközkiállításán ezüst minősítés (2025)

Egyéb szakmai rendezvények Physics On Stage konferencián a magyar küldöttség tagja (Svájc, 2000) Physics On Stage konferencián a magyar küldöttség tagja (Hollandia, 2002) Mindentudás Egyetemén kísérleti bemutatót tart (2006) Science on Stage fesztiválon a magyar küldöttség tagja (Debrecen, 2017)

Politika 1989-től aktív részese Rákoscsaba-Újtelep közéletének. 1992-től vesz részt a kerületi önkormányzat Oktatási és Kulturális Bizottságának munkájában. 1992–1998 Az Oktatási Bizottság elnöke. 1998–2002 Az Oktatási Bizottság külső tagja. 2002–2006 Az Oktatási Bizottságba delegált szakértő. 2006–2010 Az Oktatási és Kulturális Bizottság elnöke. 2010– Jogi, Közbiztonsági, Ügyrendi és Etikai Bizottság elnöke.

Család Nős, három gyermek édesapja, négy unokája van.

Források Életrajza a saját honlapján Adatlapja a Városatyák.hu lapon Adatlapja Budapest XVII. kerülete önkormányzatának honlapján FizKapu honlap FizTan és Ki-kicsoda? rovatai.

A Rátz Tanár Úr Életműdíj honlapon szereplő méltatás

További információk Kísérleti bemutatója a Mindentudás Egyetemén. (Szabó Gábor előadásának részeként, a bemutató kezdete 62:10-nél.) Videotorium: Csodalufi (55. Országos Fizikatanári Ankét és Eszközbemutató → Tízperces kísérletek, Győr, 2012.) Az Öveges József-díj pályázati értékelései. Rátz Tanár Úr Életműdíj 2017 - Dr. Piláth Károly → videó Saját YouTube csatornája sok fizika témájú videóval.

Kategória:1955-ben született személyek Kategória:Székesfehérváriak Kategória:Rákosmentiek Kategória:Magyar pedagógusok Kategória:Fidesz-tagok Kategória:Ericsson-díjasok Kategória:Mikola Sándor-díjasok Kategória:Öveges József-díjasok Kategória:Rátz Tanár Úr-életműdíjasok Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar fizikatanárok Kategória:Magyar informatikatanárok Kategória:Magyar kémiatanárok