A Super Bowl XXV az 1990-es NFL-szezon döntője volt. A mérkőzést a Tampában játszották 1991. január 27-én. A mérkőzést a New York Giants nyerte.
A döntő résztvevői
A Buffalo Bills az alapszakaszbeli 13–3-as mutatójával az NFC első kiemeltjeként jutott a rájátszásba. Erőnyerőként csak a konferencia-elődöntőben kapcsolódott be a rájátszásba, ahol otthon a Miami Dolphins-t verte, később a konferencia-döntőben szintén hazai pályán a Los Angeles Raiders ellen győzött. A Buffalo először vett részt a Super Bowlon.
A New York Giants is 13–3-as teljesítménnyel zárt az alapszakaszban, így az AFC második kiemeltjeként került a rájátszásba. Erőnyerőként a Giants is csak a konferencia-elődöntőben játszott először. Hazai pályán a Chicago Bears-t győzte le, majd a konferencia-döntőben idegeben győzött az első kiemelt és címvédő San Francisco 49ers ellen. A Giants korábban 1987-ben vett részt Super Bowlon, amelyet meg is nyert.
A mérkőzés A mérkőzést 20–19-re a New York Giants nyerte, és története során másodszor nyert Super Bowlt. A legértékesebb játékos a Giants running back-je, Ottis Anderson lett.
A mérkőzés mindvégig fordulatos és szoros volt. A Super Bowlok történetének legszorosabb végeredménye született. A végjáték arról emlékezetes, hogy 20–19-es Giants vezetésnél, bő két perccel a mérkőzés vége előtt a Bills támadhatott. A Giants 29 yardos vonaláig jutottak el, amikor már csak négy másodperc maradt hátra. A Buffalo 47 yardos mezőnygólt kísérelt meg, amivel megnyerték volna a mérkőzést. Azonban a rúgójuk, Scott Norwood mellérúgta, így a Giants nyerte meg a mérkőzést.
A Buffalo az ezt követő három Super Bowlon is részt vett, azonban egyiket sem tudta megnyerni.
DriveCsapatPlay leírásaPontPlayYardIdőtartamBillsGiants17:1410586:15GiantsMezőnygól. Matt Bahr 28 yardról.0315:515661:23BillsMezőnygól. Scott Norwood 23 yardról.33212:3012804:27BillsTouchdown. Don Smith 1 yardos futás. Scott Norwood jutalomrúgás.10328:27 – – – BillsSafety. Bruce Smith-t földre vitték a célterületen.12323:2510873:24GiantsTouchdown. Stephen Baker 14 yardos átadás Jeff Hostetlertől. Matt Bahr jutalomrúgás.121035:3114759:29GiantsTouchdown. Ottis Anderson 1 yardos futás. Matt Bahr jutalomrúgás.1217414:524631:27BillsTouchdown. Thurman Thomas 31 yardos futás. Scott Norwood jutalomrúgás.191747:2013747:32GiantsMezőnygól. Matt Bahr 21 yardról.1920
Források
Jegyzetek
További információk Az NFL hivatalos honlapja
Super Bowl 0025 Kategória:1991 a sportban