A Patrick, a postás (a 3. évadtól Postás Pat), eredeti cím: Postman Pat 1981-től 2007-ig sugárzott angol televíziós bábfilmsorozat, amelyet Chris Taylor rendezett. A sorozat befejezése után készült még egy sorozat Eszes Jess címmel, amelyben a főszereplő Patrick macskája, Jess, aki ott már beszél is. Az Egyesült Királyságban a BBC One, a BBC Two, a CBBC és a CBeebies vetítette, Magyarországon először a Duna TV mutatta be 1999. december 12-én,1999. december 12-ei tévéműsor a Nemzeti Archívumban később a Minimax és az M2 is sugározta. Az M2 jelnyelven is leadta, így ez az ország első jelnyelven leadott sorozata.

Ismertető Lancashire megyében egy Greendale nevű kis városban (az első két évadban falu) él Patrick Clifton, aki egy szemüveges postás. Patrick a városban minden házhoz bekopog. Postás munkája során levelet, csomagokat, ajándékokat, üzeneteket és örömeket is hoz a város minden lakójának, de néha Pancasterbe (Lancaster paródiája) is. A sorozat cselekménye rendkívül igényes, aprólékos és nagy sikere van a gyerekek körében. A sorozat történetei játékosak és tanulságosak is.

Szereplők

Felnőttek Patrick "Pat" Clifton – A főhős, egy postás, minden hajnalban elindulva felveszi a sok-sok levelet, és jól végzi a munkáját. Sara Clifton – Pat felesége, a kávézóban dolgozik Nishával, aki a legjobb barátnője. Mrs. Goggins (Goggins néni az első két évad) – Skót származású postamesternő, a posta és egyben a bolt vezetője, Pat főnöke. Van egy kutyája, Vidám, aki szeret Jess-szel játszani. Theodore "Ted" Glen – A város ezermestere, több gépet is kitalál, pl. fagyigép, mosó-válogatógép, de ezek helyes működésében Pat segít neki. Egy interjú szerint ő az egyik alkotó, Ivor Wood kedvenc karaktere. Alfred "Alf" Thompson – Farmer, szereti az egyenes beszédet, van egy traktora is, amit sokat használ. Dorothy Thompson – A farmer felesége, van egy birtokuk, ahol maguk termesztik a zöldségeket. Peter Timms tiszteletes – A városka széplelkű papja, mindig van 1-1 bölcs mondása, jól emlékszik a városka történetére, hobbija a kertészkedés és a zenehallgatás. Julia Potigi – Szintén egy farmon él az ikreivel, akiknek a nevük: Katy és Tom. Dr. Sylvia Gilbertson – A település orvosa, lánya Sarah. Shelby őrmester udvarol neki, titokban tangót táncol a rendelőben. Arthur Shelby – A kisváros rendőr őrmestere, a törvény szigorával lép fel, de végül senkit nem szokott megbüntetni. A lányával, Lucy-vel él a városban. Jeff Pringle – A kisváros tanára, a fia, Charley. Ajay Bains – Indiai származású vasutas, feleségével (Nishával), és gyerekeivel (Meerával és Nikhillel) él a városban Nisha – Ajay felesége, az állomás kávézójában dolgozik, szeret festeni. Sam Waldron – Egy mozgó boltot vezet Pancastertől Greendale-ig, és Pat közeli barátja. Az első két évadban szerepelt, és a 3. évad 12. részében mint statiszta. Forbes őrnagy – Egy öreg katonai őrnagy. A 2. évad 11. részében kiderül, hogy egyszer hőlégballonnal Afrikában járt. Csak a második évadban szerepelt, de a mozifilmben visszatért.

