A Downton Abbey angol kosztümös dráma, melyet Julian Fellowes alkotott a Carnival Films és a Masterpiece közreműködésével. A sorozat első részét 2010. szeptember 26-án vetítették az Egyesült Királyságban az ITV-n. Az Amerikai Egyesült Államokban a PBS vetíti a sorozatot 2011. január 9. óta.
A sorozat egy képzeletbeli helyszínen játszódik Yorkshire-ben, egy Downton Abbey nevezetű nagybirtokon. A történet főszereplői az arisztokrata Crawley család és annak szolgálói, az egyes évadok a brit történelem meghatározó mozzanatainak a család és környezetük életére gyakorolt hatásait mutatják be. A sorozat egy efféle nagy pillanattal veszi kezdetét, nevezetesen az RMS Titanic elsüllyedése utáni napokban, az első éved pedig az első világháború kitörésével ér véget. A második évad a háborúról, és spanyolnátha időszakáról számol be, a harmadik évadban pedig a háborúk közötti időszakba és az írek függetlenségéért folytatott küzdelembe nyerhetünk betekintést. A negyedik évad a "Teapot Dome Scandal" idején játszódik, míg az ötödik éved az 1923-as választásokról és a müncheni sörpuccsról mesél.
A Downton Abbey több tévés díjat nyert, köztük Golden Globe- és Emmy-díjat is. A sorozat 2011-ben a legtöbb Emmy-jelölést elért sorozattá vált. Összesen 27 jelölést ért el. A széria az ITV-n és PBS-en is a legnézettebb programjává vált, 1981 óta a legsikeresebb kosztümös angol sorozat.
A sorozatot eredetileg három évadosra szánták, de a 12 milliós nézettségre való tekintettel az ITV egy újabb évadot rendelt be. A harmadik évad végére a Downton Abbey a világ egyik legnézettebb sorozatává vált,The New York Times. "A Bit of Britain Where the Sun Never Sets: 'Downton Abbey' Reaches Around the World". 3 January 2013 a negyedik évad felvételei 2013 februárjában kezdődtek meg. Az ötödik évadot 2014-ben sugározták, 2015, március 20-án pedig hivatalosan is bejelentették, hogy a sorozat véget ér a 2015-ös hatodik évaddal.It's True: Downton Abbey's Sixth Season Will Be Its Last
A sorozat első részét Magyarországon 2013. február 10-én vetítette a Story4.
Áttekintés A sorozat egy kitalált helyszínen játszódik egy yorkshire-i nagybirtokon, melynek neve Downton Abbey. A történet főszereplői az arisztokrata Crawley család és annak szolgálói. A család V. György brit király uralkodása alatt birtokolja a downtoni birtokot. Az első évad az 1912 és 1914 közti időszakot öleli fel. A második évad 1916-1919 között játszódik. A 2011-ben elkészült karácsonyi különkiadás (Christmas Special) 1919 karácsonyát, majd az 1920-as év elejét meséli el. A harmadik évad 1920-tól 1921 őszéig kíséri nyomon a család életét. A negyedik évad hat hónapot ölel fel 1922 februárjától augusztusáig. A 2013-as karácsonyi különkiadás 1923 nyarán játszódik. Az ötödik évad a család 1924-es évét mutatja be. A 2014-es karácsonyi különkiadás 1924 őszétől karácsonyig folytatja a történetet.
Helyszínek thumb|left|Highclere Castle, Downton Abbey című sorozat legtöbb helyszínét az a kastély adja A sorozat legtöbb jelenetét a Highclere kastélyban és annak parkjában forgatták le. A szolgálók munkahelyén és felső emeleti szobákban játszódó jelenetek nagy részét az Ealing Studios-ban veszik fel.David Gritten "Downton Abbey: behind the scenes", The Daily Telegraph, 20 September 2010
A Bampton nevezetű falu Oxfordshire-ban a film külső jeleneteihez szolgáltatott helyszíneket mint a St. Mary Templom és a könyvtár, amely a kórház bejáratát biztosította. Az első világháború helyszíneiül Franciaország néhány falucskája és mezője szolgált. A Haxby Park, melyet Sir Richard Carlisle a 2. évadban akart megvásárolni, a Waddesdon Manor része Buckinghamshire-ben. A Greys Court Oxfordshire-ben a család másodlagos tulajdonaként jelent meg a sorozatban, melyet 'Downton Place'-nak hívtak. A család ide akart költözni a pénzügyi nehézségei miatt a harmadik évadban.
A sorozat szerint Downton Abbey a történelmi Yorkshire County területén helyezkedik el. Easingwold, Kirkby Malzeard, Kirkbymoorside, Leeds, Malton, Middlesbrough, Ripon, Richmond, Thirsk és York falvak és városok kerültek megnevezésre a sorozatban.
Az Inveraray Castle Duneagle kastélyként jelent meg a 2012-es karácsonyi különkiadásban.
