A természetes palládium (Pd) hat stabil izotópból – 102Pd, 104Pd, 105Pd, 106Pd, 108Pd és 110Pd – áll, bár ezek közül kettő elméletileg instabil. A legstabilabb radioaktív izotópok a 107Pd (felezési ideje 6,5 millió év), a 103Pd (17 nap) és a 100Pd (3,63 nap). Huszonhárom további radioizotópját írták le, ezek atomtömege a 90,949 u (91Pd) és 123,937 u (124Pd) tartományba esik. Legtöbbjük felezési ideje – a 101Pd (8,47 óra), 109Pd (13,7 óra) és 112Pd (21 óra) kivételével – fél óránál is kevesebb.

A leggyakoribb 106Pd-nál könnyebb izotópok főként elektronbefogással bomlanak, míg a nehezebbek többnyire béta-bomlóak. Előbbi esetben a bomlástermék elsősorban ródium, utóbbiaknál ezüst.

A radiogén 107Ag a 107Pd bomlásterméke, elsőként a Kalifornia állambeli Santa Clara-i meteoritban mutatták ki 1978-ban. A felfedezők szerint a vasmagot tartalmazó kisbolygók összeállása és differenciálódiása 10 millió évvel egy nukleoszintézissel járó esemény után történt. A Naprendszer kialakulása után egyértelműen megolvadt testekben a 107Pd és Ag közötti korreláció minden bizonnyal arra utal, hogy a korai Naprendszerben rövid életű nuklidok is jelen voltak.

Standard atomtömeg: 106,42(1) u

Palládium-103 A palládium-103 a palládium egyik radioizotópja, a prosztatarák és a szemet érintő (ún. uveális) melanoma sugárterápiájában alkalmazzák. Ciklotronban állítható elő palládium-102-ből vagy ródium-103-ból. Felezési ideje 16,99 nap, elektronbefogással ródium-103-ra bomlik, 21 keV energiájú gamma-sugárzást bocsát ki.

Palládium-107

Hosszú élettartamú hasadási termékekTulajdonság:Mértékegység:t½MaHozamQ KeVβγ99Tc0,2116,1385294β126Sn0,2300,1084β79Se0,3270,0447151β93Zr1,535,457591βγ135Cs2,3 269β107Pd6,5 1,249933β129I15,7 0,8410194βγAz menve további infó jelenik meg

A 7 hosszú élettartamú hasadási termék közül a palládium-107 rendelkezik a második leghosszabb felezési idővel (6,5 millió év), továbbá ez a legkevésbé radioaktív izotóp (bomlási energiája csak 33 keV, fajlagos aktivitása 5 Ci/g). Tisztán béta-bomló (nem bocsát ki gamma-sugarakat), bomlásterméke Ag-107.

Az urán-235 termikus neutronokkal történő hasítása során hasadásonként 0,1629%-os arányban keletkezik, ami a jód-129-ének 1/4-e, a Tc-99, Zr-93 és Cs-135 mennyiségének pedig csak 1/40-e. Urán-233-ból valamivel kisebb, Pu-239-ből azonban jóval nagyobb, 3,3%-os mennyiségben keletkezik. Gyors neutronok hatására végbemenő maghasadás vagy nehezebb magok hasadása során nagyobb mennyiségben keletkezik.

A szerint a hasadási termékben a palládium izotópeloszlása (öt év pihentetés után) a következő: 104Pd (16,9%),105Pd (29,3%), 106Pd (21,3%), 107Pd (17%), 108Pd (11,7%) és 110Pd (3,8%). Más forrás szerint a termikus neutronok hatására végbemenő maghasadás során keletkező palládiumban a 107Pd részaránya 9,2% urán-235 hasadásakor, 11,8% urán-233 esetén és 20,4% Pu-239 hasadásakor (és Pu-239-ből mintegy 10-szer annyi palládium keletkezik, mint U-235-ből).