Gyerekek Tom – Potigi ikrek egyike, a greendale-i farmon él anyjával, Juliával és ikertestvérével, Kathy-vel. Katy – Tommy Potigi ikertestvére. Julian – Pat fia, kedvenc focicsapata a Pencaster United, legjobb barátja Meera. Charley – Jeff Pringle, a tanár fia, igen eszes, ért a műszaki dolgokhoz, Julian és Meera jó barátja. Sarah – Dr. Gilbertson lánya, Kotnyeles gyerek, mindig mindenkit csendre int az iskolában, legjobb barátja Lucy. Meera – Ajay, a vasutas lánya, Julian jó barátja, szereti a mozit és a popsztárokat. Lucy – Shelby őrmester lánya, gyönyörűen énekel, de félénk megmutatni. Bill – Thompsonék fia, mindig mindenben a legjobb akar lenni, de ez rendszerint nem sikerül neki. Ő a legidősebb az iskolás gyerekek között, s ha felnő, olyan akar lenni, mint az édesapja.

Állatok

Jess – Pat macskája, aki hajnalonta elkíséri őt, kedvenc étele a hal. A 4. évadban megismerkedik egy Vidám nevű kutyával, akivel nagyon szeret játszani. Jess egy kétszínű, fekete-fehér macska. Az Eszes Jess című sorozatban ő a történet főhőse, és beszélni is tud. Vidám (Pötyi az ismétlésekben) – Mrs. Goggins kutyája és Jess legjobb barátja. Vidám egy westie. Nagyon szeret Jess-szel játszani és szaladgálni. Van egy kutyasípja, amely elég halk, de ő így is meghallja. Rosie – Alf kecskéje, nagyon falánk, a 3. évad 2. részében elszökött otthonról és útközben sok dolgot megrágott pl. Pat csomagjainak a címzetteit, Selby őrmester nadrágját stb. Cedric – Alf versenygalambja, sok helyről képes hazatalálni, de néha eltéved és rossz helyen köt ki. Néha üzenetet visz a Thompson farmra. Pötyi – Pringle-ék tengerimalaca, a 3. évad 18. részében "eltűnőművész" volt. Blugy – Shelby-ék aranyhala. A forgatás alatt őt számítógép segítségével alkották meg.

Magyar hangok Az eredeti változatban az első évadban Ken Barrie adta az összes hangot és ő volt a narrátor is. A második évadban Ken Barrie és Carole Boyd osztozott a hangokon: Barrie adta a férfi, Boyd pedig a női, illetve a gyerekhangokat (kivéve Dryden anyót, akit Barrie szólaltatott meg). A későbbi évadokban már több hang volt, pl. Janet James, Kulvinder Ghir, Archie Panjabi, Angela Griffin. +SzereplőEredeti hangMagyar hang1. magyar változat (Duna TV, Minimax)2. magyar változat (M2)Patrick "Pat" CiftonKen BarrieGalbenisz Tomasz (3. évadtól)Helyey László (1-2. évad)Galbenisz Tomasz (3. évadtól)Theodore "Ted" GlenVárday Zoltán (3-5. évad)Harsányi Gábor (1-2. évad)Várday Zoltán (3-5. évad)Peter Timms tiszteletesPálfai Péter (3. évadtól)Makay Sándor (1-2. évad)Arthur ShelbyCsuha Lajos (3-5. évad)Alfred "Alf" ThompsonRudas István (3-5. évad)?Jeffrey "Jeff" Pringle?Samuel "Sam" Waldron??Peter Fogg?Seszták SzabolcsJessMellissa Sinden (3-5. évad) colspan="2" Sara CliftonCarole Boyd??Julian CliftonCarole Boyd (2. évad)Janet James (3-5. évad)?Boldog Gábor (3-5. évad)Mrs. GogginsKen Barrie (1. évad)Carole Boyd (2-5. évad)Gyimesi Pálma (1-2. évad)?Vidám/PötyiMellissa Sinden colspan="2" rowspan="2" PötyiCharles "Charlie" PringleKen Barrie (1. évad)Carole Boyd (2-5. évad)??William "Bill" ThompsonKen Barrie (1. évad)Carole Boyd (2. évad)Kulvinder Ghir (3-5. évad)?Molnár Levente (3-5. évad)Ajay BainsKulvinder GhirHáda JánosNisha BainsArchie PanjabiSzabó ZselykeMeera Bains??Amy WrigglesworthAngela Griffin??NarrátorKen Barrie (1-2.évad)?Bozai József (1-2.évad) További magyar hangok (1. magyar változat): Dene Tamás, Sz. Nagy Ildikó, Borza Ákos, Kardos Lili, Kardos Bence, Ullmann Zsuzsa