Szereplők Főszereplők Színész Szereplő Megjelenések Magyar hangHugh BonnevilleRobert Crawley, Grantham grófja1–6. évadRosta SándorElizabeth McGovernCora Crawley, Grantham grófnéja1–6. évadKovács Nóra 1-4. évadMálnai Zsuzsa 5-6. évadMichelle DockeryLady Mary Crawley1–6. évadGyörgyi AnnaLaura CarmichaelLady Edith Crawley1–6. évadHuszárik KataJessica Brown FindlayLady Sybil Branson (született: Crawley)1–3. évadKiss VirágMaggie SmithViolet Crawley, Grantham özvegy grófnéja1–6. évadPásztor ErzsiDan StevensMatthew Crawley1–3. évadPosta VictorPenelope WiltonIsobel Crawley1–6. évadBókai Mária 1-4. évadTímár Éva 5-6. évadJim CarterCharles "Charlie" Carson1–6. évadKonrád AntalPhyllis LoganElsie Hughes (később: Carson)1–6. évadAndresz KatiJoanne FroggattAnna Bates (született: Smith)1–6. évadUrbán AndreaBrendan CoyleJohn Bates1–6. évadKassai KárolyRob James-CollierThomas Barrow1–6. évadSzéles TamásAllen LeechThomas "Tom" Branson1–6. évadElőd ÁlmosLeslie NicolBeryl Patmore1–6. évadZsurzs KatiSophie McSheraDaisy Mason (született: Robinson)1–6. évadDögei ÉvaSiobhan FinneranSarah O'Brien1–3. évadMolnár ZsuzsaKevin DoyleJoseph Molesley1–6. évadVári AttilaThomas HowesWilliam Mason1–2. évadJoó GáborLily JamesLady Rose Aldridge (született: McClare)3–6. évadBalsai Mónika 3. évad
Bogdányi Titanilla 4-6. évadRaquel CassidyPhyllis Baxter4–6. évadŐsi IldikóRose LeslieGwen Dawson1. és 6. évadZsigmond Tamara Sallai NóraMatt MilneAlfred Nugent3–4. évadDányi KrisztiánEdward SpeleersJames "Jimmy" Kent3–5. évadHorváth-Töreki GergelyCara TheoboldIvy Stuart3–4. évadPekár AdriennMichael C. FoxAndrew "Andy" Parker5–6. évadMarkovics Tamás
Visszatérő mellékszereplők Színész Szereplő MegjelenésekSamantha BondLady Rosamund Painswick (született: Crawley)1–6. évadDavid RobbDr. Richard Clarkson1–6. évadTom CullenAnthony "Tony" Foyle, Lord Gillingham4–5. évadJulian OvendenCharles Blake4–5. évadMatthew GoodeHenry Talbot5–6. évadHarry Hadden-PatonHerbert "Bertie" Pelham5–6. évadPaul CopleyMr. Mason2–6. évadDouglas ReithRichard "Dickie" Grey, Merton báró3–6. évadJeremy SwiftSeptimus Spratt4–6. évadAndrew ScarboroughTimothy "Tim" Drewe4–6. évad
A produkció A sorozat ötlete a Carnival Films vezetőinek agyában fogant meg, akik a képernyőre szerettek volna tűzni egy Edward-kori drámát. A sorozat előkészítésével az Oscar-díjas Julian Fellowes-t bízták meg, akinek a nevéhez a szintén sikeres Gosford Park is köthető. A szövegkönyveket és a történetet Julian Fellowes írta, a feleségének, Emmának segítségével.
Évadok, Epizódok
Első évad Az első évad első része 2010. szeptember 26-án került a képernyőre az Egyesült Királyságban az ITV csatornán. Az első rész a Crawley család és annak szolgálóinak életét a Titanic elsüllyedésének éjszakája utáni napon kezdi el ismertetni. Az évad utolsó része pedig 1914. augusztus 4-én az első világháború kitörésével ér véget. A történet a Crawley család vagyonának, rangjának és birtokainak férfi örökösére fókuszál, emellett azonban fontos szerepet kap Lady Mary szerelmi élete is. A dráma bonyodalmát az adja, hogy a Titanic elsüllyedésekor meghalt a család vagyonának az örököse, aki Lady Mary vőlegénye is volt, így a pénz és a birtok egy Manchester-ben élő rokonra száll, akit a család még csak nem is ismer, hiszen Lord Grantham néhai apja hitbizományt hozott létre a birtok megmentésére, melyben megfogalmazódik, hogy Downtont és a hitbizományba foglalt pénzt, mely a jelenlegi Lord Grantham feleségének hozománya, csakis férfi örökös örökölheti.
Az első évad 7 részből áll. Magyarországon a Story4 vetítette.
