Sveti Petar falu Horvátországban, Károlyváros megyében. Közigazgatásilag Ogulinhoz tartozik.
Fekvése Károlyvárostól 39 km-re délnyugatra, községközpontjától 1 km-re nyugatra, a Dobra jobb partján fekszik. Ogulin elővárosi települése. Déli részén halad át a zágráb-fiumei vasút és a D42-es főút is. Északi részén laktanya található.
Története A települést még Suglice, illetve Zgulice néven a modrusi uradalom urbáriuma említi először 1486-ban. Valószínűleg már ekkor állt a falu névadója a temetőben található Szent Péter kápolna. 1558-ban az egyházlátogatás egy Szent Márton templomot említ itt, mely azonban az idők során teljesen elpusztult. A múltban a templomnak sírboltja is volt, de ennek mára nyoma sem maradt. Az 1874-ben épített Rudolf út itt vezet keresztül. Ekkor épült a Dobrán a Molnárok hídja (Molinarijev most), egy háromnyílású kőhíd, mely az egykor hozzá tartozott Puškarićival köti össze. Kirasići és Obrov települések ma is hozzá tartoznak. A falunak 1857-ben 501, 1910-ben 477 lakosa volt. Trianonig Modrus-Fiume vármegye Ogulini járásához tartozott. 2011-ben a 650 lakosa volt.
Lakosság Lakosság változása- Republika Hrvatska - Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857.-2001. 1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011 501 622 656 466 482 477 446 485 533 548 621 630 0 0 633 650
Nevezetességei A falu északnyugati részén egy dombon álló Szent Péter tiszteletére szentelt temetőkápolnájaÖrökségvédelmi jegyzékszáma: Z-4095. középkori eredetű. Építési ideje nem ismert, de 1486-ban már valószínűleg állt. A kápolnában egy négyszögletes kőoltár áll, oltárképén Szent Péter és Pál apostolokkal. Szentélye trapéz alakú. 1926-ban bővítették, ekkor épült harangtornya is. A Molinarijev most egy 1874-ben épített kőhíd.Örökségvédelmi jegyzékszáma: Z-3085. Itt vezet át a Rudolf-út a Dobrán. A híd öt íves nyílással rendelkezik, amelyek közül a három szélesebb nyílás pillérein hatalmas hullámtörők állnak, míg a fennmaradó kettő ártéri nyílás.
Források Ogulin város hivatalos weboldala A város információs portálja A megye turisztikai egyesületének honlapja Ogulin város turisztikai egyesületének honlapja
Jegyzetek
Kategória:Károlyváros megye települései