További magyar hangok (2. magyar változat): Csizmadia Gabriella, Dögei Éva, Hamvas Dániel, Csuha Bori

Főcímdal: Csuha Lajos (3. évadtól)

Epizódok +ÉvadEpizódokEredeti sugárzásMagyar sugárzásEredeti sugárzás kezdeteEredeti sugárzás fináléjaMagyar sugárzás kezdeteMagyar sugárzás fináléja1131981. szeptember 16.1982. szeptember 27.1999. december 12.2000. március 2.2131997. április 10.1997. szeptember 8.1999.1999.3262004. szeptember 7.2004. oktober 14.2004 és 2011 között2004 és 2011 között4262006. február 27.2006. május 10.2006 és 2013 között2004 és 2013 között5282007. április2007. december 24.2007 és 2013 között2007 és 2013 közöttkülönrészek121990. október 152006. október 2.??

1. évad (1981-1982) +Eredeti címMagyar címEredeti premierMagyar premier (Duna televízió)1.1.Postman Pat's Finding DayAz elveszett tárgyak napja1981. szeptember 16.1999. december 12.2.2.Postman Pat and the Magpie HenA tolvaj tyúkok1981. szeptember 23.1999. december 19.3.3.Postman Pat's BirthdayPatrick születésnapja1981. szeptember 30.1999. december 20.4.4.Pat's Rainy DayEgy esős nap1981. október 7.1999. december 27.5.5.The Sheep in the Clover FieldAz elszabadult nyáj1981. október 14.2000. január 9.6.6.Pat's Tractor ExpressA traktorexpressz1981. október 212000. január 16.7.7.Pat's Thirsty DayEgy szomjas nap Greendale-ben1981. október 28.2000. január 23.8.8.Pat's Windy DaySzeles nap Greendale-ben1981. november 4.2000. január 30.9.9.Pat's Foggy DayKödös nap Greendale-ben1982. március 3.2000. február 6.10.10.Pat's Difficult DayNehéz nap Greendale-ben1982. szeptember 6.2000. február 13.11.11.Pat Goes SledgingPatrick szánkózik1982. március 10.2000. február 20.12.12.Letters on IceLevelek a jégen1982. szeptember 20.2000. február 27.13.13.Pat Takes a MassagePatrick üzenetet ad át1982. szeptember 27.2000. március 2. 2. évad (1997) +Eredeti címMagyar címEredeti premierMagyar premier (Duna televízió)14.1.Postman Pat and the Hole in the RoadKátyú az országúton1997. április 3.1999.15.2.Postman Pat and the Suit of ArmourA páncél1997. április 10.1999.16.3.Postman Pat in a MuddlePatrick bajba kerül1997. április 17.1999.17.4.Postman Pat Misses the ShowPatrick lekési a versenyt1997. április 24.1999.185.Postman Pat Follows a TrailPatrick, a nyomkereső1997. május 1.1999.19.6.Postman Pat Has the Best VillageVerseny a legszebb falu címért1997.május 8.1999.20.7.Postman Pat Paints the CeilingPatrick, a szobafestő1997. május 15.1999.21.8.Postman Pat Has Too Many ParcelsA csomagküldő szolgálat1997. május 22.1999.22.9.Postman Pat and the Big SurprisePatrick és a meglepetés1997. május 29.1999.23.10.Postman Pat and the RobotPatrick és a robot1997. június 5.1999.24.11.Postman Pat Takes FlightPatrick Greendale fölött1997. szeptember 1.1999.25.12.Postman Pat and the Beast of GreendaleA Greendale-i szörny1997. szeptember 5.1999.26.13.Postman Pat and the Mystery TourA varázslatos utazás1997. szeptember 8.1999.

3. évad (2004) +Eredeti címMagyar címEredeti premierMagyar premier