Második évad A második évad 2011. szeptember 18-án vette kezdetét az Egyesült Királyságban. A sorozathoz egy karácsonyi különkiadás is készült, melyet 2011. december 25-én vetítettek.Downton Abbey 2011 Christmas special. ITV Press Centre, 15 January 2011 Az évad a karácsonyi különkiadással együtt kilenc részt tartalmazott.
Az évad a somme-i csatával (1916) kezdődik és a spanyolnátha járvány elterjedésével (1918) ér véget. Matthew Crawley, Thomas Barrow, és William Mason harcolnak a háborúban. Az ír sofőr Tom Branson, azonban nem harcol Angliáért. Lady Sybil feladva arisztokratikus pozícióját nővérnek áll, hogy segíthessen a sebesülteken.Downton Abbey show gets second series BBC News, 12 October 2010Downton Abbey fans should prepare to be shell-shocked The Guardian, 30 July 2011 Michelle Dockery, Dame Maggie Smith, Brendan Coyle, Rob James-Collier, Dan Stevens, Elizabeth McGovern, Hugh Bonneville, Jessica Brown Findlay, Laura Carmichael, Joanne Froggatt, Phyllis Logan és Allen Leech mind visszatértek és Cal Macaninch, Iain Glen, Amy Nuttall, Zoe Boyle és Maria Doyle Kennedy pedig csatlakozott a sorozathoz,Five actors join new 'Downton Abbey' Digital Spy, 18 February 2011 mint Lang az új komornyik, Sir Richard Carlisle, Ethel az új szobalány, Miss Lavinia Swire és John Bates felesége Vera.Downton Abbey – Back in 2011 ITV, July 2011 Az évad forgatása 2011 márciusában kezdődött meg.Downton Abbey fans brace for farewell The Guardian, 6 November 2010
Karácsonyi különkiadás 2011 A különkiadásban a megszokott szereplők mellett Nigel Havers mint Lord Hepworth és Sharon Small mint Lady Rosamund új szobalánya, Marigold Shore, jelent meg. Ez a rész 1919 karácsonyát és 1920 első felét mutatja be.
Harmadik évad A harmadik évad premierje 2012. szeptember 16-án volt az ITV-n. A harmadik évadban Mary és Matthew összeházasodtak. Sybil és Tom Branson megérkezett Downtonba, az első gyermeküket várják. Eközben Downton anyagi problémákkal küszködik. Szülés után Lady Sybil elhunyt, gyermeke neve szintén Sybil lesz anyja emlékére.
Karácsonyi különkiadás 2012 Az ITV 2012-ben is december 25-én közvetítette a karácsonyi epizódot.
MyAnna Buring színésznő megjelent a 2012-es különkiadásban, az új szobalány Edna Braithwaite szerepében.
Negyedik évad 2012. november 23-án az ITV bejelentette, hogy újabb évad fog 2013 szeptemberében a képernyőre kerülni, melynek felvételei 2013 februárjában kezdődtek meg.
Az ITV a Downton Abbey hivatalos honlapján közzé tett néhány információt a negyedik évaddal kapcsolatban 2013 márciusában. Lady Mary Crawley gyászolja elhunyt férjét, Matthew-t aki hat hónappal korábban vesztette életét tragikus autóbaleset következtében. Matthew épp a kórházban volt feleségénél és újszülött fiánál, George-nál, és hazafelé tartott a kastélyba, amikor az autója felborult és Matthew elhunyt. Az új évadban Mary újra boldogságra találhat, az évad premierje 2013 őszén volt az Egyesült Királyságban.
2013 márciusában bejelentették, hogy új szereplők csatlakoznak a sorozathoz: Tom Cullen, mint Lord Gillingham a család régi barátja, aki gyermekkora óta ismeri Lady Mary-t. Nigel Harman, mint az egyik vendég inasa, Green. Dame Harriet Walters, mint Lady Shackleton az özvegy grófné egyik régi barátnője. Dame Kiri Te Kanawa, aki egy énekesnőt fog alakítani, aki a ház vendége lesz. Joanna David, vendégszerepet vállalt, mint Yeovil hercegnője. Julian Ovenden, pedig az arisztokrata Charles Blake-t alakítja. A 2013-as évad utolsó részében visszatér Shirley MacLaine, aki Cora amerikai anyját, Martha Levinson-t játssza.Downton Abbey negyedik évad szereplők Azonban a 2013-as évadba nem tér vissza Siobhan Finneran, aki Miss O'Brien-t alakította. A karakter nem halt meg, ezért visszatérhet egy későbbi évadban.Downton Abbey O'Brien távozik , Digitalspy.co.uk
Ötödik évad Az ITV 2013 novemberében bejelentette, hogy 2014-ben folytatódik a sorozat az ötödik évaddal.http://www.itv.com/presscentre/press-releases/itv-commissions-fifth-series-downton-abbey#.UoAJQ5ROpYw
Előzmények