Táblázat nuklidjele Z(p) N(n)  izotóptömeg (u)  felezési idő bomlásimód(ok)Rövidítések:EC: ElektronbefogásIT: Izomer átmenet leány-izotóp(ok)A stabil izotópok félkövérrel vannak kiemelve magspin jellemzőizotóp-összetétel(móltört) természetesingadozás(móltört) gerjesztési energia 91Pd 46 45 90,94911(61)# 10# ms [>1,5 µs] β+ 91Rh 7/2+# 92Pd 46 46 91,94042(54)# 1,1(3) s [0,7(+4−2) s] β+ 92Rh 0+ 93Pd 46 47 92,93591(43)# 1,07(12) s β+ 93Rh (9/2+) 93mPd 0+X keV 9,3(+25−17) s 94Pd 46 48 93,92877(43)# 9,0(5) s β+ 94Rh 0+ 94mPd 4884,4(5) keV 530(10) ns (14+) 95Pd 46 49 94,92469(43)# 10# s β+ 95Rh 9/2+# 95mPd 1860(500)# keV13,3(3) s β+ (94,1%) 95Rh(21/2+) IT (5%) 95Pd β+, p (0,9%) 94Ru 96Pd 46 50 95,91816(16) 122(2) s β+ 96Rh 0+ 96mPd 2530,8(1) keV 1,81(1) µs 8+ 97Pd 46 51 96,91648(32) 3,10(9) perc β+ 97Rh 5/2+# 98Pd 46 52 97,912721(23) 17,7(3) perc β+ 98Rh 0+ 99Pd 46 53 98,911768(16) 21,4(2) perc β+ 99Rh (5/2)+ 100Pd 46 54 99,908506(12) 3,63(9) nap EC 100Rh 0+ 101Pd 46 55 100,908289(19) 8,47(6) óra β+ 101Rh 5/2+ 102Pd 46 56 101,905609(3)Látszólag stabilA várakozások szerint β+β+-bomlással 102Ru-vé alakul 0+ 0,0102(1) 103PdA gyógyászatban használják 46 57 102,906087(3) 16,991(19) nap EC 103Rh 5/2+ 103mPd 784,79(10) keV 25(2) ns 11/2− 104Pd 46 58 103,904036(4)StabilElméletileg spontán maghasadásra képes 0+ 0,1114(8) 105PdHasadási termék 46 59 104,905085(4)Stabil 5/2+ 0,2233(8) 106Pd 46 60 105,903486(4)Stabil 0+ 0,2733(3) 107PdHosszú felezési idejű hasadási termék 46 61 106,905133(4) 6,5(3) év β− 107Ag 5/2+ 107m1Pd 115,74(12) keV 0,85(10) µs 1/2+ 107m2Pd 214,6(3) keV 21,3(5) s IT 107Pd 11/2− 108Pd 46 62 107,903892(4)Stabil 0+ 0,2646(9) 109Pd 46 63 108,905950(4) 13,7012(24) óra β− 109mAg 5/2+ 109m1Pd 113,400(10) keV 380(50) ns 1/2+ 109m2Pd 188,990(10) keV 4,696(3) perc IT 109Pd 11/2− 110Pd 46 64 109,905153(12)Látszólag stabilA várakozások szerint β−β−-bomlással 110Cd-zé alakul több mint 6 év felezési idővel 0+ 0,1172(9) 111Pd 46 65 110,907671(12) 23,4(2) perc β− 111mAg 5/2+ 111mPd 172,18(8) keV5,5(1) óra IT 111Pd11/2− β− 111mAg 112Pd 46 66 111,907314(19) 21,03(5) óra β− 112Ag 0+ 113Pd 46 67 112,91015(4) 93(5) s β− 113mAg (5/2+) 113mPd 81,1(3) keV 0,3(1) s IT 113Pd (9/2−) 114Pd 46 68 113,910363(25) 2,42(6) perc β− 114Ag 0+ 115Pd 46 69 114,91368(7) 25(2) s β− 115mAg (5/2+)# 115mPd 89,18(25) keV50(3) s β− (92%) 115Ag(11/2−)# IT (8%) 115Pd 116Pd 46 70 115,91416(6) 11,8(4) s β− 116Ag 0+ 117Pd 46 71 116,91784(6) 4,3(3) s β− 117mAg (5/2+) 117mPd 203,2(3) keV 19,1(7) ms IT 117Pd (11/2−)# 118Pd 46 72 117,91898(23) 1,9(1) s β− 118Ag 0+ 119Pd 46 73 118,92311(32)# 0,92(13) s β− 119Ag 120Pd 46 74 119,92469(13) 0,5(1) s β− 120Ag 0+ 121Pd 46 75 120,92887(54)# 400# ms [>300 ns] β− 121Ag 122Pd 46 76 121,93055(43)# 300# ms [>300 ns] β− 122Ag 0+ 123Pd 46 77 122,93493(64)# 200# ms [>300 ns] β− 123Ag 124Pd 46 78 123,93688(54)# 100# ms [>300 ns] 0+ 125PdFuture Plan of the Experimental Program on Synthesizing the Heaviest Element at RIKEN , Kosuke Morita 46 79 126PdIsomers in 128Pd and 126Pd: Evidence for a Robust Shell Closure at the Neutron Magic Number 82 in Exotic Palladium Isotopes; Physical Review Letters, 11/29/2013Experiments on neutron-rich atomic nuclei could help scientists to understand nuclear reactions in exploding stars; physorg.com, 11/29/2013 46 80 0+ 126m1Pd 2023 keV 330 ns IT 126Pd 5- 126m2Pd 2110 keV 440 ns IT 126m1Pd 7- 128Pd 46 82 0+ 128mPd 2151 keV 5.8 µs IT 128Pd 8+

Megjegyzések Az izotópok gyakoriságát, valamint az atomtömeg pontosságát az egyes előfordulások közötti eltérések korlátozzák. A megadott tartomány lefedi a Földön előforduló összes szokványos anyagot. Ismeretesek olyan geológiai minták, amelyek izotóp-összetétele a szokásos értékeken kívül van. Az atomtömeg bizonytalansága ezeknél meghaladhatja a jelzett hibahatárt. A # jel a nem kizárólag kísérletekből, hanem részben szisztematikus trendekből származó értéket jelöl. A nem kellő megalapozottsággal asszignált spinek zárójelben szerepelnek. A bizonytalanságokat rövid formában – a megfelelő utolsó számjegy után zárójelben – adjuk meg. A bizonytalanság értéke egy standard deviációnak felel meg, kivéve, ahol az izotóp-összetételt és standard atomtömeget a IUPAC nagyobb bizonytalansággal adja csak meg.

Hivatkozások Patent application for Palladium-103 implantable radiation-delivery device (accessed 12/7/05)

Fordítás

Források Izotóptömegek:

Izotóp-összetétel és standard atomtömegek:

A felezési időkre, a spinekre és az izomer adatokra vonatkozó információk az alábbi forrásokból származnak:

Palládium